2010. március 26., péntek

2009.04.29.



Bizony zajlik az élet, fél 7-kor keltünk és fél 8-ra már túl voltunk 10 hisztin, most pedig a macskanyúzás van műsoron, megyek megmentem szerencsétlent. Egyik reggel tuti arra ébredek, hogy Leó összepakolt és felmondott nekünk.
Csipetet beáztattam a kádba, imád pancsolni, én meg közben be tudtam fejezni az ebédfölrakást. E tettemet később jól megbántam. Csipet a kád teljes tartalmát kiöntözte a fürdőszobába, behurcolta a vízbe a WC pucolós rongyomat, azt csak hibaelhárítás közben vettem észre, hogy a mosógép alatt is áll a víz. Most nagyon reménykedem, hogy kifolyik a nagyja és a mosógép is túléli a lábfürdőt.
Cárom fölébredt és ki akar jönni az ágyból, megyek.
Csipet délutáni akciója: az erkélyen van egy napernyő és a tartójában víz. Az én szemem fénye a vízzel teli tartóba dobálta a kisautóit, pár darabot ki tudott szedni de még mindig van benne rendesen. Persze jó hangosan ordított, szerintem az egész város hallotta. A férjem agyvérzést fog kapni. Utána leborította a hamutartót, ettől én kaptam agyvérzést (tegnap mostam föl az erkélyt) mert sikeresen bele is tenyerelt. Asssszem eljött az ideje, hogy a dohányzásra kijelölt hely az udvar lesz, punk-tum! Most pedig elszedem tőle az apja szép új cipőjét, mielőtt maradandó károkat okoz benne. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése