2020. szeptember 12., szombat

Ének óra

 Ezt találtam a nyolcadikosom énekkönyvébe:



Egy darabig nem hittem a szememnek. Évekig oviban dolgoztam ahol sokkal színvonalasabb dalokat tanultak a gyerekek. Értem, hogy az ének nem a legfontosabb tantárgy, főleg nyolcadikban, meg ne terheljük túl a gyereket (ezzel szívből egyetértek) de ettől szerintem max röhögő görcsöt kap a fiatalság. Készségtárgyak osztályzásával nem értek egyet, miért kell büntetni valakit ha nincs zenei hallása, vagy szép hangja. De mi lenne ha zenét hallgatnának ének órán, mondjuk komolyzenét és megbeszélnék: tetszett, nem tetszett, miért. Nem kell osztályozni. A cél annyi lenne, hogy gondolkodjon, legyen véleménye, esetleg el is merje mondani az osztály előtt. Valamint megtanulni, hogy az eltérő gondolatok akár hasznosak is lehetnek és nem kell mindig mindenben egyetérteni.

2020. augusztus 24., hétfő

Kezdődik az iskola. Kezdődik az iskola?

 A szeptember minden esetre a nyakunkon van. Vettem füzeteket, ceruzákat, könyvborítót, tornapólót. Aztán megálltam és a további tornafelszerelés beszerzésén még mindig tipródom. A parkolóba biciklizéshez jó az ami éppen rajta van. Nem is tudom várom-e az iskola kezdést. Általában nem szoktam. Részemről jobban szeretem ha itthon vannak és senkit nem kell vinnem sehová. A karanténos őrületben ez volt az egyetlen amit igazán szerettem: reggel csak felkeltem és elosontam dolgozni. A nyári szünettel pedig eljött az a szabadság, hogy hazaértem és senkivel nem kellett tanulnom semmit. Szóval ebből a szempontból idén sem várom a sulit. A körülötte lévő bizonytalanságot pedig csak a hátam közepére ... nem oda se.

Azt viszont tudom ha visszatér a csináld magad suli akkor én alanyi jogon igénylek egy matek-fizika szakos tanárt aki tud angolul (és magyarul és ebédet melegíteni) házhoz jön reggel 9-re (akkor már használható a kamasz is) majd ha hazaértem leváltom.

Ma reggel láttam a TV-ben egy szakit aki hosszan ecsetelte tavasszal mennyi terhet raktak a mi generációnkra: dolgozz, kölkök otthon, tanítsd, gondoskodj a nagyiról, legyen ebéd, tiszta ruha és jó lenne nem disznóólban élni. Mindezt úgy, hogy a főnök elvárja a teljes értékű munkát (nem lazsáni fizet) az iskola olyan eredményt követel, mintha ott lenne a gyerek, a nagyi unatkozik ... Aztán jött a statisztika a patikákban megnövekedett nyugtató eladásokról. Ami ledöbbentett a szaki megoldás javaslata: osszuk meg a terheket. Subidúúúú akkor csak nyaggatnom kell az illetékest, hogy mivel van kész és nekem csak a tanulnivaló 90%-a marad meg elmagyarázásra, megoldásra. Megvan a bölcsek köve!


Lapzárta után:

Sötét összeesküvés elméletem támadt! Folytatás csak erős idegzetűeknek   :D

Szóval tavasszal ezt az egész otthontanítósdit azért csinálták mert ezzel a gyorstalpaló képzéssel szeretnék megoldani a krónikus tanárhiányt. Ami az új rendelkezések tükrében csak fokozódik, hisz sok iskolában egy 25-30 fős osztály be sem fog férni egy terembe. Márpedig nehéz kivitelezni, hogy Mici néni az osztály egy részét kivetítőről tanítja vagy technika híján futkos két terem között. 

Tehát akinek a gyereke valamely tárgyból kiugróan jól teljesített hamarosan ostromra számíthat tanári állásajánlat ügyben. De az is lehet, hogy egyszerűen csak megkapjuk a behívót, hogy melyik iskolában kell megjelennünk felvenni a munkát.

2020. május 3., vasárnap

Már csak az évvégét várom

Jött a hír, hogy májusban még tutira marad az otthon tanulósdi. Hétfőtől indul az élet, nyitnak a boltok, vendéglátóhelyek, munkába áll egy csomó szülő aki eddig otthon tanított. Mi lesz ezután? Éjjel tanulnak? Vagy viszi a gyereket dolgozni és két vevő között sutyiban lead egy matek órát?
Részemről kicsit szabadabban vagyok, mert apa szabadságon van és ennek a feladatnak az oroszlán részét azóta ő viszi. Azért a témába vágó cikkeket olvasom és a legtöbből mostanában azt szűröm le, hogy nagyon nem jó ez így de azért tisztességgel álljuk a sarat, csináljuk. A nagy-nagy főnökség elégedett mert közel annyi jegyük van a gyerekeknek mint tavaly ilyenkor jeeee.
Aztán volt egy 10 gyerekes család a tévében ahol 6 iskolás van és igen, elismerték, hogy voltak nehézségek de mára belejöttek és úgy is minden szipi-szupi, hogy a legkisebb mostanában született.
Mondjátok, hogy irigy vagyok de nekem nyílik a bicskám amikor azzal példálóznak, hogy bezzegvalakinek megy ami nekem nem. Megvan az amikor a suliban példálóztak a tanárok hasonlóval? Mintha ösztönözne az, hogy tornászcsillag osztálytárs csont nélkül ugorja át azt a nyamvadt szekrényt ami neked nem megy, (hisz eleve nagyobb a szekrény mint te) akárhogy próbálod akkor sem. Vagy szépen énekel/hobbija a fejben szorzás háromjegyűt háromjegyűvel/álmából felébresztik fújja Newton törvényeit/stb... Nem, nem, nem! Attól, hogy valakinek megy valami miért jelenti azt, hogy nekem is mennie kéne, ugyanúgy. Szerintem pont attól forog a föld, hogy nem vagyunk egyformák. Tudsz úgy hajat vágni mint a fodrászod? Szétkapni egy fél disznót mint a hentes? Mért kéne tudnom 3 évfolyam minden tanárát helyettesítenem?
Számomra ez a "tanítsd magad" akció egy rémálom. Pályaválasztáskor nem tudtam mi akarok lenni ha nagy leszek (még most sem) de azt tudtam, hogy nem akarok tanítani, soha senkit semmire mert éreztem alkalmatlan vagyok rá. Jó messzire el is kerültem a tanári pályát. Meggyőződésem sok gyerek lelki egészségét mentettem meg, valamint a sajátomat is. Hiszek a szabadság jogokban. Vagyis miért kéne valakit rávennem valami olyasmi megtanulására amire aztán soha többé nem lesz szüksége? Erre tessék, pont ebben vagyok nyakig.
Találtam cikkeket amik az anyák túlterheléséről szólnak (x kölök otthon tanítása + munka + háztartás + egy kórházból hazaadott nagyi + akármi) amire sokszor csak annyit kapunk, hogy mi vállaltuk.
A három gyereket igen én vállaltam de az otthon tanítást amihez sem képesítésem, sem elhivatottságom azt nem. Csak a nyakamba varrták egyetlen hétvége alatt és úgy érzem az eredményt a rendszer mégis tőlünk akarja bevasalni. Persze, jön a segédanyag de amíg én nem értem a gyerek sem fogja. Most épp fizikát próbáltunk tanulni. Youtobe segédanyagot megnéztük, elolvastuk a könyvet aztán pislogtunk egymásra:
- Te érted???
Esküszöm pont olyan érzés volt mint amikor általánosban kijöttünk a fizika óráról és semmivel sem érzetem magam okosabbnak mint előtte.
Múlt héten kémiai egyenletekkel küzdöttünk, amit még mindig nem értek csak néhányat meg tudok csinálni mert megjegyeztem, hogyan kell. Viszont a gyereknek egyszerűen nem tudom, hogy mondjam el pedig dolgozatot ő fog írni.
Értem én, hogy ez egy helyzet amit meg kell oldani (túl kell élni) de miért várják el tőlünk laikus szülőktől ugyanazt az eredményt mint a képzett pedagógusoktól?
Ha év végén kezemben a három bizonyítvány, pezsgőt bontok.

2020. április 13., hétfő

Áldás vagy átok?

Hol is kezdjem? Sok gondolat kavarog bennem. A tavaszi szünet kezdetével megszűnt a házi áradat és számomra hihetetlen módon sikerült magunkat annyira utolérnünk, hogy a szünet tanulás mentes lett. Szóval képzeljétek két napja ki se dugtam az orrom a lakásból és a fő napi tevékenységem a pihenés volt.
Egyre többször jön velem szembe a felvetés, miszerint ez a koronahelyzet igazából áldás csak még nem látjuk. Ezen gondolkodtam mostanában. A fertőtlenítő szagú buszokat meg tudnám szokni és azt is ha a nyugdíjasok nem a fél 8-as buszon nyomulnának mert a bóóót, a piac, sőt az orvos is ott van 8 után, cserébe nem kell viaskodniuk az iskolatáskákkal. A locsolás mentes húsvétot részemről megtarthatjuk jövőre is.
A csapból is az összefogás meg a figyeljünk egymásra folyik de valahogy mégis ott settenkedik a széthúzás.
*hord maszkot - nem hord
*a buszon lopva méregetjük egymást, mintha egy időzített bombán ülnénk
*nyugdíjas és az utcán van - jujj
*digitális világtól tartsuk távol a gyereket - az iskola miatt többet ül gép előtt mint béke időben bármikor
*járjon sportolni/közösségbe - félve engedem a parkolóba biciklizni
*szervezzünk családi programokat - mamámhoz is rettegve viszem a bevásárlást, csak lepakolok és elrohanok pedig marhára unatkozik egyedül egész nap, nekem is hiányzik, a telefon nem ugyanaz
*kezdett terjedni a csökkentsük szemet szemlélet, újra hasznosítható csomagolóanyagokkal stb. most eldobott kesztyűk, maszkok mindenütt
Ott vannak az egymásnak ellentmondó infók gyakran hivatalos helyekről is. Számomra legnagyobb rejtély a maszk problémája. A munkahelyemen kaptam egy moshatót. Ha igazán biztosra akarnék menni felveszem az odaútra. Egész nap egyedül ülök az irodába az a pár ember aki bejön tartja a két méter távolságot, nem látom okát, hogy maszkban ücsörögjek. Viszont ha leveszem amikor megérkezem az lenne a tuti ha bezacskózva tárolnám amíg hazaérek és ki tudom főzni hiszem lehet ott van benne a vírus, jobb ha nem húzom fel még egyszer. De akkor mit húzok fel hazáig?
Kesztyűt is kaptam kettő pár egyszer használatost. Kesztyűvel is megfoghatok valamit amin rajta van, aztán mondjuk a táskámat, vagy a szatyor fülét, tejes dobozt, akármit amit behozok a lakásba és utána puszta kézzel fogom meg én vagy valaki a családból.
Nekem ez az egész kesztyűvel, maszkkal is orosz rulettnek tűnik. Szóval maradok a jó öreg kézmosásnál, sok éve rendszeresen vitamint eszünk és kapaszkodom a reménybe, hogy elég erős az immunrendszerünk. Valamint mindig is úgy gondoltam, hogy a sorsunk elől nem futhatunk el.

2020. április 3., péntek

Jöttem nyafogni

A hét mérlege: két töri dolgozat, egy kémia, egy matek, nemtom hány időre visszaküldött fénykép "órai munkáról", dolgozunk teljes állásban (elmenős) és mikor azt hinném, hogy utolértük magunkat, jön az újabb adag házi, tanulni való, beadandó, másolandó, fényképezendő, visszaküldendő. Különben jön a bünti bammm, bammm ...
Szóval fogtam egy csésze teát és ideültem nyafogni. Majd hétvégén megcsináljuk a hétfői határidőre kész lesz. Pedig nagyon szeretnék csak egyetlen napot amikor úgy kell nem tanulnunk, hogy nincs semmi házi ami holnap utánra kétszer annyi lesz.
A fiúk alkotnak vagy felrobbantják a nappalit, Maja a szobájában csinál rumlit, én meg kivettem egy szabad délutánt.
Nagyon elfáradtam. Apa a héten délutános, övé volt itthon a délelőttös műszak, ami maradt délutánra én folytattam és erős a gyanúm, hogy így is elmaradt valami. A technika, ének, néptánc házik tuti. Bocs az én teljesítőképességemnek is van határa. És a héten még erkölcs házi is érkezett.
Nem tudom felérni ésszel, hogy ezt tényleg komolyan gondolta valaki. Én a földi halandó és apa, helyettesítünk egy komplett tanári kart. Egy alsósom és két felsősöm van. Diszesek mind (értsd: sokkal nehezebben tanul mint az átlag, cserébe iszonyú gyorsan felejt) tehát a spéci fejlesztőt is helyettesítenem kéne. Természetesen a tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek de én vagyok itt a kölökkel aki nem tudok angolul és egy csomó mással is általánosban találkoztam utoljára. Az, hogy akkor jól ment nem jelenti azt, hogy el tudom magyarázni a kölöknek aki a suliban a képzett pedagógusoktól is nehezen tanul. Vannak technikai akadályok is. Három gyerekem van és két laptomom. Már most olyan mennyiségű linket, kisfilmet, nagy filmet, webtanárt kaptunk, hogy vagy azokat nézegetjük vagy haladunk a másolandó vázlatokkal, kitöltendő munkafüzetekkel, hiszen ezeket fényképezve, határidőre vissza is kell küldeni. Egyszerűen nincs idő tantárgyanként 1,5 órára naponta x 2 gyerek (szerencsére az alsós tanagyag követhető, uralható). Ha beindul az igazi online tanítás, egyszerre tuti nem tudnak odaülni. Vannak időszakok mikor egyedül vannak itthon, tehát esélyes, hogy az aktuális órán "elfelejt" ott lenni. A munkahelyemről telefonon irányítani lehet de a siker nem garantált. A legrosszabb, hogy ötletem sincs, mi lenne a jó (és kivitelezhető) megoldás. Ja de van: a koronavírus monnnnyon le!
Olvasom FB-n a sok biztatást és bölcsességet, hogy nem baj ha valami nem megy nekem, vagy a gyereknek és én lennék a legboldogabb ha elengedhetném ezt az egészet. De mint mondtam alapból nehezen tanulnak. Ami más gyereknél a minimum az nálunk a maximum, szóval ha én most nem csinálok semmit akkor ha egyszer az életben még lesz bejárós suli, sokkal nagyobbat fogok szívni a pótolni valóval.
Azzal vigasztalom magam, hogy elképzelem azt aki kitalálja, hogy mit és mennyit kell tanulni a kölköknek. Most ül a csodás Budapest közeli palotájában bezárkózva 6-8 diszes általános iskolás kölökkel (a valóságban kölköt utoljára általános iskolás korában látott közelről) és magyaráz, kérlel, könyörög, kutat, fényképez, visszaküld határidőre. Közben hómofiszba tanítja a tetszőleges számú osztályát (iskolát belülről is akkoriban látott utoljára). Gyártja, küldi a jegyzeteket, linkeket, határidőket kérlelhetetlenül. Aztán szortírozza, ellenőrzi, értékeli, visszaküldi. Valamint szabad perceiben, amikor lopiban eloson pisilni, magába száll és elkezdi újragondolni a tantervet, az új gyerekközpontú, diszes gyerekek szára is teljesíthető tantervet. Ami lehetőséget és esélyt ad a gyerekeknek a kibontakozásra, a gondolkodásra, a kreativitásra. Biztos így lesz, ... egyszer ... valamikor ...

2020. március 28., szombat

Negatörp vagyok

Szeretem úgy gondolni, hogy pozitívan állok az élethez de ez az új helyzet amibe csöppentünk nagy kihívás. Mindenhonnan árad, hogy lassítsunk le, élvezzük az együtt töltött időt, az iskolás gyerek azért kelljen fel időben blablabla, otthon tanulás előnyei:
- elmerülhetünk egy témában - ühümm: "kérlek írd már le, a tesónak 10 perc múlva jön a matek dolgozata"
- a gyerek a saját tempójában haladhat -"gyere gyorsan egy óra múlva mennem kell dolgozni"
- a gyerek önállósodik  - ha nem tanulásról van szó akkor igen
Szóval mióta ez az egész tart nekünk még nem nagyon volt időnk családi mozizni, elmélyedni, unatkozni.
El se merem képzelni mi a manót csinál egy orvos-ápoló házaspár xdb általános iskolás kölökkel, ők tutira többet vannak távol otthonról mint én és a házi nekik is érkezik.
Más
Az egész hajcihő elején a fiúk feltöltős kártyára kaptak 5 giga mobilnetet ajándékba a telefontársaságtól. Napi 24 órában itthon vannak, a házi netünk olyan nagy, hogy még sosem sikerült felhasználnunk a havi adagot.
Megint más
Vannak sötét gondolataim. A vírustól nem félek de a következményei egyre ijesztőbbek.
Attól nagyon félek, hogy tudtomon kívül megfertőzöm a nagymamám (86 éves) az utóbbi pár évben nem mászkál ki a lakásból, szoktam neki bevásárolni. De a város másik felébe lakik csak busszal jutok el hozzá és most bizony félek.
Ádám tüdeje gyenge, allergiás nem mondom tovább
Félek attól is ha egyszer végre vége lesz mi lesz utána? Nekünk most még van munkánk, igaz eljárós ami szintén rejt kockázatot. Azt pedig pont azért vállaljuk, hogy holnap és a jövő hónapban és utána is legyen mit enni.
Végül ne csak nyafogjak, kicsit fényezem magam. Egyik reggel a szokásos vásárlásomhoz hozzátettem egy csomag kávét és otthagytam a pénztárosnál a csapatnak ajándékba mert ők azért dolgoznak, hogy nekem ne kelljen kenyeret sütögetnem (amire kábé alvás helyett lenne időm). Örült neki. Nekem pedig önző módon jólesett örömet szerezni.
Segítsünk egymásnak, ez talán még sosem volt ilyen fontos. Akár "csak" azzal is, hogy betartjuk a korlátozásokat és türelmesek vagyunk a szokatlan helyzetekben.

2020. március 26., csütörtök

Kifordult a világ a sarkaiból

Nézz oda, má' megint ráérek itt lopni a napot! A család még alszik, tudom minnnnnyá becsöngetnek de apa éjszakás a héten és amíg a kiskorúak alszanak reggel addig ő is tud. Ami valljuk be, közérdek. Szóval nálunk az a napirend, hogy majd felébrednek maguktól, addigra én is meghozom a reggelit a boltból, tegnap az ebédet is megfőztem, ma meg itt lógok. Aztán reggeli után surranó módban tanulunk, délután dolgozni megyek és már vége is a napnak. Holnap folytathatjuk. Télllleg irigylem aki unatkozik az otthoni karanténba.
Már óvatosan céloztam rá, hogy nem volt lisztem. Ez azt jelenti pontosan, hogy kb 30dkg lapult a dobozban amit kincsként őrizgettem, főzéshez. Hogy kerültem ilyen helyzetbe? Békeidőben  is csak max. 2-3 kiló szokott lenni a számomra megnyugtató készlet mert:
- ez kb egy havi fogyasztásunka fedezi
- 3 bolt van a lakásomtól 5 percre
- nincs helyem ennél nagyobb mennyiség raktározására
- lehet haza se tudnám cipelni, én gyalog vásárolok
Aztán múlt héten mire munka után a boltba értem, már ki volt fosztva minden, cserébe a csapból is az folyt, hogy ne halmozzunk, mert az ellátás folyamatos lesz.
Nekem volt itthon 2 kiló lisztem, gondoltam kitart addig amíg helyreáll az ellátás a boltokba. A család pizzát kért hétvégén, amibe kellett az itthoni készlet nagy része. Minden nap szorgosan néztem az üres lisztes polcokat és bevallom, tegnap előtt már picit kezdtem aggódni. De képzeljétek, tegnap csoda történt, a szokott helyen kisebb halom mint szokott de valódi liszt volt a boltban! Esküszöm ott álltam és először csak óvatosan simogattam, hogy valódi-e. Az volt. Hármat a kosaramba raktam és hazahoztam. Nem, továbbra sem vagyok hajlandó a szükségletünknél többet hazacipelni, és értékelném ha sokan hasonlóan tennének, mert hiszem, ezzel a folyamatos ellátást segítjük.
(és ... psssszt talán lesz újra élesztő is)
Ajánlom EZT a cikket sokkal jobban megfogalmazta azt amit feljebb én is próbáltam.
Türelem, kitartás, együtt túl leszünk ezen is.  :)

2020. március 24., kedd

Itthon lenni jó

A digitális suli miatt hosszú idő után órákat töltök a laptop előtt és gyarló módon na meg az aktuális házik után kutatva (3 kölök kb 20 helyről kapja) FB-re fölgarázdálkodom. Most épp tesi óra keretében a banda két harmada a parkolóban fellelhető havat tuszkolja a zsebébe/cipőjébe/ahova sikerül. Szóval kicsit körülnéztem és irigykedve állapítottam, meg, vannak emberek akik unatkoznak.
Nekem ma most van az első lyukasórám (16.00 múlt) amíg az összes gönc át nem ázik rajtuk (kb még 10 perc) utána teregetek, csendesítek, apa éjszakás és aludna, meg kéne keresnem a konyhámat a főzés utáni romok alatt, előkészíteni a holnapi ebédet, rávenni a legnagyobbat, hogy fejezze be a töri leckét és a matekot, mintha még kémia is lenne, leleltárazni milyen házit, kinek, hova, mikorra kell küldenem, jó lenne inni egy teát, ehelyett itt pötyög. Fekete pont.
Terveztem hogy piros szíveket gyártunk az ablakba, a férjem dolgozik, én is csak részlegesen vagyok itthon. De ugye ahhoz is nekem kell előkészíteni, navigálni (foglalkozást tartani) és lényegében egész nap valamelyiket nyúzom az aktuális leckéjével. Szóval egyenlőre gondolatban kiraktam.
A család napok óta sütit, pogácsát, aranygaluskát követel rajtam, amihez csak a liszt hiányzik és az élesztőm is korlátozott. Igen, láttam, hogy a profik kovászt készítenek de mivel nincs lisztem (és időm) nem mélyedtem el ezen tudományban.
Na de a sors megkegyelmezett és két nap szabadság (izé itthoni fogság) után behívtak dolgozni. Komolyan mondom alig várom, mert bent csak a munkám kell végeznem és semmi olyat nem várnak el tőlem amire nem vagyok képes pl: olyan tananyag elmagyarázása a kölöknek amivel általánosban találkoztam utoljára, lehetőleg szimultán 3 különböző évfolyamét. Mert ha az egyik (kettő) játszik a harmadik figyelmét a tanulásra fordítani ... lehet inkább zöldre festeném az eget.

Lapzárta után

Csak elkészült :)


2020. március 21., szombat

Amit megtanultam a digitális tanrend első hetében

- Marha nehéz munka után (igen nekem még eljárós munkám van) 3 gyerek teljes napi tananyagát már összegyűjteni is, hát még rávenni a kölköt a tanulásra.
- Fogalmam sincs hogy kell grafikusan ábrázolni az egyenletet, kb 20 éve találkoztam utoljára ezzel a problémával. Elolvastam a matek könyvet de nem világosodtam meg.
- Léteznek olyanok, hogy rag, jel, képző akármik is legyenek.
- Nem tudok angolul.
- Rettegek a fizikától, pedig azt is határidőre feldolgozva vissza kell küldeni.
- Lehet elméletben madáretetőt építeni. A technikakönyvben le van írva, ha elmúlik a világvége minden bizonnyal dolgozatot is fog írni belőle a kölök.
- Maja az egyetlen aki képes az önálló feladatmegoldásra
- Házi érkezik emilben, FB-n, messengeren, e-naplóban, füstjelekkel, a postagalambokat pedig a macska szedi össze az erkélyen.

Rendkívüli helyzetben vagyunk ami sok rendkívüli megoldást kíván és mindenkinek ki kell venni a részét. Természetesen ezt értem és örülök, hogy kis családomból egyenlőre senki nem beteg. De megviselt ez a hét és most ezt terápiás jelleggel le kellett írnom. Kösz ha nem köveztek meg érte.
Mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánunk!