2011. november 5., szombat

2011.11.05.

Tegnapi napom után nagy alvást terveztem éjszakára. Maja nyöszörgésére ébredtem de mire felfogtam mi is történik csend lett. Aztán 1-kor is nyösszent és 2-kor majd fél 3-kor folyamatos "mindjárt alszom" zümmögésbe kezdett. Vártam, hátha megoldja egyedül, mikor jobban nyöszörgött átmentem megitatni röpke 1,5 óra és egy vödör víz után már ismét aludt. Az éjszakai mókáért cserébe elmaradt a hajnali ébresztő, Miki negyed 7-kor jelent meg az ágyamba és még 20 percet sikerült félájultan heverésznem.

Reggel a mamám hívott, hogy megfázott nincs jól, Ádám ezért vasárnap helyett ma hazajön. Szerencsére már föl voltunk öltözve még gyorsan két gyerekkel elintéztük a napi bevásárlást. Nem sokkal előttük értünk haza. Itt kifejezetten örültem, hogy a küldetésem mégis letudtam tegnap. Ma esélytelen lett volna három gyerekkel.

Ma sufnituning ebéd volt. Gurmanok ezt a részt ugorják át. A bolonyait én porból készítem. Mert csak. Mert hiába van többféle receptem is igazi szószhoz, még nem szántam rá magam az elkészítésére. Mert a port kicsit feljavítom és fél óra alatt kész van. Mert úgy általában nem használok leveskockát, ételporokat, fagyasztott félkész kajákat de még előre pácolt húsokat sem veszek, így 1,5-2 havonta egy zacskó bolonyai por elfogyasztása családilag, nem fog a romlásba dönteni. Szóval most nem volt itthon por de tegnapról maradt paradicsom leves. A húst elkészítettem szokás szerint és fölöntöttem a levessel. Kivételesen fokhagymát is tettem bele, a végeredmény ízre jó lett csak nem lett olyan szószos mint szokott.

Gyerekszáj:

Sül a csirkecomb, még 5 percre visszatettem a tepsit alufólia nélkül. Miki kukucskál be a sütőbe:
- Ige, minjá kész a tont!!!! (mindjárt kész a csont)
Szabóéknál csak csont az ebéd. :-DDD

A WC-t megint körbepisilva találom:
- Fiúk ki pisilt mellé?
- Ne é! (nem én)
- Ne é! - kórusban.
- Azt kérdeztem ki VOLT!
Végül Miki elvállalta és feltörölte. Általában jönnek maguktól rongyot kérni ha mellé pisilnak. Miki valamelyik nap ötször törölt és esküszöm egyre jobban élvezte, mármint a törlést. Még azt is kikérte magának, hogy utána én is föltöröltem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése