2011.04.05.

Nagyon elmaradtam és esemény is volt bőven. Ádámot péntekre gyógyultnak nyilvánítottam, úgy volt, hogy megy oviba. Hétvégén újabb tüneteket produkált, a fülét fájlalta és véres cucc folyt az orrából. Nem az orra vérzett, mert az nem így néz ki és nem is ütötte be. Vasárnap estére Miki is belázasodott és nagyon elesett látványt nyújtott. Hétfőn megint meglátogattuk a dokinéninket, már olyan régen jártunk nála, kerek egy egész hete. Miki a láza ellenére nem veszélyes, lázcsillapító, orrcsepp ha szükséges, Ádám kapott beutalót a fülészetre.

Apa is lázas már péntek óta, alig él. Vasárnap elkezdtem neki mondogatni, hogy hétfőn, irány az orvos. Nem tetszett neki. Hétfőn reggel még mindig magas lázat mért de az orvos ellen összes maradék energiájával tiltakozott. Itt megfenyegettem, vagy megy önszántából vagy a fülénél fogva rángatom el a nyomaték kedvéért emlékeztettem, hogy van sodrófám és használni is tudom (tésztanyújtásra kiválóan, pssszt el ne mondjátok neki!). Kialkudott még egy napot, de aztán mégis csak elment még tegnap. Túléli.

Ma reggel telefonáltam a fülészetre, már jártunk ott Ádámmal, rutinosan hívtam a számot, terveztem, hogy könyörgöm be magam kőszívű dokinénihez még mára. Na de az élet mért lenne egyszerű? Mondom a nyavajáim dokinéni félbeszakít, nem az ő körzete vagyunk, megadja a jó számot. A jó hír, hogy nem kell a világvégére zarándokolni, a rossz az, hogy már gyerekként is utáltam abba rendelőbe menni. A remény hal meg utoljára, talán ide is eljutott azóta a változás szele és már nem is olyan rémes hely. Hívom a számot, kérnék időpontot de ott nincs ilyen urizálás, oda kell menni, sorszámot húzni és várni. Jó tanácsként azt kapom menjek minnél előbb mert most is sokan vannak. Tök logikus, növeljük a tömeget, nekem meg úgysincs is jobb dolgom mint egy váróban ücsörögni. Tehát nem rohantam fejvesztve. Apa fél 12-kor ért haza, Maja épp aludt, Ádám öltözik, spuri. Hárman voltak előttünk plusz egy épp bent. Jaj de jó hamar végzünk. Aha. Még mindig ketten voltak előttünk, mikor apa telefonál, hogy Maja vigasztalhatatlanul ordít. Innentől kezdve csak ez járt a fejembe. Egy egész óra alatt sikerült az előttünk lévőket megvizsgálni, az előttünk lévő kijött a rendelőből, kattant a zár és magukra zárták az ajtót. Tíz percig álltunk az üres rendelő előtt bebocsájtásra várva, közben folyamatosan érkeztek az új betegek és megint tele lett a váró. Egyik gyerek jobban nyüglődött mint a másik, Ádám is nagyon unta már a banánt. Egy darabig igyekeztem visszafogni nehogy lebontsa a csempét a falról, de ahogy telt az idő az én türelmem is fogyott és kezdett picit sem érdekelni, a váró épsége. Komolyan fontolgattam, felhívom a betegjogi képviselőt. Mikor végre bejutottunk, megcsapott a kávé illat, ha már kávé szünetet tartanak legalább szóltak volna, vagy túl sokat várok?
Leültettek gyerekestül a vizsgáló székbe, lefogatták velem a gyereket, majd pillanatok alatt dokinéni megnézte az összes lyukat a fején. Ádám szépen fordult és hagyta magát megvizsgálni a lefogás teljesen szükségtelen volt. A másik dokinéni ezt a vizsgálatot simán megcsinálta nélkülem és mindenféle lefogás nélkül. Az eredmény: fogalmam sincs mi baja a gyereknek, azt nem mondta meg, egy fülcsöppöt kaptunk amit recept nélkül ki lehet váltani gyulladás és fájdalomcsillapító hatású, valamint adjak neki naponta háromszor orrcsöppöt. Ez utóbbit legalább ötször elmondta. Ja és pénteken menjünk vissza. Ez az egész tartott kb 3 percig. Ezért vártunk ott több mint egy órát. Legalább az antibiotikumot megúsztuk. Mért nem kérdeztem? Azt levágtam, hogy nagy katasztrófa nincs, ha tudom a füle melyik része van begyulladva a kezelésen nem változtat és már nagyon túl akartam lenni az egészen.
Ezek után saját felelősségemre úgy döntöttem, hogy én oda a lábam be nem teszem többet! A gyereket kezelem és ha legközelebb fülészre lesz szükségem, megyek a kőszívű dokinénihez, nem bájolog de érti a dolgát és korrekt módon tájékoztat. Majd azt hazudom a telefonba, hogy tősgyökeres karakószörcsögi lakos vagyok. :-)