2010. október 18., hétfő

2010.10.18.

Érdekes reggelünk volt. Mikor alszanak a pihések fél 8-ig? Igen ma amikor oviba kell menni, ebédbefizetés van és a mai ebédhez még vásárolni is kell. A késői kelés még nem is lett volna akkora probléma, de Ádám a reggelijét egy határozott mozdulattal Miki elé rakta, hogy ő csak tejet kér. Rendben legalább hamar indulhatunk. Miki nekem adományozott egy fél csokis kiflit (tegnapi croissant) azt eszegettem gondoltam közben Ádámot elindítom fogatmosni. De nem. Ádám élénk érdeklődést mutatott a nem sokkal korábban visszautasított kifli iránt. Megkóstolta az enyémet,  megállapította, hogy "fino(m)", majd az utolsó egész kiflivel lelépett (előtte csak ötször mondtam el, hogy csokis süti és finom), röpke 20 percbe telt mire nagy szuttyogva megette. Nem, nem az a baj, hogy lassan eszik hanem, hogy közben fölugrált és megnézte az esőt, elment Miki lábát piszkálni, sürgősen elő kellett kotorni a játékos dobozból a mobilját, meg néhány autót. Minden alkalommal visszazavartam a helyére, mert nálunk sem szabad evés közben fölpattogni az asztaltól de attól még megteszi. Mégsem kötözhetem oda. Miki közben befejezte a saját reggelijét már nagyon akart menni fogatmosni. De ha őt elviszem előbb akkor amíg Ádámra vár, elszedi tőle a kaját, Ádám visít, vagy fogmosás után felöltöztetem és mikor Ádám mos fogat ő megint jön és összevizezi magát már kimenős ruhába. Így maradt az unalmas várakozás, de mikor Ádám végre befejezte a kiflit, az öltözés igazán gyorsan ment és fél 9-kor már el is hagytuk a rezidenciát. Fél 9-ig illene beérni az oviba de az most elmaradt. Az út felénél csöpögni kezdett az eső, négy házzal az ovi előtt pedig szakadni. Gyors kapucnihúzás, esőkabáttal most nem készültem, reméletem nem fog esni amíg beérünk. Amíg Ádám öltözött befutott egy másik anyuka is a kislányával így nem mi voltunk az utolsók.

A napokban jutott eszembe, hogy nyakunkon az óraátállítás és ezzel együtt eljön a korai kelések időszaka is. Ádám tavaly télen is 5-6 között ébredt brühühühühühüűűűűűűű nem akarok óraátállítást!!!!!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése