2011. szeptember 28., szerda

2011.09.28./2.

Suttogva nyomkodja a billentyűket: képzeljétek csend van a gyerekszobába, kb háromnegyed 8-óta. Meg se tudom mondani mikor volt ilyen utoljára. Szerencsém oka a kirándulás.
Ha az ovi kirándul akkor alapból kimarad a délutáni szundi. Ádám esetében ez kész szerencse, neki már évek óta sok a délutáni alvás de az oviban csendben fekvés közben elalszik. Aztán hiába a délutáni játszó este 9-9.30-kor még kukorékol. Na jó csendben fekszik az ágyában de jobb ha délutáni szundi helyett időben elalszik este.
Szóval a kirándulásról fél 3-3 között szoktak megérkezni, már jó előre megkérik a szülőket, hogy ha csak lehet vigyék haza a gyerekeket mert fáradtak lesznek.
Az én "fáradt" csemetéim csillogó szemmel vártak. Nem sokat meséltek, pontosabban meséltek de információ értéke minimális: távolsági busszal mentek, erdőbe, aztán játszottak, ettek, megették a csokit (amit a dobozukba rejtettem), megitták a teát (ez volt a vezér hír, köszönés helyett az üres kulacsokat lobogtatták felém) ezeket tudtam. Jól érezték magukat, ezt sejtettem de jó tőlük hallani. Ja és Ádám holnap is kirándulni akar menni, óvónénivel meg is beszélte. Erős a gyanúm, hogy az óvónéni nem tud a dologról. :-)
Itthon kicsomagolták a táskájuk tartalmát, Miki nekiállt elpusztítani azt a fél zsömlét amit hagyott, Ádám almát kért, kiosztottam a reggeliről maradt kalácsot* és reméltem mindez kitart amíg Maja uzsonnázik. Nem tartott. Pontosabban két harapás között elszaladgáltak egymást püfölni és kirúgni a ház oldalát, az én fáradt gyerekeim. Természetesen ez tilos és alapállásban tányér elkobzás jár érte de Maja etetése még mindig igen nagy figyelmet igénylő feladat és ha közben felugrálok a kisasszony egyszer csak elunja és nem hajlandó többet enni. Akkor is ha a szokásos mennyiség felénél se tartunk.
Túlestünk az uzsonnán és ép elmém megőrzése érdekében levonultunk a játszóra ahol a fáradt gyermekeim még két és fél órán keresztül elfoglalták magukat. Hazaérve folytatták a ház oldalának kirúgását. Vacsorára sikerült megnyugodniuk és a szokásostól kicsit korábban lefektettem őket. Miki két percen belül durmolt.

*Apa időnként próbálkozik a kaláccsal, a fiúknál változó sikerrel, én nem szeretem a kalácsot, semmilyen kalácsot. A ma reggelinek sem volt túl nagy sikere, ketten ettek meg fél szeletnyit. Egészen meglepődtem mikor délután a maradék kalács az utolsó morzsáig elfogyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése