2011.04.18.

Vége a gyöngy életnek, apa mától új beosztásban dolgozik, így mindjárt elsőre hosszú nappal kezd, ami azt jelenti, hogy reggel még sötétben lelépet és még mindig nincs itthon.
Ádámot fél 6 után keltettem, hiába osontam az ajtónyitásra Ádámon kívül mindenki felemelte a fejét, és rajta kívül senki sem akart aludni (na jó, én de ez mellékes). Alig bírtam kipiszkálni az ágyból, a piszkálás szó szerint értendő mert az emeletes ágy tetején bebújt a fal mellé ott pedig csak az ujjam hegyével érem el, hiába állok a fotelbe. Nagy nehezen sikerült elkapni a karját magamhoz húztam és mint egy zsákot cipeltem ki. Miki bezzeg önként és dalolva jelentkezett az oviba induláshoz, őt visszatettem az ágyába és fohászkodtam, az összes általam ismert vallás egyetlen/fő és mellék istenéhez. Ez most is kevésnek bizonyult mert nem aludt vissza. Maja se. Vele kicsit egyszerűbb volt a dolgom mert a mi ágyunkon heverészve megvárta amíg Ádám reggelijét elkészítem, utána evett. Miki közben többször is kopogással jelezte, hogy kijönne, de ma nem volt kedvem a szomszéddal ugyanazt a kört lefutni, így a gyerek raboskodott.

Délután itthon lévő csemetéimmel csapatban mentünk Ádámért. Miki fénysebességgel felöltözött, már a cipőjét és a cipzárját is fel tudja húzni egyedül. Hihetetlen gyorsan tanul. Maja szívesen kihagyta volna a programot de igazából ma semmivel sem lehetett a kedvében járni. Az öltözés legizgalmasabb pontja a harisnya. Próbáltatok már egy pár folyamatosan bicikliző lábra harisnyát húzni? Az első láb viszonylag sima fölhúzom a combjáig, amíg a másik szárát szedném össze az első már a térde alatt van. Ha nincs szerencsém le is veti és kezdhetem elölről az egészet. A fiúkra csak nagy zimák alkalmával adtam harisnyát, akkor is utáltam.
Mikit beírattam az oviba, ez nagyon hamar ment mert már tavaly egyszer kitöltöttem a papírt, akkor még az volt a terv, hogy Miki február végén 2,5 évesen kezd. Aztán Maja átszervezte az életünk így Miki haladékot kapott. Az oviban viszont megőrizték a papírját így most automatikusan bekerült a kezdők mappájába. Tehát csak annyi dolgom volt, hogy megköszönjem a bölcs előrelátásukat. :-)

Ádám óvónénije azzal fogadott, hogy nagy baj történt. Rögtön sebesülést, friss kötést kutattam a gyereken. De nem. Ödönke átdobta a szomszéd kertjébe Ádám sapkáját. Összességében megkönnyebbültem, ez orvosolható probléma. Az óvónők megpróbálták visszaszerezni de nem volt kint senki, így megmutatta a házat. Ádám átöltözött, majd elindultunk a sapiért. Három házban is megkérdeztük de senkinél nem volt a sapi. Mikor a harmadik szomszéd is fejcsóválva jött vissza a kertből akkor már nagyon bosszantott a dolog. Remélem holnapra meglesz, ez Ádám kedvenc sapija. Azóta valami frappáns büntin töröm a fejem. Valószínűleg Ödönke anyukája készséggel vesz nekünk egy másik sapit. De az nem bünti Ödönkének. Ez az az Ödönke aki régóta macerálja Ádámot és valami olyasmit szeretnék kitalálni amit tényleg megjegyez, egy életre. Pár generációval ezelőtt az elfenekelés lett volna a legenyhébb. Én beérem valami farppáns de emlékezetessel is. Azt nem várnám meg míg újat varr Ádámnak. Kerti munkára nem foghatom be mert az erkélyünket viszonylag ritkán kell fölásni, gazolni. Itthon már régóta mosogatni sem kell. De majd igyekszem.
Ilyen kalandok után hazafelé bementünk a boltba kenyérért. A pénztárnál csak ketten álltak előttem de az első olyan lassan pakolt, hogy teljesen megakasztotta a sort. Maja már nagyon unta a banánt, a fiúk is folyamatosan zsizsegtek, én pedig már csak haza akartam érni.