2011.08.03.

Reggel nagy lendülettel határoztam el, hogy lekváros buktát sütök. Apa nagyjából közös életünk kezdte óta nyafog érte. Kivettem a fagyasztóból az élesztőt, amíg fölkészítettem az ebédet ki is olvadt. Letettem a Leányt aludni bekevertem a kovászt és akkor villant belém, hogy nincs itthon elég liszt. Ilyenre is csak Szeleburdiné lehet képes, nekiáll liszt nélkül buktát sütni, megveregettem a vállam, majd elkezdtem dolgozni a b terven. Igazán nem lakunk a világvégén az ablakomból két élelmiszer boltot is látok valamint van még kettő egy picit távolabb, takarásban. Na de, hogy jutok el oda amikor az élesztő már nyomja föl a kovászt, a hús rotyog a tűzön és ugyebár hiába csábító a lehetőség, az alvó gyereket nem hagyom itthon egyedül. Szerencsére beugrott, valahol azt olvastam, hogy a kovász akkor igazán jó ha sokat áll. Eddig nem mertem kipróbálni max 1 órát hagytam csak de főleg kevesebbet. Szükség törvényt bont, mikor már majdnem kifutott tettem alá egy nagyobb edényt és vártam, elkészült az ebéd, Maja alszik. Megebédeltünk Mikivel, Maja még mindig alszik. Mikivel megnéztük a Jégkorszak 2-t, mire vége lett Maja is felébredt. Összekaptam a bandát, beszereztük a lisztet és folytattuk a napot, meg a buktát. Érzésem szerint 3-4 órát biztos pihengélt a kovász, az általam szokotthoz képest igen bizarr látvány volt, de megkockáztattam és beledolgoztam a tésztába. Milyen jól tettem! Olyan csuda buktám lett mint a nagykönyvben! Messzi mama lekvárja nem is kerülhetett volna ennél nemesebb csomagolásba. :-)
Ugye szépek lettek? A fotó minőségét hagyjuk mert a gép pont lemerült és telefonnal készült.

Gyerekszáj:

Miki reggelizik, Maja figyelemre vágyik. Odamegyek, fölveszem:
- Gyere ide legkisebb mókus.
- Ne kimóku! Majababa! É hagyo kimóku! (Nem kis mókus, Maja baba, én vagyok kis mókus) - méltatlankodik Miki.
Ezt már egyszer Ádám is kikérte magának. Tény, hogy itthon Mikinek mondom, ha másoknak beszélek a gyerekekről akkor szoktam őket mókusként emlegetni. Egyszer Ádámnak mondtam és ő is rögtön Mikire mutogatott:
- É Ádá, Miki kimóku!

Múltkor Miki hintáztatta Maja lufiját, énekelt hozzá:
- Hita pajita, hitázi Szabó Maja baba.

Ma a bukta körül nagy izgalommal segítkezett. Ilyenkor egy percen belül 15-ször is képes megkérdezni ugyanazt egy darabig megelégszik a "mindjárt" és "várj egy kicsit" válaszokkal. Aztán egyszer csak nem és szánom-bánom de a sokadiknál már forog a szemem. Készítem az asztalra a deszkát, lisztet, egyebeket, ő már a helyén ül és türelmetlenkedik:
- Miko adod oda? (tízezredszerre)
- Amikor odaadom. (de jó, hogy nem hallja a gondolataim)
- Ja? Jó!!! (örvendezik és újra kezdi)
- Miko jesz kész?
- Amikor kész lesz. (áááááááááá)
- Jójesz!!!

A nagy hírt pedig a végére:
Maja tegnap körtét evett és ízlett neki! Ma pedig banán volt soron és az is ízlett! Olyan boldog vagyok! Igaz az evett szó túlzás mert épp csak pár nyalásnyit kóstolt de azt végre szívesen elfogadta! Semmi fintorgás és köpködés.