2010. április 23., péntek

2010.04.23.

Reggel előkerült egy kis színes golyó, természetesen nagy ordítás lett belőle. Az első vihar elcsendesedésével, gurigázni próbáltunk Miki még nem érti a játék lényegét így felváltva visítottak, attól függően hol volt épp a labda. Találtam egy másik hasonló méretű golyót ez pár percre megoldotta a helyzetet aztán lehetett azon veszekedni kinél legyen két labda. Éljen! A kicsi guruló tárgy Leó érdeklődését is felkeltette, először csak a polcról figyelt, aztán az asztal fedezékében közelebb húzódott. Nagyon nyújtogatta a nyakát de végül is nem állt be. Délután megszerezte és a szobában, egyedül, teljes békében játszott.

Ádám ma anyósomnál volt, már egész héten ezt várta, reggel be is volt sózva rendesen. Délután hazajött és rögtön élménybeszámolót tartott. Amit megértettünk (remélem): papával kiment az udvarra és a papa talált tojást (toja), voltak nyuszik, állítólag simogatta is, a pipik még mindig kukoricát (kukuci) esznek, látott kecskét (ketke), lovat (jó), és traktorozott. Majd megmutatta kezén a friss sebet:

- Megkamot a cica.

- Mért karmolt meg?

- Me bántottam.

Apa kapott két új kankalint, ezek még virágzanak, el is ültette. Ádám mikor meglátta:

- Óóóó kakaki! Szép!

Honnan tudta, hogy az a virág kankalin, fogalmam sincs, mert mi nem tanítottuk neki. Ezer bocs de a botanikai ismeretek előtt általános szavakra koncentrálunk :-) Valószínűleg figyelt amikor beszéltünk róla. Nagyon megdicsértük :-)

Miki új szavakat gyakorol: kek (keksz) és autó, ez utóbbit nagyon szép tisztán mondja! Valamint tegnap fürdés előtt megint bilibe pisilt, nagyon megdicsértük és ujjongtunk fölötte picit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése