2010. március 26., péntek

2009.07.27.






A péntekem nagyon kalandos volt! Még az áramszünet előtt meg akartam sütni a piskótát amíg a fiúk alszanak de természetesen már fél 6-kor kukorékoltak. Gyors reggeli osztás, ebédre főztem zöldbabfőzeléket az langyosan is ehető, Miki az egész művelet alatt nyüszögött és a karomba akart lenni, aztán folytatta a nyüszögést  kínomba lettem aludni már 7 óra volt mire el tudtam kezdeni a piskótát, gyorsan összedobtam és fél 8 előtt már a sütőben volt, de 8-kor még nem volt jó. Leültem a nappali közepére és szuggeráltam az órát meg a sütőt, hogy még mielőtt lekapcsolják az áramot kész legyen. Mákom volt csak negyed 9 előtt kapcsolták ki és addigra átsült, még egy 5 percet hagytam a meleg sütőbe biztos ami biztos de a végeredmény tökéletes lett.

Este a mélyhűtőbe beraktunk két üveg vizet az reggelre csonttá fagyott, a hűtőből minden érzékeny dolgot bepakoltam a hűtőtáskába a tetejére a jeget és így levittem a tárolóba. Semmi bajuk sem lett. Sőt akár a hűtőbe is maradhatott volna, mivel nem nyitogattuk nagyon jól megtartotta a hideget. Az áramot pedig szerencsére már 2-kor visszakapcsolták.

Ádámnak okozott némi fejtörést, hogy nem megy a tévé és a DVD, a biztonság kedvévért kipróbálta a hálóban is aztán beletörődött.

A szombat jól sikerült, nagyon féltem, hogy Miki végig ordítja a ceremóniát (nem rajong a családi eseményekért) de csak ült apa ölében és vigyorgott. Ádám is nagyon ügyes volt, felállt amikor kellett és csöndben végig ülte az egészet,  jól éreztük magunkat a sütik is finomak lettek.

Leó tegnap reggel meglépett és azóta nem láttuk. Kezdek aggódni de nagyon bízom benne ha kiélvezte a szabadságot hazajön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése