2011. március 2., szerda

2011.03.02.


Sikerült begyűjtenünk 2 kiló citromot kezdenem kellett vele valamit. Citromtorta recepteket kutattam de nem találtam kedvemre valót így saját ötlet alapján készítettem. Az eredmény olyan lett amit vártam, főleg citromos pedig csak 3 darabot sikerült felhasználnom.
Tegnap megsütöttem a piskótát, Miki végig asszisztált és tortát akart enni de csak estére lett kész, mikor ők már aludtak. Reggel a hűtőnél kezdte a napot, beígértem neki ha megeszi a reggelit kap de ő ebből csak a "kap" részt hallotta meg, így a reggeli az asztalon maradt a torta meg a hűtőben. Azért egész délelőtt nyitogatta a hűtőt, hátha.
Tegnap a fagyasztón csüngött. Fagyit kaptak de hiába mondtam, hogy csak akkor fogja megkapni ha Ádám hazaér ő szorgalmasan nyitogatta a frigót és tapogatta a fagyiját. Szerencsétlen délutánra teljesen puha lett. Az én szókincsem pedig lassan a "csukd be hűtőt" mondatra korlátozódik.

Az ebédkészítés ma különösen kalandosra sikerült. Miki egy széket hurcolászott a konyhába azon ácsorogva "segített" nekem, hol a mosogatónál, hol a könyököm alatt aztán a poharakat pakolászta. Gondoltam a hagymapucolással ellesz egy darabig, ühüm 10 másodperc alatt kész volt és rohant vissza poharat rámolni. Közben Leó úgy döntött, hogy a hűtő tetejére szeretne menni, ami neki tiltott hely de gyorsabb mint én. Az ugrást viszont elszámolta a gyümölcsös kosár szélére érkezett és pottyant is le kosarastul, almástul. Miki volt az egyetlen aki szórakoztatónak találta a jelenetet.
Végre edénybe került a hagyma, kapcsolnám be a szagelszívót, ahogy a műanyag terelő lapot (vagy minek hívják?) lehajtottam a borítás leesett a félkész kajába. Hirtelen kedvem lett volna kidobni az ablakon de mire odaértem beértem azzal, hogy az erkélyre raktam az alkatrészt.
A nap csúcspontjaként Miki a mosogatónál "tevékenykedett" és magára borított egy kis tál vizet. Pedig számtalanszor elmondtam, hogy a pultról, mosogatóból nem csórunk el semmit. Jól megijedt pedig csak vizes lett és visítani kezdett, de úgy mint akit élve nyúznak, vártam a szomszéd mikor dörömböl de nem tette. Vagy nincs itthon vagy füldugót vett, esetleg belátta, hogy mi vagyunk többségben. (kaján vigyor)

Maja tényleg álomport kapott. Este 7-kor vacsorázott és csak 3-kor hívatott, aztán felébredt 6 órakor mikor Ádámot indítom az oviba, fél 7-kor csempésztem vissza az ágyába de nem akart aludni, Miki is felébredt. Váltva megreggeliztek, Maja már másodszor és utána a délelőttöt megint átaludta. Tetszik ez a felállás, remélem eltart még egy darabig. :-)

1 megjegyzés:

  1. MEsikém,szerintem igen is dicsekedhetsz a gyerekkel ha kedved tartja.Miért ne írnád le,hisz gondolom hogy ezért is indítottad ez a blogot.
    Julis nálunk méböl(fogalmas sincs hogy hogy kell írni,bocsi)hözzán decemberbe jött.És imádom!!!!Bár nála is volt mostanság egy kis probléma.A felső részen valahogy mindig ott maradtak apró szemcsék.Kipucoltam szédteszdtem és most egész jó.Én nem szívesen válnék meg tőle.
    Puszi:Beus

    VálaszTörlés