2010.10.23.

Csütörtökön a buszmegálló felé a fűben láttunk egy természetellenes pózban heverésző galambot. Ádám kiszúrta:
- Ga_a, meghat, szegéke. (galamb, meghalt) - elhaladtunk mellette és azzal a lendülettel témát is váltott, jobban érdekelte melyik busszal megyünk haza. Én közben csendben csodálkoztam, hogy felismerte, a galamb nem alszik. Nálunk még soha nem került szóba a halál témakör. Az ok egyszerű, Ádám nem kérdezte, én meg az alap beszédfejlődésére jobban koncentrálok, mint az élet nagy dolgaira. Most sem firtatta a kérdést, egy kimerítő orvoslátogatás után szerintem nem is lett volna sok értelme ha én kezdek beszélni róla. Ha itt lesz az ideje biztos kérdezni fog, értelmes gyermek csak lassan halad.
A téma pedig nem sokára adott lesz, nyakunkon a halottak napja. Nem szeretem ezt az ünnepet(?) pontosítok a temetőbe járás részét nem szeretem, az csak olyan szokás.
Ami számomra fontos ezen a napon az ablakba mécsest tenni. Még kislány voltam mikor az apu azt mondta azért kell, hogy a dédipapa és a dédimama hazataláljon. Mióta saját családom van, minden évben rakok mécsest az erkélyre. Így kicsit közelebb érzem magamhoz őket. Persze az emlékezéshez nem kell semmi különös, igazából mindig velem vannak. A mindennapokban is gyakran eszembe jutnak. Hiszem azt, ha valakire szeretettel emlékezünk, mesélünk róla a gyerekeinknek, továbbadjuk a tőlük tanultakat akkor öröké fog élni. A mamámtól 10 éves koromban kaptam néhány konyharuhát, stafirungba. Barbi babára vágytam. De most ezeket a konyharuhákat használom, még békebeli darabok, ilyet már nem lehet kapni. Mit kezdenék most egy barbi babával? A papám találékony ember volt, sokszor eszembe jut egy-egy helyzetre milyen ötlete lenne. A másik papám érméket gyűjtött, ha kezembe akad egy különleges darab, mindig eszembe jut. Szóval így őrzöm én az őseim emlékét. Azért idén is kimegyünk a temetőbe, körbelátogatunk mindenkit, számunkra természetes, hogy ilyenkor a fiúk is jönnek. Megmutatjuk nekik a dédiket. Nem tudom mit értenek belőle de nekem fontos, hogy ők is velünk jöjjenek a temető is az élet része. Azt is elmondom mért rakok az erkélyre mécsest. Talán majd egyszer ők is folytatják a szokást.