2010. október 26., kedd

2010.10.26.

Ádám reggel egy kisebb megszakításokkal röpke fél órás hisztivel indította a napot. A problémák sora a következő volt: nem akkor patentoltam be a pulóverét amikor ő akarta (én is öltöztem), be kellett tűrnie a pólóját (általában automatikusan megteszi), a kacsalábra húzott bakancsot meg kellett fordítania és hasonló szörnyen nehéz feladatokat kellett végrehajtania. Én szépen kértem ő visított. Már komolyan fontolgattam, hogy berakom egy zsákba a hátamra kapom és az oviba csak beadom. Valahogy mégis megtörtént a csoda mindenki felöltözve, Ádám itt vette észre, hogy a pulcsijának nincs kapucnija (a kapucnis még szárad) kezdett görbülni a szája de itt elfogyott a cérnám és felajánlottam neki ha újabb visításba kezd ovi helyett a fürdőben töltheti a napját, ez hatott vagy a visítós elem merült le nem tudom de egy hiszti elmaradt. Sebaj jött a következő. Mire én is felhúztam a csizmám már ordítva jön ki a szobából, hogy ő most rögtön Villám McQueent akar. Valószínűleg az ágyában van de oda már bakanccsal nem lehet fölmászni én sem vagyok hajlandó ezért vetkőzni tehát minden marad ahol van, majd holnap időben eszébe jut összeszedni a kíséretét. Csak az öltözőig viheti a játékokat, ott megmutatja az óvónéninek és hozom haza, nálunk ez a megállapodás punk-tum.
Kijutunk a lépcsőházba a lépcsőn egy nagy csomagolópapír gombóc feltehetően valakinek a szemetes szatyrából pottyant ki. Ádám első dolga belerúgni. Büntetésből fölszedettem vele és elvittük az első kukáig, megpróbálta elhagyni útközben de visszazavartam érte. Nem rugdossuk a szemetet sehol.

Ne csak nyafogjak jó is történt ma. Hazajöttünk Miki kérte a kisvakondot (de unom már azt a nyamvadt jószágot), beraktam és elsuhantam ebédet főzni. Kuglófom kisebb mazsolája letelepedett a szőnyegre és felváltva játszott egy összerakós játékkal meg nézte a vakondot. Egyszer jött be hozzám, nagy örömmel elvitte a direkt neki odakészített fazekat és muffin formákat, majd vissza a szőnyegre és csöndben pakolászott matatott tovább. Majdnem egy órát(!!!) eltöltött ezzel. Alig hittem a szememnek!

2 megjegyzés:

  1. A hisztik mindig ilyen fontos dolgok miatt történnek...

    VálaszTörlés
  2. Tudom hogy nem vígasztal,de nálunk ma egyfolytában visítás volt.VÉgre már alszanak,de alig vártam hogy elvonuljanak,mert már szinte megsüketültem.Pusz:Bencikusék

    VálaszTörlés