2010.04.08.

Ma reggel fél hétkor arra riadtam föl, hogy CSÖND van. Igen jól hallok, ma is csönd, pedig már világos van! Az óraátállítás óta közel 7-ig alszanak a kakasaim. Szeretem az óraátállítást, esetleg lehetne kérvényezni, hogy közkívánatomra az őszi átállás maradjon el? Aztán ébredés után ismét elindult a nap a szokásos sorrendben, reggeli, közben anya Mikibiztossá teszi a nappalit, fogmosás előtt Ádám csak kicsit nem akart oviba menni, majd sikálás közben ezt el is felejtette, sőt amíg Mikit pelenkáztam teljesen egyedül választott magának zoknit, pólót és felöltözött. Mire Miki is felöltözött már az előszobában volt. A cipő már nem volt ilyen sima, azt tíz perc szépen kérés-kérés-határozott kérés-ultimátum után sikerült felhúzni.

Ünnepek után az élmény lecsengésével próbálom objektíven végig gondolni az eseményeket, tanulságokat levonni, elraktározni, hogy a következő jobban sikerüljön. Az idei egyik tanulság a tojásfestés. Szóval jövőre mindenképp kifújt héjakat festek, lehet már most elkezdek gyűjteni és a jól sikerült darabok gondos tárolás mellett évekig asztalunk díszei lehetnek. Történt ugyanis, hogy a hagyományos szombati vacsorához a sonkalébe főzöm meg a tojásokat, megpucolom (szokás szerint nekem jut az uncsi pepecs meló) és így kerül az asztalra, a festésre szánt tojásokat külön főzöm meg. Az ünnep elmúltával sonka még maradt de tojás már csak festett volt. Életem Értelme nekiállt pucolni őket de a héja nem jött le simán, ettől bedühödött és közölte, hogy nem főztem meg eléggé (zöld csík volt a sárgáján-túlfőztem) egyet ki is dobott, mérgében, majd a nehezen megszerzett tojásokkal leült enni. Azóta sem értem, hogy függ össze a tojás kicsomagolási nehézsége a főzési idővel. Talán egyszer beavat a titokba. :-D Vacsora után kicsit nyugodtabban, közölte, hogy ha nem csinálok valamit (pucoljam meg helyette, úgy megeszi) a színes tojásokkal akkor akár ki is dobhatom. Ennek megfelelően ma rakott krumplit főztem, régi módszer a színes tojás dömping eltüntetésére :-) 

Mikivel hazaértünk az oviból, fölraktam a krumplit főni és nekiálltam a tojáspucolásnak, a kezem utána a szivárvány színeiben pompázott de nem ám csak úgy külön-külön, hanem összecsúszva egységes barnát alkotva. Miki szorgosan segített lényegében az összes munkafázisban. Kivéve azt a pár percet amíg belógott a hálóba és kitúrta a szekrényem tartalmát. Rendrakás közben felfedeztem néhány elveszettnek hitt régi fölsőm, valamint megejtettem a téli-nyári átrendezést. Bizonyos szempontból tiszta haszon egy minden lében kanál 1,5 éves a családban. :-D Ő az a fajta lelkes segítség aki nem éri be azzal ha mellettem állhat. Konkrétan hoz valamit amire föl tud állni, szerencsés esetben egy stabil játékos rekeszt, melynek tartalmát előtte gondosan szétszórja a szobában, de beéri egy csöppet sem biztonságos, ám igen jól guruló dömperrel is (ezt igyekszem elcserélni valami stabilabbra). Majd a megszerzett "samlival" jön arrébb túr és a helyemre rakja, legtutibb ha a lábam ott marad. Persze ahogy arrébb lök, viszem magammal a hagymavágást is, ezzel a módszerrel remekül körbe lehet járni a konyhát mire az ebéd a tűzhelyre kerül. Ma is ezt játszottuk, néha sikerült lefoglalnom egy "véletlenül" ott felejtett fazékkal, fakanállal (már két fakanalam veszett el végleg a lakásban), imád kevergetni de ami forró és én csinálom, az bizony sokkal-sokkal csudaizgibb! Múlt héten egy ilyen főzés alkalmával ahogy levettem a lapról a fazekat már tette is rá a kezét. Szerencsére csak két ujja hólyagosodott fel a gyors, gondos aloés kezelésnek köszönhetően egy óra múlva el is felejtette a dolgot és már alig látszik. Az alapanyagok előkészítése után szerettem volna tepsibe pakolni. Segítőkész fiam alig várta, hogy az asztalról elcsórjon valamit, mindegy mit csak az asztalról legyen. De mi legyen az? Ha ehetőt visz:

- betömi és vad visításba kezd egy újabb adagért

-a szőnyegbe döngöli és vad visításba kezd egy újabb adagért.

A nem ehető dolgokra szükségem van és nem is igazán egy 1,5 kezébe való, kés, tojás szeletelő, tepsi. Azért a szeletelőt megszerezte és én lepődtem meg a legjobban mikor kérésemre vissza is hozta (ember lesz belőle - egyszer). Némi sakkozás és visítás után elcsórta a sós üveg tetejét. Ez kitartott egészen addig amíg előkerült a tejföl. (Itt ezredszerre megfogadtam, hogy soha többet nem csinálok rakott krumplit egyedül gyerekkel a lábam alatt.) Újabb vad visítás, tejföl gyorsan rádob, pohár mehet a gyereknek. Amíg a kanállal elkenegettem, addig drága gyermekem úgy gondolta a laminált parkettának kifejezetten jót tesz egy kis tejfölös pakolás, nem habozott, rögtön munkának látott. Közben kész lettem, elkunyizta a kanalat, a lakás további betejfölözését megelőzendő, beraktam az etetőszékbe. Hamarosan a feje búbja is tejfölös lett és elgondolkoztam a menüváltoztatáson rakott krumpli helyett tejfölös Miki hmmmmm.

A viszontagságos készítés ellenére az ebéd finom lett, az utána következő mosogatás leáztatta a nyomokat az ujjaimról. Bezzeg ha mosogatógépem lenne, most itt pötyögés helyett ázhatnék domestosban :-D

Felébredt a despotám, szép idő van, megkérdezem akar-e játszóra menni. Igaz épp az apját szólongatja de talán beéri velem is.