Jó az ha tökéletes a gyerek?
Önbizalmam határtalan, meg vagyok róla győződve, hogy természetesen, hisz kettő épp a gyerekszobában alszik a hátam mögött. De azért ha leveszem a rózsaszín szemüveget és próbálkozom objektívan szemlélni akkor nem azok (szerencsére). Ádám beszédproblémáiról már írtam, még fogok is, Mikinek antiszociális hajlami vannak és igen akaratos kis despota, meg biztos van még egy marék más negatívum is csak nekem nem tűnik föl. De amiért ezt az egészet elkezdetem régóta foglalkoztat: a zseniképzés. Teljesen átlagos, normál képességű gyerekeket szülők elkezdenek mindeféle foglalkozásra hurcolni. A szülő jót akar és egy szinten tényleg jó, a babaúszás, babamasszázs, játszóház, zenebölcsi, és már itt is vannak csilli-villi készségfejlesztőnek beállított méregdrága játszóházak. Természetesen minden rendben ha gyermekkel alkalmanként veszünk részt ilyen programokon de mikor a 6 hónapos többet van egy héten ilyen helyeken mint otthon akkor talán be kéne húzni a féket.
A Spektrumon kaptam el egy sorozatot a témában, ott hiperaktív szülőknek nevezik az ilyet (vagy harci helikopternek aki folyton a gyerek fölött kering), arra hívja fel a figyelmet, hogy Amerikában és Angliában felnőtt egy olyan generáció akiket a szüleik túlságosan féltenek, túlfejlesztettek meg összességében túlzásba vittek mindent amit szülői szeretetnek és gondoskodásnak hívunk. Hangsúlyoznám, hogy a túlzásokról van szó és tejesen normális átlagos gyerekekről.
Az első rész amit láttam főleg a féltésről szólt. A szülők bár úgy nőttek fel, hogy sokat játszottak a barátaikkal szülői felügyelet nélkül, hétvégén lecke után csak enni mentek haza, most GPS nyomkövetővel látják el a gyerekeiket!!! Először azt hittem rosszul látok de nem, apu ült az asztalnál az egyik monitoron dolgozott a másikon figyelte ahogy a két rózsaszíni pötty (a lányai) a térképen mozognak. Agyrém! A szülők nem engedik el a 8-10 éves gyereket az utca végén levő boltba fél liter tejért egyedül. Te mikor mentél boltba egyedül? Én valamikor 7 éves korom körül. Vannak gyerekek akiket felügyelet nélkül az udvarra sem engednek ki, helyette ott a tévé és a számítógép. Vagy van a gyereknek programja de olyan amit a szülő a nap 24 órájában szabályoz. Mutattak egy testvérpárt akik hajnaltól késő estig olyan szoros időbeosztásban éltek mint egy vállalatigazgató: 5.30 indulás hoki edzésre, utána suli, utána foci edzés, a nagy távolságok miatt anyu egész nap fuvarozza, a gyerek a leckét az autóban írja két program között. Hétvégén meccs és leckeírás. Nem tévézik, nem számítógépezik, nem játszik a barátaival csak úgy a maga kedvére, építi a jövőjét, egy 10 éves gyerek! Vagy a szülei? Ne értsetek félre, fontos, a sport, a mozgás, fontos, hogy ha gyerek kedvét leli benne, ráadásul tehetséges akkor adjunk neki lehetőséget na de ez már a ló túloldala. Ha a hiper szülő féltve őrzött csemetéjét nyári táborba engedi még ott is figyeli! Van egy pedagógus aki a napja nagy részében fényképezi a gyerekeket de nem elsősorban emlékbe, hanem rögtön föltölti a tábor web oldalára, a szülők így egy napra sem tévesztik szemelől a csemetét. Ráadásul ha pár napig nincs friss kép Ödönkéről vagy az utolsó kettőn épp nem mosolyog, már megy az aggódó telefon, hogy mi történt. A táborvezető elmondta, hogy napi 3 órát!!! tölt az ilyen telefonokkal. Nem lenne jobb ha helyette a következő napi élménytúrát készítené elő a gyerekeknek?
Kutatók vizsgálják a jelenséget, összeengedtek egy csapat gyereket akik csak sport edzések, meccsek formájában játszanak, amikor felnőttek és szabályok irányítják őket. Nem tudtak mit kezdeni magukkal, ültek és várták, hogy jön egy felnőtt aki majd megmondja mit kell csinálni. Ha elveszik a szabad játék, elveszik a gyerek kreatívitása, nem tanul önállóságot.
Erre épít a következő rész amit most láttam, az agyon pátyulgatott gyerek (trófea gyereknek nevezik) nem akármilyen iskolába megy, anyu, apu által gondosan kiválasztott elit magánsuliba. Az 5 évesnek!!! felvételizni kell. Mi van ha gyerek nem üti meg a szülői mércét? Mért kell ezt tenni egy 5 évessel? Később sem lesz jobb mikor egyetemre megy, majd dolgozni kezd. Az egyetemi kollégiumba apu, anyu segít beköltözni, anyu ágyaz, apu könyveket pakol, apu, anyu olyan mértékű kommunikációt vár el az iskolától mint az általános iskolában és ha valami nem kedve szerint való megy a dékánhoz, rektorhoz, akár rögtön ügyvéddel. Egy pedagógus külön szülői értekezleten tanítja a szülőket, hogy kell elengedni egy egyetemista gyerek kezét. Nem mindenkinek sikerül. Apu, anyu a gyerek első állásinterjújára is be akar menni, az meg csak természetes, hogy elkíséri az első munkanapra, viszi a cserepes növényt az asztalra és összességében úgy sürög körülötte, mint mikor a 6 évest először iskolába kísérik. Volt olyan szülő aki a gyereke nevében ment el az igazgatóhoz fizetésemelést kérni!
Ezeket a fiatalokat is vizsgálják a szakemberek, túságosan szoronganak ha egy matek dolgozat csak négyes lesz ha meg nem kerülnek be a szüleik által kiszemelt iskolába itt a világvége. Aki átmegy a szuperszülő tréningen és állást vállal az meg nem állja meg a helyét. Nem a tudásukkal van baj, hanem a hozzáálásukkal. Nem tiszetelik a vállalati hierarchiát, önteltek, a világ közepének hiszik magukat, nem érnek be időbe, nem tartják be a határidőket, nem megbízható munkaerők.
Pár napja Miki egy balesete kapcsán elővettem a Spock doktor könyvemet (sok bírálat érte a módszerét Amerikában) a könyv 1975-ös kiadás gondolom az eredetit jóval előbb írta. Ebben pár sorban leírja, hogy nem kell a gyereket minden balesettől megvédeni (ésszerű határok) mert azt a jellem sinyli meg később.
A legszomorúbb az egészben, hogy ezek a dolgok szépen lassan státuszszimbólumokká váltak, mert milyen jól hangzik a barátok, szomszédok előtt, hogy Ödönke X zseniképzőbe jár, ami ráadásul egy vagyonba kerül de mi megtehetjük! Mért kell erre használni egy gyereket?
Nem szorosan téma de most talán még le tudom írni mielőtt a pihések felébrednek. A zseni gyerekekről is megy egy sorozat. Itt valódi különleges tehetségű gyerekek fejlődését követik. Van köztük olyan aki 11 évesen zongraművet komponált, van sakk bajnok, 3 éves matekzseni, a gyerek fejben szoroz többjegyű számokat, van aki imád tanulni, 10 évesen óangolul tanul csak szórakozásból. Csak ültem és bámultam. Majd nagyon örültem, hogy nekem két átlagos gyermek jutott. Szerintem hihetetlen felelősséggel jár egy ennyire különleges gyereknek megadni azt amire szüksége van. A minőségi oktatás természetesen egyértelmű de mégis csak egy gyerekről van szó, akinek szerintem szüksége van arra is, hogy "csak" gyerek legyen. De hol a határ? Meddig tanul óangolt, ül órákig boldogan a zongoránál és mikor jön el az amikor már megszokásból, a szülei elvárására csinálja?
Szakemberek itt is vannak és felhívták a figyelmet, hogy ezek a dolgok az ő korukban valóban kiemelkedőek, de felnőnek vannak olyan képességek amiket idővel a kortársak behoznak és már nem lesz akkora szenzáció.
