2011. augusztus 28., vasárnap

2011.08.28.

A fiaim képesek együtt békében is játszani, általában valami félig legálisat. Kirámolták a konyhaszekrényemből az edényeket az asztalra pakolták és veszekedés nélkül, ezt megismétlem, veszekedés nélkül(!) megosztoztak rajta, majd főztek ebédet, megterítettek, tálaltak. Nem szeretem ha az edényeimet rámolják de olyan jól szórakoztak, hagytam. Később mikor megkértem őket szintén veszekedés nélkül vissza is pakoltak mindent a szekrénybe.
A másik eset, behúzódtak a szobájukba, fölhurcoltak minden párnát, takarót a fölső ágyra, bunkert építettek, bevittek egy könyvet és mesét olvastak egymásnak. Ezt is mind teljes békében és egyetértésben. Napközben nem nagyon mehetnek be a gyerekszobába, mert Maja ott alszik, ha mégsem akkor pillanatok alatt leszórnak mindent az ágyról majd átesnek egymáson és már megint a vinnyogásnál tartunk. De most olyan aranyosak voltak, hagytam őket játszani.

Tegnap Ádám meghódította a mászóka tetejét is. Nagyon vidáman kukorékolt a legtetején. Buzgó nagymama setrepertél körülöttem:
- Ott egy darázs a lábánál!
- Majd elrepül.
Mégis mit kellett volna csinálnom??? Röpüljek a darázs után? Ha szólok a gyereknek, megijed, kapálózni kezd, kb 3 méter magasan volt. Ezt nem kockáztattam. A darázs ment két kört és elrepült.

Maja hintázik
Ádámmal versenyzünk

Ma brokkolikrém levest főztem, a püréből kivettem két evőkanálnyit Maja majdnem az egészet meg is ette, talán egy púpos teáskanálnyit hagyott és egy kicsit magára kent. Azt nem mondom, hogy szereti de mindenféle trükk és hókusz-pókusz nélkül elfogadta. Pedig felkészültem, ha nem csúszik a brokkoli magába akkor összekeverem egy kis gyümölcs desszerttel. Nem volt rá szükség. Így nézett ki evés után:
Ádám aranyköpése:
- Ana nyisd ki abakot!
- Nyitva van.
- Majd ha kimenté kudd be, nagyo fázo. (Akkor nyissam ki vagy csukjam be?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése