2010. március 27., szombat

2010.01.01.



Az idei karácsonyunk mozgalmasabb volt a sokéves átlagnál, 24-én itthon voltunk, emberemlékezet óta először apa is szabadnapos volt. Délelőtt előkészítettem a vacsorát, szundi után fát díszítettünk a fiúk is segítettek, Miki nagyon édes volt ahogy egyesével vitte a díszeket :-) Kora délután megvolt az ajándékozás, hogy tudjanak játszani vacsi előtt. Nehogy unalmas legyen a karácsonyi idill Miki belázasodott és nyűgös volt. Csak 38 körülit mértem és semmi más tünete nem volt, így nem láttam értelmét ügyeletre rohanni, beraktam egy kád meleg vízbe, majd meleg ruha és meleg ágy, reggel láztalanul ébredt.

25-én anyuhoz mentünk ebédre. Miki még ebéd előtt nyűgösködni kezdett, majd annyira kiborult, hogy apa hazahozta. Ebéd után hazaszáguldoztunk, kisütöttem a hűtőben várakozó pogit, közben Miki is felébredt, majd mentünk anyósomhoz. A pogácsám szépen fogyott :-) Miki a délutánt is végig nyöszögte. Aztán apa kiadta az induljunk parancsot és Miki, mint akit kicseréltek szaladgált, vigyorgott.

Itthon gyors vacsi fürdés, majd neki álltam a reggel sütött piskótához krémet keverni. Hiper-szuper reform recept joghurttal, túróval csak épp ahogy a zselatint beleöntöttem az egész összeállt gombócba, próbáltam elkeverni de egy gumilabát előbb sikerült volna. Akkor elkezdtem kiszedegetni a darabokat, majd ahogy megnyaltam kiderült emberi fogyasztásra alkalmatlan, lehúztam a WC-n, kirámoltam a hűtőt és alkottam egy nem egészséges besamelles, margarinos, túrós krémet ami isteni lett. Izgi volt este 8-kor besamellt kotyvasztani de megérte, rásimítottam a tortára, beborítottam narancsszeletekkel, majd egy kevés gyümölcskocsonyával épp csak megkenegettem, hogy a narancs ne punnyadjon meg. Nem szeretem a tortazselét és olyan rengetegnek tűnt az elkészített mennyiség féltem elrontja a tortát ha az egészet rárakom.

26-án a mamámhoz mentünk ott  a fiúk örültek az ajándékoknak, az ebéd finom volt, a megmentett tortámnak is sikere volt, a hangulat is jó volt. Mi hazajöttünk, Ádám ott maradt, csak szerdán jött haza. Most nagyon hiányzott, olyan üres volt a lakás, Miki örült az egykeségnek, jó volt kicsit csak vele foglalkozni de akkor is hiányérzetem volt.

A szilveszter szokás szerint csendesen telt, lényegében pont úgy mint bármelyik másik hétköznap, csak reggel arra ébredtünk, hogy 2010. van. Évek óta átalszom az éjféli pezsgőzést, tüzijátékot és lám megtörténik nélkülem is. Talán jövőre már alkalmas leszek szilveszteri buliba menni :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése