Az ebéd főzés mellett kacsát műtöttem. Pár napja alvós kacsa egyik szeme letörött, bemosakodtam, steril ruhát öltöttem, előkotortam a ragasztót, körém gyűlt az asszisztencia és így buzgó szurkolásukkal sikerült visszaragasztani a szemet. Egyedül biztos nem ment volna. :-DDD Utána a beteget a szekrénybe raktuk lábadozni, délutánra már megkapta a zárójelentést, tanácsokkal ellátva emitáltuk (haza engedtük - ezt a kórházi zárójelentéseimről lestem, gondoltam menőzök vele egyet :-D).
Az életmentő beavatkozás után színeztünk, kerek 10 azaz tíz percig! Szerintem családi csúcsot teljesítettünk, sőt Ádám tovább javítva az eredményen a szobánkba folytatta. Mikitől ez is óriási eredmény volt, igaz, főleg azt nézte én, hogy színezek, cserébe ennyi idő alatt csak két ceruza hegyét harapta ki és csak kicsit firkált bele az én oldalamba. Menni fog ez ... egyszer biztosan.
Ádám a szülinapjára kapott egy kockakirakót, sikere azóta is töretlen. Miki már nem csak úgy pakolgatja, hanem az egy meséhez tartozó darabokat rakja kupacba. Még egy kicsit gyakorol és a képet is kirakja. Le akartam fényképezni, mire előszedtem a gépet elmúlt a varázs. Ádám próbált neki segíteni de ő ezt nem díjazta a szokásos ki visít hangosabban verseny lett a vége. Ilyenkor baromi nehéz igazságot tenni, mert Ádám segíteni szeretne, Miki meg egyedül játszani, Ádám pedig nem érti mért.
Miki szeme már egész jól gyógyul, nehogy harci sérülés nélkül maradjon tegnap az arcát zúzta össze. A porszívó csövét vitte a helyére, közben feltétlenül ki kellett próbálni, milyen hangja van és dudálás közben száján a csővel, hasra esett egy széthagyott játékban. Anya megy, összeszedi, fagyasztott borsóval lejegeli. Elsősegélyben nagy vagyok. Most van egy zöldes lila csík az arcán.
Tegnap alvás után összeszedtem a fészekaljat és megcéloztuk a játszóteret. A lépcsőházban olvastam a közeli közösségi ház tojásfestős programját, épp kezdtem örülni és tervezni, hogy is tudnánk elmenni, mikor jobban megnéztem a dátumot, fél órája vége. Hol volt ez a hirdetés egész héten? Ide még három gyerekkel is el mertem volna menni, ha előbb tudok róla. Mindegy maradt a játszótér, izgalom volt bőven. Ádám csak labdát akart vinni, Miki hintázni akart, így a homokozó felszerelés cipelését megúsztam. Nem nehéz csak nagy a két traktor, egy dömper, egy utánfutós traktor, két vödör és pár apróbb kellék két nagy szatyorba fér bele. Általában segítenek vinni, Miki gyakran húzza maga után és a betonon hamar fogy a szatyor feneke, szóval gyakorolni kell ezt is. Megérkeztünk, egy másik csapattal együtt. Ádám nagyjából első lendülettel berúgta a labdát a hinta alá amiben Miki lengedezett. A másik csapathoz tartozó néni számomra rejtélyes okból kötelességének érezte Ádám szemmel tartását is és mikor meglátta a hinta alatt a labdát valamint Ádám szemében a szándékot lecövekelt mellettünk. Pedig pont akkor beszéltük meg Ádámmal, hogy a labda most ott marad amíg Miki hintázik, ő játszik valami mást. Kicsit bűvölte a labdát aztán a mászóka mellett döntött. Néni elfehéredve nézte a fiamat és nem bírta ki szó nélkül:
- Jaj, le ne ess! - De utálom ezt a mondatot! Mért esne le? Nem szokott, ügyes gyerek. A mászóka azért van, hogy fölmásszanak rá. Ha meg mégis leesne ennek a nyamvadt EU-szabvány szürke homoknak egyetlen előnye, hogy mindig puha és a gyerek ijedségen kívül max, poros lesz. Közben Miki elunta a hintát, csúszdáztak, homokot fötörtek és nap csúcsaként Ádám berúgta a labdát a bokorba. Éljen. Mondtam neki, hogy menjen utána és szedje ki mert én Majával a hasamon nem tudok bokorba kúszni. Nekiindult majd vissza hozzám:
- Bogaj, bogaj!
Odamentünk megnézni, pont eltalálta a dongók földbe ásott odúját. Igyekeztem nagyon meggyőzően elmagyarázni, hogy a dongó csak nagy de nem bánt mert nincs fullánkja. Tehát nyugodtan bemehet a labdáért mert az Miki labdája és én nem tudok érte menni, itt hagyni pedig nem szeretnénk. Figyelmesen végig hallgatott majd fénysebességgel elrohant és elbújt a csúszda házikójában. A labda kiszedése pedig rám maradt. Az akciót Miki a hintából szurkolta végig, amikor ismét mellé értem, haza akart jönni. Itt befejeztük az utóbbi hetek leghosszabb játszótér látogatását kerek 40 percig tartott. Úton vagyok a bezzeganyaság felé, juhéj!
Hazafelé felszerelkeztünk néhány ingyenes újsággal, amíg a fiúk uzsonnáztak olvasgattam, persze, hogy jó kis gyerek program volt az egyik népszerű kirándulóhelyen! Arcfestés, légvár, akadály pálya, erről is lemaradtunk.
Ma pizzát sütöttünk, nem tipikus vasárnapi de ez volt a kívánság és mi nem ragaszkodunk a hagyományos és méltán népszerű húsleves-rántott hús menühöz. Természetesen a készítéshez, mint mindig, önkéntesek hada jelentkezett "segíteni".
A látszat ellenére a deszkán is maradt liszt.
Két elégedett paradicsomos pofi, kit érdekel a szétszórt liszt? (talán apát, ő porszívózott fel utánunk :-))
Maja egyre jobban rám hasonlít, mutatom:
Kicsi én (hajunk pont ugyanannyi :-DDD)
Maja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése