2010. szeptember 9., csütörtök

2010.09.09.

Valaki anti álom port szórt szét a gyerekszobába (nekem is adhatott volna), éjjel Ádám ébredt föl átlagosan két óránként valamint 3 és 4 között alvás helyett 10 percenként nyüszögött, majd 4-kor úgy gondolta nálunk alszik. Ezt nem engedtem, viszonylag hamar tudomásul vette. Cserébe reggel 6 előtt kiment pisilni és a visszafelé úton felébresztette Mikit aki rögtön úgy döntött reggel van.

Most Mikivel küzdök, elvileg már egy órája alszik gyakorlatilag az ajtó rése alatt szórakoztatja a macskát, vagy fordítva? 

lehet később folytatom

Délután elmentünk bevásárolni apa talált egy ismerőst és amíg ő beszélgetett én szépen nyugodtan összeszedtem ami kellett. Olyan jó volt így vásárolni, mikor befejezte, montdam is neki, keressen még egy ismerőst még pár tétel vissza van. Ennek nyomán eszembe jutott, valamikor régen láttam vagy olvastam egy bevásárlóközpont a gyerekmegőrző mellett apa megőrzőt is üzemeltet. Szerintem nagy ötlet! Amíg anyu vásárol, apu egy kényelmes fotelban újságot olvas. Mennyivel nyugodtabb így vásárolni mint egy idegesen toporgó pasival a próbafülke előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése