2010. december 10., péntek

2010.12.10./2.

Van két elmaradásom. Múlt héten, mikor először mentünk az orvoshoz egy parkban feldíszített fenyő állt. Semmi extra, piros és arany színű szalagokkal egyszerűen de nagyon szépen volt feldíszítve. A fiúkkal kicsit megálltunk, megcsodáltuk nem éreztem úgy, hogy a majdani itthoni fának levonna a varázsából. A héten már nem is foglalkoztak vele.

A másik szállok fel a buszra, már elég egyértelmű, hogy nem dinnyét hurcolok a kabátom alatt. Fiatal lány néz rám:
- Le akarsz ülni???
- Igen. (főleg ha már ilyen kedvesen kérded)
Tudok 10 percig állni (még tovább is, sőt csinálok sok olyat amit elvileg nem lenne szabad) de egy esernyővel felszerelkezett tömegben mégis csak biztonságosabb ülni. Akárhogy is nézzük én ketten vagyok.

Ma igazi csajos programom volt: vásároltam. Vettem pár igazi "vadító" fehérneműt a kórházba, meg szoptatós melltartót, néhány szintén "szexi" zokni kíséretében. Olyan jó volt kicsit magammal foglalkozni. Bár majdnem elcsábultam a gyerekosztályra de még időbe elkanyarodtam :-)

Képzeljétek Miki tud egyedül öltözni. Már többször képekkel is bemutattam ezen tudását az újdonság mindössze annyi, hogy már a saját ruháit is föl tudja húzni egyedül. Ez eddig csak ritkán sikerült.

2 megjegyzés:

  1. Ismered, nem? Ha ülhetsz állás helyett, akkor ülj le, ha fekhetsz ülés helyett, akkor feküdj le!
    Én is biztonságosabbnak tartom a buszon az ülést, pláne ha jön egy nagyobb fékezés...
    Nekem Pécsett sosem adták át a helyet...

    VálaszTörlés
  2. Ó a buszos sztorikkal tele van a padlás. El sem kezdem, mert napokig itt pötyögnék. Ezt az egyet csak, mert különösen bosszant mikor a 40-50 közötti dámák elegánsan kibámulnak az ablakon amint melléjük érek grrrrrrrrr.

    VálaszTörlés