2010. december 18., szombat

2010.12.18.

Ádám köhögése sokat javult. Tegnap este kamillával gőzöltem éjszakára pedig zsíros pelenkába csomagoltam a mellkasát. Végre megszűnt a folyamatos száraz köhögés, most már ritkábban és hurutosan köhög. Még az orrfújással küzdünk, öt alkalomból egyszer szól, így én lesem mikor csillog a gyerek.
Természetesen nehogy simán menjen a dolog, most Miki köhög de ő már rögtön hurutosan és nem is kínlódik vele. A spéci teát nem túl lelkesen de isszák, tényleg nem egy gasztronómiai élmény viszont úgy tűnik hatásos.

Egyéb események. Edittől kaptam egy zsák babaruhát arra a lehetetlen esetre ha lányom lesz. Olyan jól szórakoztam a sok tenyérnyi rózsaszín ruhadarab mosásával. Lányos mamáknak biztos ismerős az érzés, nekem már ez is élmény volt :-D Képzeljétek van benne 3 centis rózsaszín minizokni. Immáron harmadszorra alig tudom elképzelni, hogy létezik ekkora lábikó. Pedig létezik, kétszer már hoztunk haza ekkora tappancsokat a szintén "hatalmas" tulajdonosukkal. Jó lesz megint egy ici-pici ember a családban :-)
Tegnap húzós napunk volt, rémes éjszaka után reméltem, hogy talán ebéd után tudok kicsit szundizni de nem. Ádámnak feltétlenül akkor támadt lármázhatnékja amikor már majdnem elaludtam. Mikor Miki is felébredt, olyan friss voltam mint egy felmosó rongy szilveszteri buli után. Ráadásul a két gyerek baromira örült egymásnak és együtt rohangáltak a lakásban. Igyekeztem összekapni magam, meg a fölöttem pattogó utódaimat gondoltam kiviszem őket a játszóra a hóba. Két magnézium után mertem kiadni az "öltözünk" parancsot, Ádám a zoknival kerek fél órát nyivákolt mire felhúzta, közben Mikire már majdnem rámelegedett szánkózós nadrág. Hiába ígértem be Ádámnak, hogy itthon hagyom csak szuttyogott a zoknival. Akkor vette komolyan, mikor Mikire feladtam a bakancsot, 2 másodperc alatt rajta volt a pulcsi és a nadrág. Viszontagságosan de végre felöltözve kiszabadultunk. Az első 3 percben Miki háromszor esett hasra, háromszor visított, összeszedtem, megvigasztaltam, elengedtem. Vittem fényképezőgépet de valahogy nem voltak formában a fiúk csak bóklásztak a játszó két sarkába. Így fotó sem készült. Egyetlen közös érdeklődést a jégcsapok nyalogatása keltett bennük. Azt pedig pont nem szabad. Ádám 20 perc után azt mondta fázik, így hazajöttünk. Itthon újabb fél óra alatt levetkőztettem és kiteregettem a vizes ruhákat, kiosztottam az uzsonnát, majd maradt a szobai tombolás. Épp kezdtem becsavarodni mikor Edit megmentett és elmentünk vásárolni. Mire hazaértem egész kisimultak zilált idegeim. Útközben láttam egy érdekes sütit, ma utánanéztem a receptnek, nem bonyolult csak picit hosszadalmas, ha jön az ihlet lehet kipróbálom.
Ma megjött az igazi tél, az eddigiekhez képest tetemes hómennyiséggel, ha Miki felébredt mehetnek szánkózni a fiúk, Ádám már alig fér a bőrébe.

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy Ádám jobban van és megúsztátok az ügyeletet!

    VálaszTörlés
  2. Ez a köhögés katasztrófa! Nálunk is van most,de nem beteg Zotya,szerintem csak a száraz levegő teszi. Van a szobában hideg párásító,gondolom annyira nem használ. Mi hajnali 5 után szoktunk köhécselni,vagyis Zotya:(
    Tényleg hatásos a mellkasra tekert zsíros pelenka? Ez a zsiros pontosan mit jelent?

    VálaszTörlés
  3. Babuci itt írtam róla: http://szaboemili.blogspot.com/2010/09/hazi-patika.html
    Néhány gyakorlati tapasztalat: a pelust egy kicsit átmelegítettem a radiátoron, háromba hajtottam a rétegek közé kentem a zsírt és egy puha sállal kötöttem a gyerekre. Kapott az egészre egy régi pólót, hogy az ágy ne legyen zsíros. Két éjszakát töltött így azóta alig köhög.

    VálaszTörlés