Kilenc hónap várakozás után a 36. hét táján az ember lánya /esetünkben én/ már nagyon kíváncsi ki is az akivel osztozik a testén. Apa is egyre jobban aggódik, főleg ha nem veszem fel elég gyorsan a telefont.
A 32. héten egy ujjnyira kinyíltam majd ez az állapot szépen tartotta magát a végéig.
Betöltött 38. hét magas a vérnyomás tabletta ellenére is, sőt a toxémia összes tünetét produkálom ahogy a nagykönyvben megvan írva. Csütörtök van a védőnőm aggódik, felhívja az orvosom, ő is aggódik. Megbeszélik, pénteken reggel irány a kórház. Apa szemmel láthatóan megnyugszik, tudja, hogy biztonságban leszek és nem kell aggódnia mi lesz ha egyszer csak az éjszaka közepén azzal ébresztem "itt az idő". A hétvége főleg várakozással telt, hogy ne unatkozzak mehettem UH-ra meg NST és POSE vizsgálatokra felváltva, közben betöltöttem a 39. hetet, febr. 4-re voltunk kiírva.
Hétfőn egy dokibácsi bejött és közölte holnap szülünk. Izgatottan telefonáltam a családnak és vártam a NAGY NAPOT.
2006. január 31. reggel jelenés a kezelőbe, fazonigazítás /megcsináltam otthon de a 7. hónaptól csak úgy emlékezetből/, beöntés, pakolás közben pár kör a legkisebb helységbe, zuhany. Mire kész lettem jött a nővér, átkísért a szülőszobára. Infúzió, papírmunka, a szülésznőnek jeleztem, hogy ha egy magas, sötét hajú, falfehér férfit lát az én férjem lesz. Majd megkérdeztem mit gondol bébikém mekkora súlyú lehet, 3,5 kilót saccolt. Itt kedvem lett volna lemászni, hogy akkor én meggondoltam magam, kicsi vagyok /160cm pocak nélkül 50kg/ egy ekkora babához. De a kocka már el volt vetve.
Indított szülésnél az eleje nem túl mozgalmas időnként valaki rám nézett, a megbeszélt időben apa is megjött. Aztán az orvosom is befutott burkot repeszteni, végül repedt magától. Megkaptam a gerincérzéstelenítést, majd ismét vártunk. Egyszer csak szólt a dokinénim, hogy eltűnt a méhszáj ha kakilni kell és nem múlik azonnal szóljak. Vártunk, majd jött az érzés apát elzavartam, hogy akkor most keressen valakit aki fehérbe vagy zöldbe van. Pillanatok alatt sokan lettek körülöttem, második tolófájással kint volt, délután 16.30-kor! Az első dolog amire emlékszem az a kis nyöszörgő hangocska, és a doktornő hangja "fiú" /nem kérdeztem meg így meglepi volt/. Aztán apa könnyeivel küszködve, előszedte a fényképezőgépet /előbb nem merte mert jó előre szóltam, hogy maradék erőmmel minimum orrba vágom :-D/, közben a kezembe nyomták a kis lila akkor már ordító csomagot. Életembe nem láttam még szebbet! Elvitték lemérték 3230g és 49cm. Pólyában még egy kicsit visszakaptam aztán őt elvitték a PIC-re /itt nálunk minden baba 2 órás megfigyelésre oda kerül/ addig engem rendberaktak és fönt a gyerekágyon megint együtt lehettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése