2011.04.30.

Lelkendezve felcsapja a laptopot, türelmetlenül vár amíg a gép magához tér és:
ÓRRRIÁSI SZENZÁCIÓ!!!!!!! A SZABÓ FIÚK EGYÜTT LEGOZTAK BÉKÉBEN, ÓRÁKON KERESZTÜL! Hihetetlen volt!
Ebéd után Miki elment aludni, Ádám ilyenkor szokott Legozni. Ilyenkor nyugodtan építkezhet kicsi tank nem fötör bele a játékába. Mire Miki felébred elpakol. Ma nem akart elpakolni én pedig merész voltam és kiengedtem kis mókust aki rögtön boldogan beült a kupac közepébe és a kész autókkal játszani kezdett, majd építkezni próbált. Ádám mellé telepedett és mutatta, hogy kell összerakni. Én csöndben vártam mikor jön az ilyenkor szokásos katasztrófa. De nem jött! Előkaptam a gépet és lefényképeztem őket, akkor még úgy gondoltam a következő max tíz percben vége a csodának. És még mindig nem volt vége. Az első két órában egyszer vesztek össze, hamar elrendeztük nagyon kevés visítással és egyszer szóltam, hogy csöndesebben szirénázzanak. A tűzoltóautó sürgős esethez rohant na, ilyenkor nem lehet csendben osonni. :-D
Annyira jól eljátszottak, hogy én közben teljes nyugalomban elkészítettem egy kuglófot. Amíg a művem sült, beültem a fiúk közé akik rögtön elláttak feladattal. A vonulásban megsérült tűzoltóautót restauráltam, összeraktam egy futurisztikus száguldós autót (bizony, ilyet is tudok - juj de nagyképűűű, ha van papír bármit összerakok :-D), csapatban mentünk újabb tűzesethez.
Közben kint vihar készülődött, Ádám már jó előre beharangozta a fekete felhő érkezését. Kicsit később megállapítottuk, hogy esik az eső. A dörgéssel sem foglalkoztak sokat:
- Anya döög a ég. - hosszabb szünetnél megállapították, hogy vége, aztán azt is, hogy újra kezdte. Ezzel le is zártuk a dolgot. Ádám két éve ilyenkor vagy az asztal alá vagy a takaró alá bújt. Mikit figyeltem de őt idén sem hozta ki a sodrából az égi háború. Kuglófom kisebb mazsolája csillogó szemekkel áll az ablaknál és lelkendezve darálja:
- Esi eső, megyü motoozi!!!!!!!
- Esőbe nem megyünk motorozni, csibe.
- Nem?
- Nem.
- Akko jó. - és visszament a tűzoltóautóhoz.
Tele volt a szoba Legoval? Igen. Élvezték a pihések? Igen. Érdekelt a rumli? Nem. Már csak azért sem, mert mikor késő délután szemmel láthatóan elunták a játékot, első szóra jöttek és segítettek összepakolni.

Reggel egy rég látott játékokkal teli kosarat vettem elő nekik. Ádám rácsapott a mágneses betűkre és pakolászta a hűtőre. Kirakta a saját nevét és Majáét, természetesen Ádámírással. Miki lelkesen segíteni akart, Ádám először szelíden elhajtotta:
- Na Miki ha béké ege, játsz a töpieke! Ne veszü(nk) össze. (hagyj békén engem, játssz a törpikékkel)
Miki pár másodpercre visszaült a törpökhöz. Ádám viszont folyamatosan fecsegett és mutatta nekem a kirakott betűket. Miki megint visszasomfordált mellé de csak állt és figyelt. Ádám tényszerűen megállapította:
- Anya láto Miki milye szépe néz enge?

Ilyen izgalmak után komoly feladatot kaptak. Egy kiságyba való szivacs várt mosásra, beraktam a kádba ráállítottam a két pihést taposni. Időnként megfordítottam alattuk, vizet is cserélgettem és mikor kész lett kaptak egy kis vizet pancsolni.