2010.10.31.

A fiúk ma reggel csak 7-kor keltek, persze ébredés után nem sokkal derült ki, hogy igazából 6 óra van. De szívesen lemondanék az óraátállítgatósdiról. Valahogy nem hiszem el, hogy tényleg lehet vele spórolni. Pedig állítólag lehet, tegnap a híradóban is bemondtak egy jó nagy számot amit megspórolt az ország.

Délután sétáltunk egy nagyot. Elmentünk a vasútállomásra, megnéztük az irodaház udvarában a mozdonyt. Hatalmas! Még sosem láttam ilyen közelről. Természetesen a pihéseknek is tetszett, fölmásztak rá, megcsodálták minden irányból. Utána a peronon néztünk mai, működőképes vonatokat is. Egy ilyen helyen sok izgalmas dolog van, láttuk ahogy az egyik vonat mozdonyt kapott, a másik tolatott, láttunk piros mozdonyt meg kéket. Útközben még a kísérleti buszokkal is találkoztunk. Akkorát sétáltunk, pillanatnyilag fogalmam sincs holnap reggel, hogy fogok lábra állni. A fiúk is jól elfáradtak, lámpaoltás után rögtön csönd is lett.

2010.10.30.

Említettem már, hogy szétszórt vagyok? Egész nap gyűjtögettem az írnivalóm és most elszállt az ihletem.
Talán a legfontosabb, Ádám nyugodt éjszaka után láztalanul ébredt, még köhög és folyik az orra de alapvetően jól van. Akármi is volt ez tegnap szerintem már túl van a lényegen.
Mivel még nem tudom pontosan mit jelent a cukros diéta számomra ezért egyenlőre a teámat fele annyi cukorral iszom. Nem nagy élmény, lehet keddtől cukor nélkül kell innom brrrrr. Na mindegy, nem nyafog, a babával legyen minden rendben, majd szülés után dőzsölök.
Holnap (izé hajnalban) óraátállítás nem akarooooooooooom! Az utóbbi hetekben egész elkényeztettek a pihések fél 7 és 7 között keltek, sőt múlt héten aludtak fél 8-ig és 8-ig is. De a héten már elkezdték a szoktatásom és 4. napja 6-kor kelnek. Na jó ma ráhúztak 20 percet. Nyamvadt Leó kezdett nyivákolni a nappali közepén 6 után, hozzá vágtam egy párnát de a fiúk nem sokkal később felkeltek.
Itt a tökfaragós hétvége, az enyém már kint van az erkélyen, a mécses egyben utat mutat a nagyszüleimnek is, ma vagy holnap éjjel biztos meglátogatnak.

2010.10.29.

Magas a cukrom kedden mehetek a Klinikára további vizsgálatokra és kapok diétát. Most nem ugrálok örömömben de lemondok a cukorról (juj de nehéz lesz) csak ne fektessenek be. Semmi kedvem a kórházhoz ott még annyira se lehet pihenni mint itthon két gyerek mellett.
Az eredményért Miki is velem jött, nagyon ügyesen gyalogolt és türelmesen végigvárta az orvoslátogatást, jól elfáradt hazafelé már úgy kellett húzni mint egy szánkót, nem is nagyon evett cserébe nagyot aludt.

Ádám lázasan jött haza az oviból azt mondta nem fáj semmije. Lényegében egész délután kókadtan heverészett csak néha élénkült meg, mikor Mikitől el kellett venni valamit. Alvás előtt kapott egy adag lázcsillapítót, várom a fejleményeket.

Mára ennyi, nagyon szétszórt vagyok mostanában. Egy adag rajzolós papírt három napig vittem az oviba, rendszeresen elfelejtek és elhagyok dolgokat. Ez utóbbit szerencsére csak itthon így előbb-utóbb megtalálom :-)

2010.10.28.

Aktuális pocakhírek:
- kinőttem a kedvenc pulóverem
- még mindig nehezen szokom, hogy nem tudok csak úgy kislisszolni a résnyire nyitott ajtón
- nehéz vagyok, összességében nem híztam sokat de zavar, hogy nem tudom tartani a lépést a fiúkkal
- uuuuuuuuuuuuutálok hajolni!!!!!!!! Mégis mindig minden a földön köt ki, vagy véletlenül vagy Miki által leszórva. Csak azért hajolok amiért nagyon muszáj de szerintem Hudini olyan kocka hassal fog születni amilyet még nem látott a világ
- öltözni is körülményes, hétvégén vettem csizmát és a nadrágom szárát be kellett hozzá igazítani, a látvány nem lehetett minden napi, a hadművelet után győztem levegőért kapkodni
- új név merült fel: Helen és Helena de csak így lehet anyakönyveztetni: Helén és Heléna az utóbbi még nagyjából rendben van szép Heléna de a Helénről egy tehén jut eszembe, nem részletezem tovább
- a keményedés továbbra is életem része, hol jobb, hol rosszabb, most épp rosszabb, tegnap az asszisztens néni azt mondta ne simogassam sokat. Mennyi a sok? Naponta többször is hozzáérek, részben szándékosan, részben mert útban van de órákig simogatni nem érek rá

2010.10.27.

Éljen, éljen, éljen, ájulás nélkül túléltem a cukorterhelést! (örömében ugrál és cigánykereket hány de csak gondolatban, élőben már nem akrobatikázik :-DDD) A lényeg ennyi de mindjárt részletezem is.

Reggel apu eljött Mikiért és elmentek a dédimamához, édesem olyan boldog volt, hogy most ő megy a papával, még nem volt a dédinél nélkülünk. Féltem, hogy Ádám majd hisztizve a papával akar menni de semmi. Lehet tegnap elfogyott a hisztiadag (fő az optimizmus). Teljesen természetesen vette tudomásul, hogy Miki öltözik, készül szépen elköszöntek egymástól, még a tenyerüket is összecsapták ahogy a nagyok szokták (ezt most csinálták először), majd integettünk a lépcsőházba. Utána Ádám is készülődni kezdett, most egész ügyes volt, nem kellett minden ruhadarabnál 10 percet könyörögni. A bakancsot kacsalábra húzta de visítás helyett nekiállt megfordítani, közben én is elkészültem. Útközben vettem észre, hogy a bakancs végül mégis kacsalábon maradt. Az oviban leadtam a kis mókust és irány az orvos, még pont odaértem fél 9-ig, így sikerült 9 előtt levenni az első adagot. Vámpírnéninek szóltam, hogy rosszul tűröm a cukorterhelést és hajlamos vagyok zöld színt ölteni, lényegében elmúlik de két éve 60/35-ös vérnyomásnál mentőt hívtak hozzám. Megbeszéltük, hogy itt kint a váróba fogok ücsörögni és ha rosszul vagyok betrappolhatok, lefektetnek. Szépen leültem egy sarokba figyeltem a körülöttem egymást cserélő embereket, párszor éreztem kis szédülést de hamar elmúlt. A második vérvétel után fölcaplattam a szokásos terhes gondozásra. Kaptam beutalót, jövő héten megyek UH-ra megnézem Hudinit :-), meghallgattuk a szívét, dokibácsi megdicsérte, jó erős szívhangja van. Igaz ez csak neki volt új én már múlt héten a védőnőnél is hallottam. Valamint a dokibácsi emlékezete szédületes és immár harmadszor csodálkozott rá, hogy a harmadik gyermekem várom. Mindegy már csak párszor találkozunk.

Itthon az üres lakás fogadott, na jó Leó elém jött. Annyira furcsa volt, hogy sehol egy sündörgő két éves, egyszerre hiányzott és mégis jó volt egyedül lenni az üres lakásba. Képzeljétek nem kellett folyton pakolnom, amit leraktam ugyanott meg is találtam. Ebédeltem és betelepedtem az ágyra, sikerült kényelmesen körbepárnáznom magam, olyan jót pihentem.

Apa és Ádám fél 4 után ért haza, Ádám birtokba vette a nappaliszőnyeget és hangját sem lehetett hallani. Miki 5 után jött, szűkszavúan mesélt:
- Jól érezted magad?
- Nem.
- Mész máskor is?
- Nem.
- Ettél?
- Nem.
- Aludtál?
- Nem.
- Tudsz mást is mondani?
- Nem.
Kicsit később:
- Miki ebédeltél a dédinél?
- Igen.
- Mit?
- Ebédet. (ez eszembe se jutott)
Azért a déditől megtudtuk, hogy szépen evett, utána szó nélkül ment aludni, szépen eljátszott egész nap, jól érezte magát.
A vacsoráig lényegében vagy egymást nyúzták vagy szaladgáltak, szóval az egész napos csönd után megint ömlesztve kaptam meg a napi visítás adagot, de már alszanak és megint csönd van.

Miki tegnap telefonált, igaziból és most végre beszélt is. Fogta a telefont, föl le mászkált a szobában és úgy beszélt apával, nagyon aranyos volt :-)

2010.10.26.

Ádám reggel egy kisebb megszakításokkal röpke fél órás hisztivel indította a napot. A problémák sora a következő volt: nem akkor patentoltam be a pulóverét amikor ő akarta (én is öltöztem), be kellett tűrnie a pólóját (általában automatikusan megteszi), a kacsalábra húzott bakancsot meg kellett fordítania és hasonló szörnyen nehéz feladatokat kellett végrehajtania. Én szépen kértem ő visított. Már komolyan fontolgattam, hogy berakom egy zsákba a hátamra kapom és az oviba csak beadom. Valahogy mégis megtörtént a csoda mindenki felöltözve, Ádám itt vette észre, hogy a pulcsijának nincs kapucnija (a kapucnis még szárad) kezdett görbülni a szája de itt elfogyott a cérnám és felajánlottam neki ha újabb visításba kezd ovi helyett a fürdőben töltheti a napját, ez hatott vagy a visítós elem merült le nem tudom de egy hiszti elmaradt. Sebaj jött a következő. Mire én is felhúztam a csizmám már ordítva jön ki a szobából, hogy ő most rögtön Villám McQueent akar. Valószínűleg az ágyában van de oda már bakanccsal nem lehet fölmászni én sem vagyok hajlandó ezért vetkőzni tehát minden marad ahol van, majd holnap időben eszébe jut összeszedni a kíséretét. Csak az öltözőig viheti a játékokat, ott megmutatja az óvónéninek és hozom haza, nálunk ez a megállapodás punk-tum.
Kijutunk a lépcsőházba a lépcsőn egy nagy csomagolópapír gombóc feltehetően valakinek a szemetes szatyrából pottyant ki. Ádám első dolga belerúgni. Büntetésből fölszedettem vele és elvittük az első kukáig, megpróbálta elhagyni útközben de visszazavartam érte. Nem rugdossuk a szemetet sehol.

Ne csak nyafogjak jó is történt ma. Hazajöttünk Miki kérte a kisvakondot (de unom már azt a nyamvadt jószágot), beraktam és elsuhantam ebédet főzni. Kuglófom kisebb mazsolája letelepedett a szőnyegre és felváltva játszott egy összerakós játékkal meg nézte a vakondot. Egyszer jött be hozzám, nagy örömmel elvitte a direkt neki odakészített fazekat és muffin formákat, majd vissza a szőnyegre és csöndben pakolászott matatott tovább. Majdnem egy órát(!!!) eltöltött ezzel. Alig hittem a szememnek!

2010.10.25./2.

Üdv a diliházból!
Három csendes nap után ma ömlesztve megkaptam mindent ami kimaradt. A két gyerek egész nap egymás nyakában vinnyogott. Ádámnak ebédnél csak 5-ször(!) mondtam el, hogy koszos a tányérja ma másikból fog enni (julis néha sztrájkol és egy-egy edény koszos marad, későn vettem észre) de mikor elé raktam issssszonyúúúúúúúú visításba kezdett. Felajánlottam neki ebéd helyett a fürdőszoba csendes magányát (nálunk ez a bünti hely) akkor abbahagyta. Leültünk enni, a húst kockánként szállította az én tányéromba, pedig megkértem, hogy hagyja ott, egyen rizst. Miki repetát kért, Ádám újabb adag húst követelt, mikor felajánlottam helyette még egy adag rizst (minek ha úgysem eszi meg???) megint hisztizett egy sort. De végül beérte az elé rakott rizzsel.
Ebéd után Miki aludni ment, Ádám elvileg csendben játszott. De feltétlenül most kellett fötörni a játékos dobozba, előhozni a babataxit, és hasonló közepesen hangos matatásba kezdeni. Miki hallotta és természetesen picit sem akart aludni. Nem is aludt egy percet sem.
Összeszedtem a csapatot és elmentünk apáért. Gondoltam egy kis levegő meg séta mindenkinek jó lesz. Nem volt kedvem a játszón a csúszda és a hinta között rohangálni, már nem vagyok olyan fürge. Útközben Ádámot alig bírtam leszedni a kerítésekről. Mért olyan érdekes mindet egyesével végig simogatni? Apa örült nekünk, hazafelé sem volt sokkal simább utunk de még bokrokat is tépkedtek, pedig tudják, hogy az tilos. Itthon folytatták az egymás gyepálását, ma fél órával korábban lesz takarodó, alig várom! Utána befalok egy marék magnéziumot és én is megkeresem az ágyam.

2010.10.25.

Ádám nem volt itthon nem volt írnivaló. De azért volt csak kevés, most pótlom.

Miki tegnap reggel felébredt, ahogy nyitottam az ajtót már furakodott is ki a résen:
- Szijjjjjjjja Leó! - ugrott a macska nyakába.
- Neked is jó reggelt kis mókus. Köszönöm jól aludtam, és te?

Reggeli fogmosás után meg szokták mutatni a fogaikat, milyen szép fehérek lettek. Miki most is villogtatja a teljes készletet, megdicsérem, szokás szerint majd rám mutat és nekem is villantanom kellett :-)

A délutáni ébredés is emlékezetes volt. Hallom kopog, megyek ajtót nyitni. Kijön rám néz:
- Apa???????? - nem sokkal előtte ért haza hallotta a hangot.
- A fürdőszobába van. - már el is viharzott.

Ádám ma reggel jött haza, azóta folyamatos a vinnyogás és a hiszti. Már vagy tizedszer vadásztam le a csillárról. Folyamatos a szaladgálás, karnison lógás, egymás nyúzása. Vártam mikor dörömböl a szomszéd. De vagy beletörődött vagy nincs itthon. Ugyanis képzeljétek újabban már munkanap délelőtt is veri a falat. Pénteken főztem az ebédet, Miki mászkált ismétlem mászkált. Igen tudom a sarka jól hupog de két éves még nem tud csendben járni. Kedves szomszéd fél 10-kor dörömböl. Legszívesebben nekiálltam volna kergetőzni a gyerekkel ha szaladgál az még hangosabb. Elegem van, nagyon irigylem a kedves szomszédot, hogy munkanap délelőtt van ideje aludni, de a gyereket akkor sem fogom megkötözni. Azon kívül nem tudom máshol, hogy megy de nálunk az ebéd nem kopog be az ajtón, a szennyes nem mászik be a mosógépbe az egyéb házimunkákat sem a manók végzik. Belőlem pedig csak egy van és amíg ezekkel próbálok haladni a gyereknek egyedül kell lefoglalnia magát. Nem tudom minden munkába bevonni, valamint ő nem az a típus aki simán elücsörög néhány papír és színes ceruza társaságában. Tudom, hogy létezik ilyen két éves de Miki nem ilyen, ő mászkálni szeret.
Azt pedig csak halkan tenném hozzá, hogy a közvetlen fölöttünk lakó kolléganő (egyedülálló fiatal) minden lépését halljuk, este 8 és fél 11 között ez különösen jól érvényesül. Azt is hallom ha porszívózik, ha fürdik. Most én is verjem a plafont mint egy őrült? Ő sem tud a föld fölött 10 centivel közlekedni.

2010.10.23.

Csütörtökön a buszmegálló felé a fűben láttunk egy természetellenes pózban heverésző galambot. Ádám kiszúrta:
- Ga_a, meghat, szegéke. (galamb, meghalt) - elhaladtunk mellette és azzal a lendülettel témát is váltott, jobban érdekelte melyik busszal megyünk haza. Én közben csendben csodálkoztam, hogy felismerte, a galamb nem alszik. Nálunk még soha nem került szóba a halál témakör. Az ok egyszerű, Ádám nem kérdezte, én meg az alap beszédfejlődésére jobban koncentrálok, mint az élet nagy dolgaira. Most sem firtatta a kérdést, egy kimerítő orvoslátogatás után szerintem nem is lett volna sok értelme ha én kezdek beszélni róla. Ha itt lesz az ideje biztos kérdezni fog, értelmes gyermek csak lassan halad.
A téma pedig nem sokára adott lesz, nyakunkon a halottak napja. Nem szeretem ezt az ünnepet(?) pontosítok a temetőbe járás részét nem szeretem, az csak olyan szokás.
Ami számomra fontos ezen a napon az ablakba mécsest tenni. Még kislány voltam mikor az apu azt mondta azért kell, hogy a dédipapa és a dédimama hazataláljon. Mióta saját családom van, minden évben rakok mécsest az erkélyre. Így kicsit közelebb érzem magamhoz őket. Persze az emlékezéshez nem kell semmi különös, igazából mindig velem vannak. A mindennapokban is gyakran eszembe jutnak. Hiszem azt, ha valakire szeretettel emlékezünk, mesélünk róla a gyerekeinknek, továbbadjuk a tőlük tanultakat akkor öröké fog élni. A mamámtól 10 éves koromban kaptam néhány konyharuhát, stafirungba. Barbi babára vágytam. De most ezeket a konyharuhákat használom, még békebeli darabok, ilyet már nem lehet kapni. Mit kezdenék most egy barbi babával? A papám találékony ember volt, sokszor eszembe jut egy-egy helyzetre milyen ötlete lenne. A másik papám érméket gyűjtött, ha kezembe akad egy különleges darab, mindig eszembe jut. Szóval így őrzöm én az őseim emlékét. Azért idén is kimegyünk a temetőbe, körbelátogatunk mindenkit, számunkra természetes, hogy ilyenkor a fiúk is jönnek. Megmutatjuk nekik a dédiket. Nem tudom mit értenek belőle de nekem fontos, hogy ők is velünk jöjjenek a temető is az élet része. Azt is elmondom mért rakok az erkélyre mécsest. Talán majd egyszer ők is folytatják a szokást.

2010.10.21.

Ma a világ végére mentünk szűrővizsgálatra, még sosem vállalkoztam ekkora túrára két (és fél) gyerekkel de most mind a kettőnek jelenése volt szerencsére egy épületben ezért úgy döntöttem bátor leszek és egy úttal letudom az egészet, direkt egymás utáni időpontokat kértem.
Reggel fölraktam a főzeléket, közben a fiúk ettek, fogat mostak, Kisvakondot néztek. Ez nagyjából ki is töltötte indulásig az időt. Öltözés, csapatösszevonás, irány a buszmegálló, a lehető legtávolabbi. Az út első 10 perce arról szólt, hogy Ádám percenként megkérdezte:
- Ovohoz megyük? Bussza? (orvoshoz, busszal)
Minden igyekezetem ellenére csak 10 perc múlva sikerült témát váltani.
A buszmegállóban Ádám beletenyerelt valami rozsdás vízbe, Miki a nadrágját húzta végig rajta.
A szemészeten kezdtünk fél 10-re volt időpontunk, múlt alkalommal Mikinek cseppentős vizsgálatot ígértek, így mikor mondtam, hogy időbe szeretném elkezdeni a cseppentést mert az ortopédiára is van időpontunk picit marslakónak néztek. Az ő feljegyzésük szerint a tavasszal volt cseppentés. Nem volt. Akkor is csak ígérték de nem volt. Nem vitatkoztam, arra gondoltam ha tényleg baj van az így is látszik. Vártunk. Közeledett 10 óra, vártunk. Elmúlt, vártunk. És akkor egyszer csak egy órával a megadott időpont után bemehettünk.
Dokinéni mutatott Mikinek egy táblát ami elsőre mákos tésztára hasonlít de egy három dimenziós kép. Van rajta pár figura, nem tudott mit kezdeni a dologgal, nem értette a feladatot. A műszeres vizsgálatnál türelmesen ücsörgött az ölemben így hamar végeztünk. Dokinéni nagyon kedves és igazán profin kezeli a gyerekeket. Miki szemével minden rendben, egy év múlva javasolta a kontrollt de közben többször is mondta, hogy jó a szeme így az ovis vizsgálatig én most nem hurcolnám vissza.
Ádám tavasszal lemaradt az ovis vizsgálatról és hiába mentünk el akkor a megadott doktornőhöz csak az asszisztensével találkoztunk aki nem volt felkészülve a gyerekekre kellőképp, az eredmény sem lett egyértelmű, Ádám nem értette, mit kell csinálni a villás táblával. Nem is igazán értem mért egy olyan doki megy oviba szűrni aki alapállásban felnőttekre, azon belül is a megfelelő szemüveg megállapítására van szakosodva. Most a mi kedves dokinéninknek Ádám ügyesen válaszolt, egy szemmel felismerte a figurákat, a kicsiket is, sehol egy villás tábla, csak kifejezetten egyszerű formák. A mákos tésztás táblán felismerte a cicát, a jó példát látva Miki is odasomfordált, most már értette a feladatot és megmutatta az autót (ez a leletébe is bekerült, olyan büszke vagyok rá!). Majd Ádám is türelmesen ült amíg a dokinéni műszerrel is megnézte a szemét. Ádámmal is minden rendben.
Megkérdeztem a színlátás vizsgálatot, azt majd csak akkor végzik ha már ismeri a számokat. Addig majd gyakorlunk, lehet egyszerűen csak nem érdeklik a színek, legyünk elnézőek a pasikat általában nem érdekli a színek világa.
A lényeg a fiúk látása jó és erről papírom is van.

Átcaplattunk az ortopédiára, a váró tömve, azért befurakodtunk, leültünk, még egy óránk volt az időpontunkig. Ádám szólt, hogy pisilni kell, csapatostul elmentünk elintézni. Igazán nagy fiú volt, először is nem kapott sokkot az idegen WC-től, valamint szépen egyedül odaállt és elintézte. Az öltözésben és a kézmosásban kellett segítenem. A szárítógépet kicsit megszeppenve figyelte de aztán hagyta megszárítani a kezét. Vissza a rendelőhöz. Megint elhelyezkedtünk, előszedtem a dugi kekszet azt szépen eszegették, így több mint fél órát eltöltöttünk. Majd újabb fél órát szépen ücsörögtek, közben lassan de biztosan apadni kezdett a nép a váróból. Egy feltehetően első gyerekes apuka illedelmesen bár de kiborult, hogy hiába kértek időpontot itt várnak a 3 hetessel. Ekkor gyorsan behívták. Apukának igaza van de attól még a rendszer nem változik. Egy másik csapatot figyeltem, próbálkozom de nem fér a fejembe mért kell egy szűrővizsgálatra elhozni a szomszédasszonyt férjestül, gyerekestül (1,5 éves kislány, nem őt vizsgálták) és növelni a tömeget? Azt sem értem mikor egy gyerek vizsgálatához árad a teljes famili élen a nagymamival és az aranyhallal. Vagy én vagyok irigy, mert nekem egyedül kellett mennem két gyerekkel? A fiúk az utolsó 20 percben már nagyon unták a banánt, kezdték szétszedni a várót mikor fél órával a megadott időpont után bemehettünk.
Miki lábával minden rendben, deformitás nincs, csak rosszul tartja, masszív talpú cipőt javasolt a dokibácsi és egy év múlva látni akarja. Most igazán kellemesen csalódtam a dokibácsiban, mert nagyon kedves volt! Tavasszal is jártunk nála de az volt az érzésem zavarjuk, munkaidőben. Még Ádámmal is próbált beszélgetni ami az ismert beszédproblémánk miatt kicsit nehézkes de nagyon kedvesen és türelmesen próbálkozott.
Közel 3 órába telt a látogatás, összességében elégedett vagyok a fiúkkal, több mint két óra várakozást csendben tűrtek, igen a végére elunták de szerintem önmagukhoz képest így is emberfelettit teljesítettek. Én is kapok egy piros pontot, kutyástul kacsástul, telefonostul hazahoztam a csapatot, teljes létszámban. Itthon gyors ebédmelegítés addig szétkapták a szobát, Miki már alszik, Ádám a rumli közepén játszik, béke van. Várjuk apát és messzi mamát, Ádám nála tölti a hétvégét.

2010.10.20.

Tegnap lényegében egész délelőtt feküdtem, annyira rosszul voltam, a hasam kőkemény és fájt. Miki aranyos volt, hagyott heverészni, ő közben körülöttem mászkált, játszott. Kérte a "vijám mekín"-t (Villám McQueen - Verdák) majd mikor vége lett a "kishako"-t (Kisvakond). Természetesen 3 perc után egyik sem volt érdekes, csak úgy ment háttérzajnak amíg játszott. Nekem meg egyszerűbb volt hagyni had menjen a lemez, mint folyton fölugrálni.
Délután apa főzött paprikás krumplit, távirányítással. Ő nem egy konyhatündér de az alapanyagokat felismeri így csak mondanom kellett mit csináljon vele. A mi családunk hagyományos szereposztásban működik, elsősorban azért mert nekünk így jó. Ráadásul remekül bevállt, mindenki azt csinálja amiben jó. Én szeretek főzni, apa nem, de ha muszáj, elboldogul most muszáj volt. A karbantartási munkákban viszont ő jeleskedik nem is szoktam fontoskodni körülötte ha szerel. Nem tartom magam elveszett lánynak, ha szükséges ki tudok cserélni egy izzót, alap szerszámokat tudom használni de ha a szerelni való nem égetően sürgős megvárom vele apát. Ő ügyesebben és gyorsabban megcsinálja, akkor minek üssem bele az orrom? Ja a paprikás krumpli finom lett.

Mára terveztem a cukorterhelést de csak 9-ig fogadtak áldozatokat, én 9.15-kor voltam ott. Nem tudtam, hogy itt is van záróra, két éve még nem volt ilyen limit. Jövő héten ismét nekifutok.
Délután a védőnőnél volt jelenésem megint cukrot talált a pisimben további fejlemények a cukorterhelés után, magasnak találta a pulzusomat, ez fogalmam sincs mit jelenet. A végén meghallgattuk Hudini szívét, minden rendben, jó ritmusban ver a ketyegője, életre való kölyök :-D

2010.10.18./2.

Ma ismét sütöttem egy adag croissant. Miki az etetőszékből szurkolt, közben kapott egy kis tésztát amit pillanatok alatt meg is evett. Én közben szorgosan hajtogattam és töltöttem a kifliket. Aztán mikor kész lett és finom, puha lett, olyan amit vártam, örömömben körbeugráltam a szobát. Persze csak gondolatban mert ilyen akrobatikára már nem vállalkozom.

Ma Hudininek nem tetszik az időjárás vagy fogalmam sincs mi baja. Ma vagy kemény vagy fáj a hasam. A keményedés pár napja már állapotnak mondható, mindössze két fokozat van a kemény és a kőkemény. Már semmi sem segít. Azért még nem kezdek aggódni mert Mikivel is végig csináltam így pár hetet aztán a 30. hét tájékán jobb lett, majd a 36. héten elmúlt mindenféle keményedés, pedig akkor már örültem volna neki.

2010.10.18.

Érdekes reggelünk volt. Mikor alszanak a pihések fél 8-ig? Igen ma amikor oviba kell menni, ebédbefizetés van és a mai ebédhez még vásárolni is kell. A késői kelés még nem is lett volna akkora probléma, de Ádám a reggelijét egy határozott mozdulattal Miki elé rakta, hogy ő csak tejet kér. Rendben legalább hamar indulhatunk. Miki nekem adományozott egy fél csokis kiflit (tegnapi croissant) azt eszegettem gondoltam közben Ádámot elindítom fogatmosni. De nem. Ádám élénk érdeklődést mutatott a nem sokkal korábban visszautasított kifli iránt. Megkóstolta az enyémet,  megállapította, hogy "fino(m)", majd az utolsó egész kiflivel lelépett (előtte csak ötször mondtam el, hogy csokis süti és finom), röpke 20 percbe telt mire nagy szuttyogva megette. Nem, nem az a baj, hogy lassan eszik hanem, hogy közben fölugrált és megnézte az esőt, elment Miki lábát piszkálni, sürgősen elő kellett kotorni a játékos dobozból a mobilját, meg néhány autót. Minden alkalommal visszazavartam a helyére, mert nálunk sem szabad evés közben fölpattogni az asztaltól de attól még megteszi. Mégsem kötözhetem oda. Miki közben befejezte a saját reggelijét már nagyon akart menni fogatmosni. De ha őt elviszem előbb akkor amíg Ádámra vár, elszedi tőle a kaját, Ádám visít, vagy fogmosás után felöltöztetem és mikor Ádám mos fogat ő megint jön és összevizezi magát már kimenős ruhába. Így maradt az unalmas várakozás, de mikor Ádám végre befejezte a kiflit, az öltözés igazán gyorsan ment és fél 9-kor már el is hagytuk a rezidenciát. Fél 9-ig illene beérni az oviba de az most elmaradt. Az út felénél csöpögni kezdett az eső, négy házzal az ovi előtt pedig szakadni. Gyors kapucnihúzás, esőkabáttal most nem készültem, reméletem nem fog esni amíg beérünk. Amíg Ádám öltözött befutott egy másik anyuka is a kislányával így nem mi voltunk az utolsók.

A napokban jutott eszembe, hogy nyakunkon az óraátállítás és ezzel együtt eljön a korai kelések időszaka is. Ádám tavaly télen is 5-6 között ébredt brühühühühühüűűűűűűű nem akarok óraátállítást!!!!!!!!

2010.10.17.

Tele volt a hűtő maradék kajával, ezért ma vasárnap ide vagy oda, nem főztem. De nehogy unatkozzak croissant sütöttem. Tavaly egyszer már próbálkoztam vele de az nagyon borzalmas lett. Ez most egy sokkal jobb recept, egyszerűbb technika. Elsőre azt kell mondjam igen jól sikerült, a tökéletestől még messzi van de nagyon finom lett. Lapult a hűtőbe egy üveg piros lekvár, messzi mamától kaptuk, azzal töltöttem. Teli találat volt, passzolt bele, assssszem meggy lekvár lehetett, bocsi ebben a formában már nem ismertem fel teljes biztonsággal. Csináltam néhány csokisat is de azon még dolgozni kell, kevés lett benne a csoki :-(

Képzeljétek nálunk járvány szerűen terjed ez a pocakos izé. Először Mikin vettem észre a tüneteket, majd pillanatok alatt Ádám is elkapta. Jó lesz vigyázni nagyon agresszív járványról van szó már a WHO is figyeli a jelenséget. Szerencsére a lefolyása gyors és a nagy, jellegzetes pocakot leszámítva tünetmentes. A fiúk már túl is vannak rajta, Miki császármetszéssel kb 3-4 plüss macinak adott életet, Ádám természetes úton a gravitáció hathatós segítségével egy kacsát és két macit hozott világra. Köszönjük, mindenki egészséges és jól van bár többszöri visszaesés még várható.

2010.10.16.

A ma reggel fél 7-kor kezdődött. Felriadtam arra, hogy alszom és csönd van. Két hete nehezen alszom, mert ha fekszem eldugul az orrom és nem kapok levegőt de ha párnákat pakolok a hátam mögé akkor a hasam nehéz. Ezért kipárnázom a pocakom oldalt, feltornyozom a párnákat a hátam mögött és így kitekeredve tudok kicsit pihenni. Elmúlhatna már ez a köhögős nyavaja, nagyon unom. Szóval felriadtam megnéztem az időt nyugtáztam a csöndet és mivel egész héten 7 körül keltek a kis oroszlánok próbáltam volna visszaaludni. Alig egy perc múlva mozgolódás támadt a szomszéd szobában majd újabb egy perc múlva már nálam voltak. Együtt lustizásra esélyem sem volt, így felkeltem és elkezdtük a napot.

Leó igen unott képpel heverészett a tévé tetején, nem tudtam eldönteni, hogy most örül mert kicsi a lyuk a szekrényig és nem fér bele vagy pont ott szeretné a fejét lógatni. Olyan mókás látvány volt, meg akartam örökíteni. Természetesen a fiúk is látni akarták a kész képeket, majd felsorakoztak a fal mellé pózolni. Mikor elraktam a gépet nem estek kétségbe előszedték a telefonjaikat és ők is fényképezni kezdtek.

Messzi mamától kaptunk valódi spenótot, ma ezt főztem ebédre, már majdnem lehetett leszűrni, mikor bementem a gyerekszobába: ágynemű leszórva, ruhás szekrény tartalmával összekeverve és a két pihés egyszál fütyiben a kupac tetején. Pont úgy mint múlt héten, de most már nem volt tréfás. Mikit elkezdtem öltöztetni, közben lefutott a spenót, muszáj volt kimennem mielőtt leég a konyha. Otthagytam a pelenkázón, körülötte térdig állt a takaró és párna, meg már egyébként is érzékeli a magasságot. Spuri megmenteni a spenótot, vissza a szobába addigra Miki kihasználta stratégiai helyét és kiszórta a pelusokat. Befejeztem az öltöztetést, közben Ádám is felöltözött. Miki büntiből megint a szoba közepére ült az etetőszékbe, Ádám összepakolta a szobát, én befejeztem a spenótfőzést. Első szülöttem diadalmasan megjelent, hogy kész a pakolás, valahogy kételkedtem. A szobában a takarókat valóban az ágyra tette és a földön nyoma sem volt a ruhakupacnak, tamáskodva nyitom a fiókot és buggyan ki belőle a ruha meg a plüss állat, a többi fiókból előkerültek a párnák a ruhás szekrényből pedig a pelusok és újabb plüss állatok ja meg az a vödörnyi autó is amivel Ádám alszik.

Mindezek ellenére a spenót nagyon finom lett, szeretem a valódit, mert kedvem szerint apró kockákra vághatom, így mikor eszem, lehet még rágni. A boltiból is finom főzeléket lehet készíteni de az olyan apróra van turmixolva (pépesítve) már csak nyelni kell. Nálunk népszerű a spenót, Miki így nézett ki utána :-)

2010.10.15.

Ádám tegnap élőben és közelről láthatta a mentőhelikoptert. Mikor hazaért gyorsan el is mesélte:

- Anya képez megnéte helipoke.

Miki ma ücsörög az etetőszékben és egyszer csak rákezdi:

- Boci, boci tata, boci, boci tata ... - ebből a dalból még csak ennyi megy. De ismeri a Süti süti pogácsát és a Hinta-palintát is. Ez a következőképpen megy:

- Hita-paita Miki baba.

Szereti még a Csip-csip csókát itt főleg a kézfogásban és hess-hess részben jeleskedik. Valamint van egy nagy kedvence a Postás Pat főcímdala:

- Popá Pe, Popá Pe ... és a végén nyávog. - pillanatnyilag ez a kedvenc mesefilmje. Ennek örülök mert aranyos sorozat és mennyivel jobb egy földi postás történeteit nézni mint valami hiperhősét. A másik kedvencük Kisvakond. Gyerekként én is szerettem de most visszanézve valahogy nagyon unalmasnak találom. Persze ez is sokkal jobb mint valami keleti verekedős borzalom. Szóval berakom a lemezt és elmegyek a dolgomra, meg a fiúk is játszanak valamit közbe.

Ádám és Ödönke el van tiltva egymástól az oviban. Olyan szinten, hogy már az öltözőszoba két legtávolabbi sarkában öltöznek sem a szobában sem udvaron nem játszhatnak együtt. Kíváncsi vagyok a fejleményekre. Részemről minden nap elmondom Ádámnak, játszon mással, keressen más barátot aki nem bántja de ennél többet nem tehetek. Bízom benne, hogy az óvónők tudják kezelni a helyzetet.

Apa tegnap megkérdezte, mit szólok a Noel névhez. Ritkán szokott konkrét javaslatot tenni névválasztás ügyben, meglepődtem. Alapvetően szép névnek tartom de szerintem nem hangzik jól a családnévvel és becézni sem lehet, elvetettük. A másik javaslata az Edvárd, nekem régóta tetszik különösen a becézett alakja az Eddy de így két d-vel és y-nal (kimondva úgysem hallatszik hi-hi-hi) de ez már megint egy angol név ("Edward király, angol király ...") valamint nekem egyszerűen nem passzol a totyogós, pelenkáshoz egy ilyen komoly név asssszem ezt is elvetettük. Valamint nekem becsípődött még egy lány név az Anna. Már két gyerekkel ezelőtt is tetszett, sőt a Panna is de ezek a nevek évek óta hihetetlenül felkapottak. Nekünk ott van tömegnévnek gyárilag a Szabó nem kell mellé másik, kilőve.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt lett akkora a pocakom, hogy minden szembejövő számára egyértelmű legyen, nem dinnyét loptam. Figyeltem a tágabb szomszédságot, rám néz, mosolyog köszön, csúszik lejjebb a tekintete, majd a pocakom magasságában megakad és kikerekedik (főleg mert a másik kettő is foga a kezem). Nem szól, annyira nem vagyunk beszélőviszonyban de látszanak a gondolatai. Aki bátrabb és kérdez annak csak úgy elpöttyintem, hogy tervben van a negyedik is (itt végleg padlót fog), sőt ha mind a négy fiú akkor 11 fiúig meg sem állunk (szédítem tovább). Majd lehet szurkolni a Szabó fiúknak mert ők nyerik kis hazánknak a foci vb-t. De lehet beérjük hattal is az már egy vizilabda csapat. Valamint ha négyen maradnak akkor marad az autóversenyzés, irány az F1 kettő pilóta kettő teszt pilóta.

Szigetváron vonattal

Ádám ismét egy élménnyel lett gazdagabb mi meg próbáljuk összerakni az eseményeket a képek és kissé szűkszavú élménybeszámoló alapján.


A "vonatsimogatónál" ilyen nagy mozdonyok voltak amire föl is lehetett mászni, kívül-belül megnézni.
Szerelőműhely
Csipet csapat egy része (mernél vonatozni ennyi gyerekkel?)
Vonatra várva
Csipet csapat messzebbről de teljes létszámban, igen az a sok színes pontocska mind gyerek. Valahol ott van az én pontocskám is :-)

2010.10.14.

Az ember lánya így pocakosan igen hasonlatossá válik egy Kinder tojáshoz. Főleg abban a tekintetben, hogy nem tudni ki rejtőzik belül. Modern korunkban az ultrahang már sok esetben választ ad a kérdésre de én nem akarom tudni, még nem. Tehát szülésig marad a találgatás. Már kétszer végig csináltam, van rutinom a pocakom fölött elmélkedők illedelmes elviselésére. Általában szórakoztat mikor egy csapat néni egymást túllicitálva mondja meg a tutit. Még szerencse, hogy csak kétféle lehetőség van :-DDD

Népszerű módszer a nem tuti megállapítására a pocakforma. Tegnap az ember azzal jött haza, hogy az én pocakom csúcsos és lány lesz (ő biztos benne, hogy lányunk lesz). Úgy emlékeztem a csúcsos a fiú biztos jele de igazából ez mindegy. Már csak azért is, mert Mikivel pont ilyen formájú volt a hasam, Ádám pedig teljesen más volt, vele valahogy minden irányban nőttem, még a fülem is kétszer akkora volt mint szokott cserébe nem fordult ki a köldököm. Szóval két teljesen eltérő pocakformával produkáltam két fiút. Nesze neked tuti módszer :-DDD Létezik még egy rakás hókusz-pókusz de ha nem muszáj nem próbálnám ki, nincs kedvem kísérleti nyulat játszani és meggyőződésem, hogy az egyetlen valódi tuti megoldást csak a szülés hozza el, az viszont végleges lesz. Türelmes típus vagyok, várok.

Egyéb jelenteni valóm pocak ügyben:

- már csak tükörből látom a köldököm

- az éjszakai megfordulás kezd nehézkes lenni

- utálok hajolni, ha nem fontos dolog esett le akkor csak arrébb rugdosom

- hamar elfogy a levegőm ha menni és beszélni is akarok egyszerre

- az emberek közti szlalomozás is egyre nehezebb, néha jó lenne "félre innen" felkiáltással elhessenteni mindenkit az utamból :-)

- kinőttem az utolsó normál nadrágom, elő kellett kotornom a kismama nacit

Nem szorosan téma de talán mégis ide tartozik. Tegnap beszélgettünk Mikivel a kis tesóról. Ő nagyon féltékeny típus, a bátyját is simán kifúrja az ölemből ha olyan kedve van, pedig tudja, hogy ketten (hárman) is elférnek. Szóval testvérféltékenység fronton remeg a térdem rendesen, Ádámmal viszonylag simán ment a dolog. Tehát tegnap alkalmasnak tűnt a pillanat, beszélgettünk róla, mondtam neki, hogy a kis tesója nagyon fogja ŐT szeretni (nem fordítva ez Ádámnál is bejött) és ha kicsit megnő jókat játszanak együtt. Gyermekem egész lelkes lett. Halvány reménysugár, talán mégsem lesz ez olyan kemény dió. Ma reggel, öltözünk, készülünk oviba, Miki odajön és csak úgy puszit nyom a hasamra, meg is simogatja.

- Anya ott tehóm? (tesóm) - tőle most hallottam ezt a szót először.

- Igen. - és nagyot mosolygott.

- Neee az az é tehóm!!!! (én tesóm) - tiltakozott Ádám.

- Meg a Miki tesója is. - lehet nem is a féltékenység hanem az osztozás lesz a nagyobb feladat???

2010.10.12./2.

Kicsit pihiztem a kedvem is jobb. Elfelejtettem írni, hogy tegnap megint sütöttem egy tepsi csokis kekszet most nem égettem oda de a közepe nyers maradt. Ádám meg se kóstolta, Miki is épp csak csipegetett belőle. Nekem sem ízlett annyira, hogy ismét nekiálljak.

Valamiért a "tök egyszerű" és "elronthatatlan" recepteket nem nekem találták ki. Életem első zacskós levese a WC-ben végezte annyira ehetetlen volt, pedig akkor már nem voltam kezdő és tudtam igazi levest is főzni. A paradicsomlevest évekig próbáltam mire emberi fogyasztásra alkalmas lett. A köztudottan gyerekjáték tejbegrízt egy hétbe telt mire megtanultam normálisan elkészíteni. Most hasonlóképp vagyok ezzel a keksszel is. De ezt a receptet elfeljtem, van még hasonló azzal kísérletezem tovább. Valamint maradok a kicsit bonyolultabb, munkásabb recepteknél, az az én igazi terepem. (juj de beképzelt - kaján vigyorral el)

2010.10.12.

Kicsit el vagyok maradva, napok óta épp csak lézengek. Nem vagyok igazán beteg csak pont annyira, hogy rosszul érezzem magam. Ismétlem, semmi komoly csak egy kis takonykór, Ádám hozta az oviból vagy önszorgalomból fáztam meg nem tudom. Nagyon köhögök ezt Hudini utálja (én is) és hálából szinte folyamatosan kemény a hasam. Már minden mindegy. Várom, hogy holnap egyszer csak végre jobban leszek.

Szóval az elmúlt napok eseményeiből:

Vasárnap pucolom a zöldséget a leveshez, ilyenkor a lábamnál kis csapat várja a répaadagot, kiosztottam, majd a maradék földarabolása közben kivágtam a kukacos részeket. Igen, kukacos, képzeljétek anyósom kertjéből kaptam IGAZI répát ebben megél a kukac is. Valódi biorépa, isteni levest főztem belőle a fiúk még repetáztak is! Szóval Ádám rácsapott a kukacos darabokra, megbeszéltük, hogy azt nem lehet megenni de lelkesen elvitte "főzni". Kicsit később apa talált valami szutykot a radiátoron, Ádám kezében megállt a fakanál, ilyen esemény! Apa firtatja mi lehet és hogy került oda.

- Szeinte kukaco vo! (kukacos volt) - állapítja meg Ádám. Igen, kérem Szabóéknál burjánzik az élet még a radiátor is kukacos. :-D

Délután lement a kis csapat a játszóra én meg egyedül szusziztam itthon.

Fölfelé mennék

Hogy is szoktam lemenni?

A fiúk még virágot is szedtek nekem.

Titanic

Ember a víííízben! Hol???

Tegnap megint akkor történt tragédia amikor fogat mostam, lehet reggel a nappaliba kéne fogat mosnom. Már épp indultam kifelé mikor hatalmas csattanás majd visítás. A gyerekszobába Miki fogja a fejét és bömböl, Ádám áll az ágyon:

- Ne én vota. - ezt elmondta még párszor. Miki egyedül is ügyesen le tud esni, nem láttam mi történt így nem tartottam jogosnak Ádám felelősségre vonását.

Összekaptam a sebesültet, vigasztalás közben kutatom a fején a nyomokat, nem vérzik sehol, akkor nagy baj nincs. De nagyon sír, kapaszkodik a nyakamba, nem csitul. Végül felfedeztem egy diónyi búbot a fején hátul valószínűleg azzal kapta el a radiátor sarkát. Ezt Ádám is mutogatta. Befújtam Firsttel, lassan apadni kezdtek a könnyek is.

Miki lehet beteg lesz, pontosabban pár napja már nagyon folyik az orra, intenzív tea kúrán van de ezen kívül semmi más tünetet nem produkált. Csak ma reggel olyan kis elesetten ébredt. Reggelinél ült a helyén, kókadt, nem kért enni, nem kellett a tej de még a tea sem. Elárvultan sírdogált és kapaszkodott a nyakamba. Már ott tartottam, hogy akkor Ádám sem megy oviba, így nem viszem ki a lakásból, nem bírom kézben cipelni az oviig meg haza. Aztán öltözés közben kicsit jobb kedve lett, mire indultunk semmi baja nem volt, a boltban vidáman követelte a szokásos kiflijét. Délelőtt is jó kedve volt, most meg alszik, majd meglátjuk a folytatást.

2010.10.09.

Jó hosszú nap volt a mai. A reggel jól indult, káposztás tésztát terveztem mára amíg lereszeltem a fiúk szétszedték a gyerekszobát de fél óráig olyan csönd volt mintha aludtak volna. Éreztem, hogy valami borzalom fog fogadni de a látványra mégsem sikerült felkészülnöm. A ruhásszekrény teljes tartalma a földön, megszórva a tiszta pelusokkal (tegnap töltöttük fullra a fiókot) és a két pihés egyszál fütyiben a rumli tetején heverészik. Ádám azt mondta úsztak. Az első sokk után előkaptam a fényképezőgépet de a látványt mégis a fantáziátokra bízom mert a képen túl sok a fütyi és cenzúrázni sem tudom. Szóval biztonsági okokból jobb ha nem kerül a netre. 

Rendet raktam, Mikit a szoba közepére az etetőszékbe ültettem egy újság társaságában, Ádám egy darabig elvolt a tévével, pont a kedvenc meséje ment (szívből gyűlölöm Elmót de ad nekem 20 csöndes percet). Nekiálltam a káposztát dinsztelni. Valamikor lánykoromban csináltam ilyet utoljára arra emlékeztem, hogy sokáig tart de a következő 1,5 órás műveletre mégsem számítottam. Elég sokáig nem történt semmi, addig pakolásztam a mosógatógépben, elmostam amit kézzel szoktam. Aztán Miki egyre jobban unta magát a székbe, elengedtem és reméltem, hogy amíg a tűzhelyhez vagyok kötve nem csapnak nagy futóversenyt. Azt nem de Miki vetkőzni kezdett, a káposzta ekkor ért abba fázisba mikor már folyton kevergetni kell. Elkaptam a szökevényt, villámöltözés, vissza a konyhába, még pont időben. Gyermek ismét vetkőzni kezd, nem, nem kerestem pillanatragsztatót, pedig akkor egész jó ötletnek tűnt, helyette, gyorsan kiosztottam két almát. Labdázni kezdtek vele :-( Határozottan leültettem őket a földre, kiadtam, hogy étellel nem játszunk. Pár perc nyugi, a káposzta mintha a dinsztelődés jeleit mutatná, éljen talán még ma kész lesz (én már kész vagyok). A fiúk közben almástul elpárologtak, majd mikor ismét előkerültek egyesült erővel az almákkal kalapálták a falat. Alma elkoboz. Ezután nem sokkal megtörtént a csoda és elkészült a káposzta! A tésztafőzés már igazán nem tartott sokáig, amíg a fiúk ettek én körbementem a lakásba és az eldugott almafoltokat is lemostam a falról. Miki nem sokat evett, de a tányér tartalmát lelkesen leszórta a földre. Ádám repetát is kért. Nekem is ízlett a művem, már nagyon régóta kívántam és mikor anyósom küldte a káposztát, úgy döntöttem itt az alkalom. De a mai tapasztalatok alapján egy darabig tuti nem vállalkozom káposztás tésztára.

2010.10.08.

Tegnap megvolt a nagy kirándulás. Reggel megbeszéltük az óvónővel, hogy nem bóklászunk be a vonatok közé, ő a csoportot ott fogja átadni ahol reggel gyülekeztünk. Erre igen nyomatékosan megkért minden szülőt egyesével, ennek ellenére a megbeszélt helyen mindössze 4 azaz négyen vártunk. Szófogadó viselkedésünket az óvónő külön megköszönte és a négy csemetét átadta. A gyerekek nagy mosollyal már a vonatról integettek, jól érezték magukat, jól el is fáradtak. Ádám először tömören összefoglalva csak annyit mondott, hogy jól érezte magát. Ahogy elindultunk a buszmegállóba már bővebb mesélésbe fogott de sajnos a zajos pályaudvaron semmit nem hallottam. Mire hazaértünk addigra elment a mesélős kedve. Azért a zsák kipakolása közben elmesélte, hogy megette a túrópöpöst (túró rudi) meg a szendvicset és a teát is megitta. Valóban csak egy félig rágott szendvics lapult a dobozba, ezt gondosan kivette a kezemből és félrerakta:

- Elviszem máko kijánduni. - addig azért nem őrizgetjük :-)

Délután még elpöttyintett pár dolgot, látott vonatot, jó magas volt de felmászott rá, meg a vár is jó magas volt. A zsákjában találtam spéci jegyet is.*

A program az itteni vasútállomáson a "vonatsimogató" megtekintésével kezdődött, ezt mi magán úton is szerettük volna megnézni de ma az óvónő azt mondta, hogy ezt csak csoportoknak szervezik előre egyeztetett időpontban. Lehet kölcsönkérünk pár gyereket :-DDD

* Itt megragadnám az alkalmat egy kis önfényezésre. Apa beszerzett egy új fényképezőgépet, az ötletért nem rajongtam, hisz a régit is csak most tanultam meg kezelni és a képeket feltölteni a gépre, erre tessék itt egy új masina, kezdhetem elöről a tanulást. Ma a kezembe vettem a gépet egyedül mindenféle élő és telefonos segítség nélkül megtaláltam a bekapcsoló gombot, lefényképeztem a jegyeket majd szintén tök egyedül föl is raktam a számítógépre. Az eredmény fönt látható és most nagyon büszke vagyok magamra, talán műszaki téren sem vagyok teljesen reménytelen.

2010.10.07.

Tegnap elmentünk családostul meglátogattuk a dédimamát. Pár hete szemműtétje volt, és múlt héten nagyon betaknyosodott. Gondoltam ha kicsit rászabadítom a fiúkat hamarabb gyógyul (szokott). Szerettem volna sütit vinni, kinéztem egy keksz receptet ami azt írta 175 fokon max 10 perc, na az enyém 20 perc után még nyers volt, emeltem a hőfokot 10 percen belül szénné égett az egész tepsivel. Sütit nem viszünk. Még szerencse, hogy tegnap rakottkelt főztem (sütöttem?) és abból akkor már egy adag dobozban volt. Mama nagyon örült neki, ritkán csinál mert csak ő eszi egyedül és ez nem egyszemélyes kaja.

A fiúk már lényegében két hete folyamatosan a dédihez akarnak menni, így egész héten nagyon be voltak sózva. Mama nagyon örült nekünk, a pihések pillanatok alatt fölfordították a szobáját majd mielőtt a konkrét falbontáshoz értek volna haza jöttünk.

Ma sűrű reggelem volt, kapok is érte egy piros pontot (kettőt!). Ádámék ma mentek kirándulni (köszi mindenkinek aki szurkolt a jóidőért), az óvoda végül is úgy döntött, hogy a vasútállomáson találkozzunk, az odafelé utat oldják meg a szülők. Reggel fél 7-kor hallottam ébredezni a csibéket, mindenkit leültettem a helyére, párhuzamosan készítettem a reggelit és Ádám szendvicseit. Közben felraktam az ebédhez a rizst, elindítottam julist, mikor befejezték a reggelit, fogmosás, öltözés, indulás előtt még maradt szabad 5 percem, bedobtam egy mosást, majd irány a buszmegálló és 8 után a megbeszélt helyen vártuk a többieket. A találkozó negyed 9-re volt meghírdetve, még egy kicsit vártunk Ádámmal, fél 9-kor kezdték az óvónők komolyabban összeszedni a csapatot, sorba rendezni a gyerekeket. Mi itt köszöntünk el Ádámtól. Délután 2 és negyed 3 között ér be a vonat addigra megyünk érte. Kíváncsi leszek mit mesél.

Miki itthon megtalálta a tegnap megkezdett almáját, amíg én a húst készítettem elő a sütéshez ő fölmászott az etetőszékbe és a nappali azon falrészét ami eddig fehér volt, jól összekente vele. Szerencsére a fal mosható bár az alamafolt maradandó azért egész jól sikerült tompítanom a csíkokat. Közben Miki lelkesen szurkolt. A feladat ismerős volt neki. A hét elején Ádám összerugdosta a falat az előszobában, apa a kezébe nyomta a vizes ruhát és elzavarta letakarítani. A két pelyhes nagyon jól szórakozott közben, de a fal is tiszta lett (fúj, fúj gyerekmunka). Már több gyereknevelős műsorban is láttam, hogy az a leghatékonyabb büntetés ha a bűnnel összefügg. Valóban hatékony volt, nem nekem kellett suvickolnom :-DDD

Már említettem régebben is, hogy Miki nagyon hamar megtanulta, hogy írányíthatja a környezetét, hogy éri el legkönnyebben amit akar. Ezt a tulajdonságát folyamatosan erdeménnyel használja de már képes civilizált módón is:

- Anya léssszi segí neke. (légyszi segíts nekem) - és közben kérőn néz rám a kék szemeivel. Lehet ennek ellenállni? :-D 

2010.10.05.

Az óvoda csütörtökön kirándulni megy (mindenki szurkol nekik a jó időért!). Útiterv a következő: reggel csapatösszevonás után elsétálnak a vonatállomásra, mindössze két buszmegálló és van biztonságos járda. Ott megtekintik a "vonatsimogatót" itt régi vagonokat, mozdonyokat lehet nézegetni sőt fölszállni rá (szerintem elbújok Ádám zsákjába és én is megyek :-D). Utána fölszállnak a vonatra és elmennek Szigetvárra. Ott elsétálnak a várig, szabadfoglalkozás és délután ismét vonattal haza, az állomásra kell menni értük.

Részemről már szeptember elején oda voltam a tervért, Ádám vonatmániás, tuti élvezni fogja.

Ma az oviból hazafelé, elhaladtunk két anyuka mellett, az egyik azon sápítozott, hogy micsoda dolog ilyen hidegbe ennyi gyerekkel gyalog menni, meg aztán Szigetváron is gyalog mennek a várig borzasztó, rettenetes, gyerekkínzás. Biztos volt tovább is de azt már nem hallottam. Lehet én működöm rosszul de szerintem még nincs veszett hideg, egyébként mifelénk feltalálták a kabátot (sapkát) és létezik gyerekméretben is. Nekünk például több is lóg a szekrényben, különböző méretben és vastagságban. Két buszmegállónyi távot még a két évesem is simán végig tud gyalogolni akár oda vissza is. Vagy valóban mehetnének busszal mire a helyi járat az ovihoz ér már fürtökben lógnak rajta az emberek és mivel pár éve megváltozott az útvonala jókora kerülővel teszi meg a távot. Tehát az óvónőknek kb 100 gyereket kellene felpasszírozni a zsúfolt buszra, majd a város fölösleges megkerülésével elérni a pályaudvart. Teljesen megértem, hogy a biztonságosabb sétát választják! Szigetvár nagyon szép hely és emlékeim szerint ott sincsenek nagy távok, simán eljutnak az állomástól a várig. Azonkívül szerintem egy kirándulás pont arról szól, hogy felemeljük a hátsónkat, elhagyjuk a szállító járművet és az egyik lábunk a másik elé pakolva gyalogolunk, erdőbe szagoljuk a fákat, hallgatjuk a madarakat, városba olyan dolgokat nézünk ami mellett máskor elszaladunk. Halkan tenném hozzá ha a gyerekekre mérőórát tennénk a legtöbb ennek a távnak a többszörösét lefutja az ovi udvarán is, akkor meg mitől félünk?

Ma reggel az óvónő azzal fogadott, hogy Ödönke beteg, Ádám pedig tegnap egész nap szépen játszott a többiekkel, jól érezte magát, egy hangját nem lehetett hallani, minden rendben volt egész nap. Szóval Ádámmal semmi baj nincs ha Ödönke nem piszkálja. Gondolom az óvónő is örült a nyugis napnak :-)

Ádámnak mondtam, ha megint bántja akkor hagyja ott és keressen más pajtást, más játékot. Majd még mondogatom neki és remélem sikerül eredményt elérni.

Jaj majdnem lemaradt az egetverő hír! Miki tegnap rámutat egy autóra:

- Béeméem!!! (BMW) - oda nézek és valóban egy BMW volt, méghozzá egy igazi sportos, pasis darab.

- Tetszik neked?

- Ahaaaaaaa!!! (nekem is)

Szóval a gyermek alig látszik ki a földből de a BMW-t már felismeri, jól meglepett.

Ezt a kamiont Ádám tegnap fogta.

2010.10.04.

Hol is kezdjem. Akadt egy kis problémánk az oviban. Annyira nem új a dolog de eddig azt hittem sikerült akkor kezelni. Szóval van egy kisfiú az oviban, Ádám vele van legtöbbet, aki őt gyakorlatilag boxzsáknak tekinti. Ezzel a pénteki szüreten élőben is szembesültünk. Együtt csúszdázdtak, mi is teljes létszámban Ádám körül voltunk, és Ödönke anyukája is ott volt, Ödönke mégis minden ok nélkül képen csapta Ádámot a sapkájával! A bűnöst elkapta az anyukája a sapkát is elkobozta, így nem láttam értelmét külön szólni, megvígasztaltam Ádámot nekem ez fontosabb volt. Aztán a nagy forgatagban elszakadtunk egymástól, apával felváltva tartottuk szemmel a fiúkat. Épp Ádám volt apával mikor Ödönke megint minden egyes alkalommal megrugta, vagy meglökte (lehet ezért akart korábban eljönni). Ezt nekem már csak itthon mesélték el. Akkor döntöttem, úgy hétfőn megkérdezem az óvónőket a dologról.

Tavaly egyszer már Ádám nekem panaszkodott, akkor abban maradtunk ha Ödönke bántja akkor szól az óvónőnek. Valahogy úgy éreztem ez a helyes a megoldás az "üss vissza fiam" csak olaj a tűzre. Egy darabig minden nap megkérdeztem, majd mikor egyre többször az volt a válasz, hogy ma nem piszkálta akkor ritkábban szedtem elő a témát. Azt hittem vége a dolognak. De mint pénteken kiderült nem.

Ma megkérdeztem az óvónőt, tudnak a két fiúról, amennyire lehet próbálják külön szedni őket, mert Ödönke két perc normális játék után belerúg Ádámba ő visít, nem üt vissza, nem tágít, nem megy másokkal játszani csak a nyüglődés van. Pedig ha Ödönke nincs a képben (beteg) akkor Ádám ügyesen játszik a többiekkel vagy lefoglalja magát egyedül. Az óvónő már beszélt Ödönke szüleivel is mert a gyerekkel annyira nem bírnak és az egész csoportot zavarja ez a viselkedés. A fő szenvedő alany meg az én fiam lett. Abban maradtunk, hogy itthon mi is elővesszük Ádámot és megpróbáljuk rábeszélni játszon más gyerekekkel (vannak bőven :-)) főleg akkor ha Ödönke durvulni kezd.

Most ott tartok, hogy szívem szerint mondanám neki "üss vissza, védd meg magad fiam" de ezt hamar megszívnám. Ádám nyáron különösen sok rossz szokást hozott haza az oviból, főleg ezt az egymás ütögetése dolgot és hetekbe telt mire leszoktattam Miki ütlegeléséről. Ha most pont én bíztatom, félek itthon is hamar elszabadulna a pokol, mert Miki nem hagyja magát, ő visszaüt, vagy rögtön, vagy sunyin kivárja az alkalmat. Én pedig harapok az ilyenért! Gondolom az óvónők sem rajonganának két folyton egymást csépelő gyerekért, tehát valami békés megoldás kell.

2010.10.03.

Képzeljétek ma csodálatos dolog történt! Délelőtt apa összeszedte a pihéseket és elvonultak a játszótérre én pedig EGYEDÜL maradtam egy szűk órára. Juj de szuper volt! Nehogy unatkozzak elraktam a tiszta ruhát, fölporszívóztam, Ádám ovis pulóvereire végre fölvasaltam a helikoptert. Mire végeztem és ott tartottam, hogy picit leülök, vége lett a szabadságomnak. De olyan jó volt, hogy minden ruhát elég volt csak egyszer összehajtogatni, senki nem követelőzőtt a porszívóért és a vasaló elhelyezésére se kellett külön odafigyelnem. Ténykedésem közben élveztem volna a csöndet de a fölöttünk lakó épp itthon volt és minden lépését hallottam. Kivételesen repesve vártam csendmániás szomszédaimat, mert úgy de úgy szerettem volna őket átírányítani a megfelelő ajtóhoz. Természetesen most nem jött senki.

Délután elmentünk sétálni, útközben szedtünk mogyorót. A fiúk általában lelkesen összeszednek a földről mindent ha kell ha nem de ez a mogyorózás nem fogta meg a fantáziájukat. Azért egy dunsztosra való összejött, jól jön majd a karácsonyi sütikhez :-)

2010.10.02.

Reggel a boltba kezdtük a napot, Miki a kocsiban, Ádám szabadlábon az egyik kartonban rendezgeti a konzerveket mikor elkapom a biztonsági őr szemeit. Igen a szemeit mert annyira sasolta a gyereket mintha lopni akarna, a négy éves! Olyan mérges lettem, gyorsan összekapkodtam ami kellett (nem volt kedvem másik boltba áthurcolni a gyerekeket) és megcéloztam a pénztárt. Útközben Ádám még levadászott a polcról egy habfürdőt, csak meg akarta szagolni de ehhez ki is nyitotta. Gyorsan visszarakattam vele, nem szeretem ha ennyire önállóan pakol és természetesen a ház őre megint a nyakunkban volt.

Délután egy rendezvényre mentünk a fiúkkal, Ádám óvodájából az egyik csoport fellépet, őket néztük meg. Amíg az előadásra vártunk a fiúk játszottak. Miki kiszúrt egy nénit akibe rögtön beleszeretett:

- Dédi, dédi! - és ment utána lelkesen. A néni hálából rögtön megkínálta SÖRREL!!!!!! Nem volt könnyű illedelmesnek maradnom de visszautasítottam és a másik irányba tereltem a gyereket. Oké tudom egy kortytól még nem lesz három füle de komolyan eszedbe jutna egy vadidegen két évest (!!!) sörrel kínálni??? A mai napon itt kicsit elegem lett az emberekből.

Összeszedtem kis csapatomat és megszálltuk a játszóteret ott kipróbáltak minden játékot, mire körbeértünk kezdődött az előadás. Ügyesek voltak a gyerekek. A 20 perces műsort Ádám tátott szájjal nézte végig utána röviden összefoglalta:

- Nagyo tesze neke! (nagyon tetszett nekem)

A nagy meglepetés Miki volt aki pici fészkelődést leszámítva szintén megbabonázva nézte végig az egészet.

2010.10.01. Szüreti mulatság az oviban

Ma szüret volt az oviban legalábbis a mulatság része :-) hátrányos helyzetű városi gyereknek ritkán adatik ilyen szórakozás. Egész héten lehetett sütit, innivalót felajánlani én saját készítésű almás pitével (mamám receptje, mindig siker) és citrom szörppel (anyu receptje) készültem. Valamint megrendeltem a jó időt, egész héten péntekre esőt ígértek és délelőtt egy kicsit valóban csöpögött is de délutánra még a nap is kisütött. Mikor odaértünk valamit játszottak de mire leadtam a tápot vége lett.

Utána kezdődött az izgalmas rész, a gyereksereg megszállta a felszerelést, Feri bácsi segítségével (ő a mindenes bácsi) pillanatok alatt ledarálták az összegyűlt szőlőt (egy fürt volt reggel a belépő).

A darálást később a fiúk is kipróbálták, először együtt,

aztán külön is.

Miki annnnnyira beleszeretett a kerékbe, csak csellel tudtuk elcsalogatni (igen, az ott a háttérben az én pocakom).

Voltak ügyességi játékok, itt célba dobáltak.

Kipróbálták az udvari játékokat,

csúszdáztak

lelegelték a büféasztalt

és Ádám festett. Ezt a falat az óvónők már nyáron elkezdték de azóta az időjárás gyakran hátráltatta a folytatást. Így most mindenki alkothatott kedvére. Ádám megtalálta a legnagyobb ecsetet és módszeresen elkezdte rózsaszínre festeni a falat. Lehet érdemes lenne szobafestőnek adni?

Miki kiszúrta a szőlődíszítést és így próbált meg közelebb kerülni a szemekhez. Ádám azt hitte csoport kép lesz, apa pedig kapott az alkalmon :-)

A préselés csak Ádámot érdekelte, ő igen aktívan részt vett a folyamatban, Feri bácsi meg is dicsérte milyen gyakorlott. Természetesen, az erkélyen bő szőlőtermés van, szinte minden hónapban szüretelünk :-DDD

Viccen kívül nézzétek milyen ügyesen csinálja, merít

és borít.

Klassz nap volt, jól éreztük magunkat, Ádám sajnos a program kihirdetett vége előtt elunta így mi haza indultunk.

2010.10.01.

Tegnap felfedeztem, hogy a cső lyukas :-D Gulyást főztem de csak olyan kis hamisat mert nálunk pulykahússal jobban megy. Mivel így nem kell olyan sokáig főzni a hagyma kis kockákban úszkál a leves tetején. De tegnap nem úszkált mert az elkészült pörkölt alapot leturmixoltam. Az eredmény nagyon tetszett, lehet máskor is így csinálom. Reméltem így a hagyma nem fog fölfújni de ez csak remény maradt, estére az egész pocakom fölcsúszott a torkomba :-(((

A leveshez délután almás pitét sütöttem, Ádám nagyon lelkesen jött segített kinyomkodni az almát, majd a saját készítésű almalét is boldogan itták.

A ma reggel egy kisebb krimivel indult. A fürdőben voltam mikor a kis csapat kijött a szobából, megszálltak csendes magányomban, majd a nappali irányába el. Épp kezet mostam mikor egy autó csattant a padlón és rögtön utána Miki visít. Egy Ferrari kerekét rágta mikor utoljára láttam, gondoltam azon vesztek össze vagy leejtette. Befejeztem a kézmosást kilépek és Miki vérző szájjal jön felém.

- Mi történt? - kérdezem Ádámot a választ nem értettem és igazából a sebesült gyors ellátása jobban érdekelt. Mikit lemostam, befújtam Firsttel, közben kicsit megnyugodott. Felmértem a sebesülést, a száját lyukasztotta ki, nálunk ez havonta minimum egyszer megtörténik, szóval semmi komoly. Ismét elővettem a szemtanút, már igazán tudtam rá is figyelni, sokkal okosabb most sem lettem a történettől. Szemrevételeztem a helyszínt, a nappali padlóján egy csepp vér meg a szőnyegen is egy. Amíg ezt feltakarítottam, Ádám lemosta a falról Miki véres ujjainak nyomát meg letörölte amit a WC-re csöpögtettünk. Ezért jól megdicsértem. Közben zseniális nyomozó technikával összeraktam az eseményeket: Miki szájában a Ferrarival elesett, gondolom szokás szerint teljes testhosszában elterült a padlón de nem tette ki a kezét (mert benne volt a Ferrari) és így az autóra érkezett. Az autó és a fogai közé szorult a szája kész is a borzalmas látványt nyújtó, ám szerencsére nem komoly sérülés. Helyszínelésből piros pont :-)

Kicsit később, öltöztetem Mikit, Ádám jön mutogatja a hasát:

- Kijó a hasa, láto milye na. (kilóg a hasam, látod milyen nagy)

- Az enyém is kilóg. - mutatom neki, nem nyűgöztem le.

- Ádám versenyezzünk, kinek van nagyobb hasa. - megint lesimítom a pólóm.

- Neke(m)! - jelenti ki teljes magabiztossággal. Nem feszegettem tovább a dolgot :-)