2010.12.08.

Ma megint Hudini volt a soros, vele még gyakran kell rutin orvosi vizsgálatokra rohangálni. NST-vel kezdtünk, előtte megettem egy szaloncukrot, mert állítólag az édestől aktívvá válik a baba. Na, persze, egy átlag, normál gyereknél biztos működik is de Szeleburdiéknál nem szokás követni az átlagot. Tehát az első 10 percben hiába minden bökdösés, fordulás, hókusz-pókusz, gyermek durmolt. Be kellett érnünk a remek szívhanggal. Aztán mégis megkönyörült, olyan "na jó a kedvedért" megrugdosott, bár szerintem csak alvás közben átfordult és közben nyújtózott kicsit. A lényeg: a vizsgálathoz ez pont elég volt, Hudini jól érzi magát odabent az eredmény tökéletes. Jövő héten szerdán megint várnak. Utána átsétáltam UH-ra, nagyon meglepődtem a szinte üres várón és azon is, hogy 5 percen belül már be is hívtak, pedig voltak a váróban akik előttem értek oda (nem tiltakoztam :-D).
Dokibácsinak szóltam, hogy engem a neme nem érdekel ellenben a méhlepényem részben fedi a méhszájat arra figyeljen. Megkérdezte mért nem fektettek be. Most ezt tényleg nekem kéne tudnom??? Jól összekente a hasam, mondott egy csomó számot amiből egy kukkot nem értettem, aztán megállapította, hogy a méhlepényem meggondolta magát és visszahúzódott, még az asszisztensnek is megmutatta. Lehet pont azért húzódott vissza mert itthon éltem a szokott életem a kórházi aszalódás helyett. Talált más izgulni valót, szerinte a gyerek két héttel kisebb a méhlepény viszont már nagyon érett. Ezen teljesen fönnakadt, mintha tudnék változtatni valamelyiken is. Szerinte nagyon kicsi a gyerek, aggodalmát nem tudtam őszintén átérezni, Miki közel 4 kilós születési súlya után nem fogok Dunának menni ha történetesen épp csak 3 kilós (esetleg kisebb) bébim lesz.
Az eredményekkel fölszerelkezve meglátogattam a szülésznőm. Az UH eredmény neki sem tetszett, elintézett nekem egy extra NST-t szombat délutánra. Valamint kilátásba helyezte ha jövő hétig nem változik a különbség a baba és a méhlepény között előfordulhat, hogy még karácsony előtt szülünk. Igyekszem feldolgozni az élményt, még épp csak elkezdtem kellemes izgalommal gondolni a szülés utáni életemre, milyen jó lesz egy pici, nyöszörgő csomagot a karomba tartani, erre jön egy nem várt fordulat.
Ma még az orvosomnál is jelenésem volt, ott is leadtam az eredményeket, dokibácsi nem látta olyan tragikusan az UH eredményt, szerinte nem kell ezen annyira aggódni, azért a szombati NST-nek örült. Mellesleg amnéziája lehet vagy nem tudom mi történt, mert ismét majdnem leesett a székről mikor megtudta, hogy a harmadik gyereknél tartok. Valamint megjegyezte, hogy már nincs hely a kiskönyvemben, nem is kell többet mennem. Ez lehet bejön, mert csak januárban akar legközelebb látni, akkor meg már valószínűleg nem fog. Innentől kezdve végül is nem sokat tudunk egymással kezdeni, UH-ra, NST-re a Klinikára járok ha valami van a Klinikára kell mennem. Még így utoljára beígérte, hogy szerinte közel a szülés, látszik az arcomon és tuti nem húzom ki a végéig. Na ilyen mondatokat hallottam Mikinél is, mégis a kiírt idő előtt két nappal született. Szóval érzésem szerint ha ez a méhlepény dolog nem zavar be és nem kell megindítani akkor szokás szerint simán kihúzom a végéig. A többit meglátjuk.

Itthon izgatott kis csapat várt, a tavaszi időjárástól egész be vannak zsongva, kicsit pihiztem és lementünk a játszótérre. Apa egész délelőtt egyedül tartotta a frontot két gyerekkel, mellette dolgozott is, nagyon örült egy kis csöndnek. A játszótéren sok értelmeset megint nem tudtunk kezdeni a hintában ketten együtt töltöttek összesen 5 percet, a további próbálkozásokat már én szereltem le. Nagyon nehéz őket egyetlen percen belül ki-be pakolni. A csúszda vizes volt, a mászóka nem volt érdekes, rejtélyes oknál fogva futkározni a lakásban sokkal csuda izgibb. Még a kerítésen lógás volt a legérdekesebb. Amint ezeket végig zongoráztuk, Ádám állt elém, hogy menjünk haza. Úgy tettünk.