2011. augusztus 4., csütörtök

2011.08.04.

Az jutott eszembe, Maja tavaly ilyenkor még csak egy dudor volt a pólóm alatt. Most meg már annyira természetes a jelenléte, mintha soha nem is lett volna másként. Képzeljétek a lábujját simán a fülébe tudja dugni és ezt meg tudja csinálni keresztbe is.
Van ennél nagyobb hírem is: ma kétszer annyi banánt evett meg mint tegnap és mikor meglátta a kanalat automatikusan nyitotta a száját. Ilyet most produkált először.
Valamint új tudománya van: kúszás közben egyre magasabbra emeli a hasát, ma már egészen közel volt a mászáshoz.

Ma megpucoltam egy rakás fokhagymát, tartósítás céljából. A kivitelezés alaposan próbára tette a türelmem. A program többszöri nekifutást igényelt. Reggel nekiültem, Miki természetesen önként jött segíteni, lelkesen keverte össze a megpucolt fokhagymákat a lehámozott héjakkal, szétfújta a héjakat, szétszórta a lakásban a fokhagymákat, elcsórta a késemet. Közben igyekeztem nem agyvérzést kapni attól, hogy a fokhagyma ragad és a finom, vékony héjak hártyaszerűen az ujjamra és a késre ragadnak. Egy óra múlva abbahagytam, elkészítettem az ebédet, majd délután még két nekifutással sikerült befejeznem. Fogalmam sincs összesen mennyi időt töltöttem a pucolással de az aprítógép mindössze 5 másodperc alatt végzett vele. Létezik fokhagyma pucológép?

Miki délelőtt kikéretőzött az erkélyre:
A rettenthetetlen Darkvödör (az a piros az én kötényem)
Kicsit később hasznos lett volna a vödör, mert felállt a motorra és az kigurult alóla. Érkezéskor valamibe beverte a fejét mert egy 2mm átmérőjű lyukat találtam a fején. Most először fontolgattam az ügyelet meglátogatását. De nem volt mély és egy kis aloés kezelést követően pillanatok alatt elállt a vérzés. Ezzel az akcióval Miki megúszta a délutánra tervezett hajvágást.

Ádám estére hazajött de holnap folytatja a nyaralást messzi mamánál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése