2010. március 26., péntek

2009.09.14.


Ádám a hétvégét a mamámnál töltötte és tegnap egész nap nagyon köhögött és megint folyik az orra, természetesen estére Miki is taknyos lett. Fogalmam sincs mért estek vissza pénteken már semmi baja nem volt egyiknek sem. Tegnap apa szerzett kanalas nyavaját köhögésre, sajnos nem volt gyógynövényes csak ez a nyamvadt Robituszin (biztos nem jól írtam) az íze nem valami csodás Ádám nem is akarta bevenni, szó szerint bele kellett erőltetni. Ezt utálom de annyira köhögött, hogy muszáj volt kezdeni vele valamit. Ma reggel kicsit könnyebben ment a dolog. A Nurofen adagolóját szereti, csak mikor megérezte, hogy nem azt kapott amit várt akkor nem akarta lenyelni. nehezen de meggyőztük.

A pisi-ügytől meg már idegbajt kapok. Mamám úgy vitte el a gyereket, hogy "majd ő megtanítja WC-zni" de nála simán fölül ha akar. Az oviba nem akar meg számára idegen helyen. Azért szorgosan macerálta vele egész hétvégén, meg az apja is a nyakán lógott. Nem tudom mi lesz. Reggel bevittem a mosdóba és megmutattam neki, hogy ide kell pisilni. Bólogatott. Szerintem csak le akart rázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése