2010. április 11., vasárnap

2010.04.09.

Reggel Ádámot leadtuk az oviba, ma nem tudom mi történt mert Miki is csak 7 körül ébredt, Ádámot pedig szabályosan úgy kellett a reggelivel kicsalogatni az ágyból fél 8 előtt. Így a szokásosnál később értünk az oviba, a csoportszoba tele volt gyerekekkel, sőt az öltöző is. Miki most nem is vágtatott be olyan bátran mint szokott. Csak pislogott és várta, hogy átöltözzünk. Az ovi felé láttunk egy cicát az egyik kerítés előtt mosakodni, lelkes fiaim rögtön kiszúrták. Szerencsére biztonságos távolságban volt tőlünk, így csak az ováció jutott neki belőlünk. Hazafelé még mindig ott ücsörgött, élvezte a napsütést. Miki most is nagyon örült neki, alig tudtunk továbbmenni.

A városba volt dolgunk, Mikivel buszra szálltunk. A szokásos tömeg, szerettem volna hátrébb menni a gyerekkel de levegőt venni alig lehetett. Egy fiatal lány megsajnált átadta a helyet. Miki boldogan az ablakra tapadt és élvezte az utazást. Életében talán először, igazán tetszett neki. Általában a buszon hangos nyivákolásba kezd vagy unalmában tekereg és ficánkol, vagy csak szimplán unott képpel várja a végét. Mögöttem két néni épp nagy egyetértésben megváltotta a világot, közben Mikire vigyorogtak. Hazafelé út is hasonlóan érdekesen alakult, egy hölgy átadta volna a helyét de amíg szerencsétlenkedett a kimászással kaptunk helyet máshol. A csöppöm addigra már kellően elfáradt, őriztem nehogy elaludjon.

Ádámért délután jött apu, a dédinél tölti a hétvégét.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése