2010. december 21., kedd

2010.12.21.

Hajnalban azt álmodtam fiam született, láttam a fütyijét. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy fiam lesz. Ami furcsa volt, hogy egy újszülötthöz képest is nagy feje volt és dús sötét haja (a fiúk szinte kopaszon születtek) valamint már mászott. A szülés utáni szokásos mérésre és egyebekre saját maga mászott el a szülésznőm után, mint valami kiskutya. Kicsit később ugyanígy jöttek vissza hozzám. Olyan jó volt magamhoz ölelni és hihetetlenül örült nekem mikor hozzám bújt. Micsoda álom.

Délután ovis karácsonyon voltunk. Mivel Ádám betegszabin van nem tudtam mennyi ideje volt gyakorolni, kapott-e szerepet. Biztos ami biztos fehér inget fekete nadrágot adtam rá, ha csak néző lesz akkor is legyen csinos. Először nagyon tiltakozott és határozottan nem akarta felhúzni, szerencsére pár órával később indulás előtt már elfelejtette. Felöltözve pedig igazán tetszett magának. Mikor odaértünk, az óvónéni nagyon örült neki, rögtön hívta is szerepelni. Idén egy bárányt alakított.
Utána kimentünk az udvarra, körbeálltuk a feldíszített fát, az óvónők és a gyerekek énekeltek, utána kis tea, süti osztás volt. Mi itt köszöntünk el és hazajöttünk.
Furcsa és kicsit fejetlen volt ez az udvari karácsonyfázás. De idén egyik csoportba sem volt fa. Ez nagy felháborodást váltott ki a szülőkből de ennek ellenére nem történt semmi. Az én fiaim így is örültek a fának, az, hogy körülötte sártenger volt a gyors olvadásnak köszönhető. A gyerekeket kicsit nehéz volt távol tartani a dagonyától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése