2010. szeptember 28., kedd

2010.09.28.

Tegnap az oviban szülői értekezlet volt, az általános dolgok után a fő téma a karácsony. Történt ugyanis, hogy néhány szülő nem akar az oviban karácsonyfát, mert szerintük így elveszik az otthoni karácsony varázsa. Az óvoda megpróbál a kérésnek eleget tenni (más óvodákban sem állítanak fát) és terv szerint idén a szobákban nem lesz fa, a karácsonyi műsor után az egész óvoda kivonul az udvarra és az ott élni próbáló fenyőt megcsodálja. A mi csoportunkban összegyűlt szülők egyöntetűen tiltakoztak ez ellen. Ádám tavaly volt először ovis csillogó szemmel fogadta a fát, meg aztán az itthonit is sőt a mamákét is. Januárban is nagyon örült a fának, mikor a téli szünet után még állt az oviban. Számára akkor is varázsa volt. Próbálom megérteni az indoklást de nem megy. Nagyjából október közepétől karácsonyi díszbe öltöznek a kirakatok, az utcák, a boltokba megjelennek a télapócsokik, szaloncukrok, karácsonyfadíszek és társaik akkor a gyereket két hónapig nem viszik ki a lakásból esetleg bekötött szemmel, lefüggönyözött autóban? Most komolyan, nehogy már egy ovis karácsonyfán múljon az otthoni varázs, vagy ha mégis akkor baj van. Egy szülő felvetette, hogy ilyen alapon akkor ne jöjjön a télapó meg húsvéti nyuszi se. Az óvónők elmondták ők sem értenek egyet a döntéssel de tehetetlenek. Eddig csak vallási okokból merült fel a téma de azok a szülők rugalmasak voltak és aznap nem vitték oviba a gyereket. Annyiban maradtunk, hogy az óvónők jelzik a mi kérésünket is a vezetőség felé. Néhány szülő felvetette, hogy gyűjtsünk aláírást és ha többség akar fát akkor nehogy már pár gyerek miatt szívjon a többi 100. Egyenlőre várunk, biztos lesz folytatás.

(Ha jól emlékszem kis hazánkban az első karácsonyfát Brunszvik Teréz állította egy óvódában.)


Mikor hazaértem Miki ebben a szerelésben fogadott.

Ádám kedvenc pizsije (sajnos kinőtte), alatta az a kék Ádám pólója, és a karján látszik még egy szürke valami az is egy póló csak nem húzta fel rendesen.

2 megjegyzés:

  1. Mekkora hülyeség ez!!! Szerintem mindent ki lehet magyarázni korrektül. Hogy a Jézuska miért hoz ide is meg oda is ajándékot, meg miért különböző napokon, stb. A Télapó dolog már nehezebb...
    Szerintem mindenképpen gyűjtsétek az aláírásokat!

    VálaszTörlés
  2. A legtöbb 3 éves is megérti a karácsonyfát, sőt a télapót is aki akár egyszerre ül több áruházban napokig. De sajnos a szülők nem 3 évesek :-(((

    VálaszTörlés