Már van némi rutinom az orvoshoz járásban de a fölösleges várakozást nem tudom megszokni. Csak ketten voltak előttem így ma csak egy órát vártam. Lehet a negyediket elintézem itthon, majd csak szülni megyek a kórházba.
Némi pozítiv változásként a doki, kreatív módon belelapozott a kiskönyvembe, így most nem kellett újra elmesélnem, hogy igen már a harmadikat várom cserébe őszinte megdöbbenéssel pillogott rám:
- Maga szült egy 3,9 kilós gyereket??? (Miki születési súlya)
- Igen.
- Ez nem semmi!
- Tényleg nem volt az.
Szóval lényegében rendben vagyunk, egy vérvizsgálatot kellett megismételni, bár a labor fél 11-ig volt, engem fél 1-kor még ledöftek. Nagyon kedvesek voltak én meg iszonyú hálás, hogy nem kellett ezért mégegyszer a város másik végébe zarándokolnom.
Apa tanítja Ádámot:
- Mi a neved?
- Szabó Ádá.
- Hány éves vagy?
- Tíz. - és az ujján négyet mutat (a pasik imádnak túlozni, mekkora is a 20 centi? :-DDD)
- Hol laksz?
- Dédimamáho! (dédimamához) két napja a dédi a sláger, kórusban vagy felváltva emlegetik.
Ez a kép tegnap készült. Főztem az ebédet, Miki a nappaliba játszott, majd egyre többször lefeküdt. Az egyik felülésnél pont láttam, ahogy kűzd: feje kókad lefelé, szeme csúkódik, majd hirtelen felegyenesedik kóbor kísérletet tesz az éberségre, egy pillanatra sikerül, majd megint lefekszik és két perc múlva durmol. Bennem volt a szándék, hogy nem hagyom elaludni, de szokás szerint egyszerre dinszteltem a hagymát, daraboltam a krumplit és olyan jó volt úgy főzni, hogy közben senki sem tekergeti a tűzhely gombjait. Ezért úgy döntöttem had aludjon, majd ebédel ha felébredt.
De édes!
VálaszTörlésÖrülök, hogy minden rendben veletek!