2010.12.13.

Jéééé Luca nap van. Ma nem szabad varrni mert akkor jövőre nem tojnak a tyúkok, meg van még egy marék szokás a mai napra, jövő évi időjárás előrejelzés, ilyenkor szoktak a hajadon lányok fiú neveket rejtő gombócot főzni. Egyszer én is megcsináltam, nem főztem csak karácsonyig eldobtam egy-egy papírgombócot és 24-én megnéztem az utolsót, az rejtette hogy fogják hívni (ki lesz) a férjem. Bejött. Némi szépséghiba, hogy nálam akkor ezen a néven még egy másik fiú volt a favorit de tudjátok mit életem legjobb cseréje volt!

Reggel készülődünk, Ádám húzza a bakancsát, ránézek:
- Ádám kacsaláb lesz, fordítsd meg. - közben Mikit vadászom egy kabáthúzásra.
Megint nézem a lábát:
- Ádám úgy nem jó, fordítsd meg.
- Mindenhol kagabáb??? - görbül a szája. Szegény, először tényleg jól kezdte húzni, csak belekotyogtam. Sikerült elviccelni, végül jót nevettünk.

Hazafelé Miki alakított. Megálltunk orrot fújni és ahogy elengedtem a zsepivel az orrát, mint akit puskából lőttek ki, szaladni kezdett. Ez nálunk az ovi felé vezető szakaszon tilos. Pár lépés után egy repedésben (szinte minden lépésre jut egy repedés, néha kettő is) megbotlott és teljes testhosszában elterült. Odamentem összeszedtem, görbült a szája de nem mert megszólalni. Ismét megbeszéltük, hogy itt bizony fogni kell anya kezét, mert aki nem fogja bajba kerül.

Megsütöttem a karácsonyi mézesbáb adagot. Amíg az ebéd készült összegyúrtam a tésztát, legyen ideje pihenni és nyújthassam mire Miki megy aludni. Tudom ez olyan tipikus gyerekkel együtt készíthető program de én szeretem egyedül csinálni, közben készülök a karácsonyra, végig gondolom a tennivalók listáját, mit mikor készítek, hogy minden időre kész legyen. Ha fönn tudnék maradni este, takarodó után teljes békében állnék neki. A terv első fele sikerült, beraktam egy karácsonyi válogatás lemezt, közben töltöttem a tepsiket a sütivel és hangolódtam a karácsonyra. Pont mikor az események kezdtek gyorsulni akkor ébredt fel kuglófom kisebb mazsolája és természetesen mindenben segíteni akart. Először beérte azzal, hogy az épp nem használt formákat csórta el, majd mikor már nagyon kezdett a kinyújtott tésztám felé pillogni, beültettem a helyére. Kapott tésztát, sodrófát, néhány formát, pár megégett sütit municiónak és hagytam kibontakozni. Valamint nagyon reméltem, hogy ellesz vele amíg befejezem a sütést. Az eredmény szokás szerint fél siker, alkotás közben tíz másodpercenként:
- Anyaaaaaa, ide néz (egy z-vel)! Anyaaa, anyaaa, anyaaaaaaa!
Aztán tíz perc után elunta az egészet, nekem még közel egy órányi munkám volt hátra, így két tepsi között adtam neki, kutyát, újságot, mandarint, bármit ami a kezembe akadt és úgy gondoltam lefoglalja. Csak 4-5 tepsi sütit égettem meg, szóval azért idén is maradt valamint idén is megfogadtam, hogy soha többet nem sütök mézest, esetleg fél adagot vagy majd ha már tényleg segítenek a fiúk és nem azt kell lesnem mikor égetik meg magukat a forró tepsivel.
Mire az utolsó tepsi is a sütőbe került elengedtem Mikit a székből, ő pedig nagy csöndben bevonult a gyerekszobába, tudjátok az a bizonyos gyanús csönd. Valahogy kinyitotta a csőrös poharát és a benne lévő vizet öntözte át egy másik pohárba, természetesen körülötte a szőnyegre is jutott bőven. :-(