Reggel fél 7-kor arra ébredtem, hogy CSÖND van. Nálunk ez nem olyan gyakori. Épp elhatároztam, hogy csöndben lapítok még kicsit az ágyban és élvezem a békés heverészést mikor a gyerekszobából hatalmas puffanás és ordítás. Felugrok, Ádám átesett a korláton, fut át az agyamon de ahogy benyitok, Miki tápászkodik föl a padlóról. Gyorsan fölkaptam, vígasztaltam, lassan apadni kezdtek a krokodil könnyek és visszakéretőzött az ágyába. Ezen csodálkoztam de visszaraktam, betakartam, Ádám is csak pislogott az emeleten, csöndben kiosontam. Visszafeküdtem heverészni, egy esős reggelen nem sok jobb dolgot tudok elképzelni. Kicsit később megélénkült a gyerekszoba és hamarosan jöttek is csapatba. Ádám csalódottan kereste az apját és mikor mondtam, hogy dolgozik ordítani kezdett. Miki egy darabig nézte a bátyját majd szolidaritásból ő is bömbölni kezdett. Hiába ígértem, hogy apa ebéd után haza jön, délután itthon lesz, bla, bla, bla szerintem a füléig sem jutott el. Vagy valamelyik mégis mert egyszer csak abbahagyta és mellém bújt az ágyba, Miki szorossan követte. Elhelyezkedtek és még legalább 20 percig bámultunk valami mesét a tévében. Lehet nem ez a legkészségfejlesztőbb program a világon de hihetetlenül jó volt!!! Ott szuszogtak békében mellettem. Meg különben is egy férjes asszony mikor lehet legálisan két pasival egy ágyban? :-)))
Az emeletes ágy még mindig nagy szenzáció, sok időt töltenek fönt kettesben. Az egyik ilyen alkalommal tompa puffanás, Miki sír. Ádám hangját hallom:
- Bobi Miki. (bocsi Miki) - egy puszi, vígasztaló morgás majd csend. Ádám feje jelenik meg. Nagy valószínűséggel az ő hibája volt Miki puffanása de olyan aranyosan megvígasztalta, hogy muszály volt megdícsérnem érte.
Az emeletes ágy nagy hátránya, hogy ha a gyermek felmászik, márpedig felmászik, akkor sokkal-sokkal magasabb lesz, és elér olyan dolgokat amiket nem kéne. Miki rendszeresen elbűvölten matatja a csillárt. Jobb ötlet híjján rászólok és a harmadik figyelmeztetés után leszedem az ágyról. Egy percen belül újra fönt van és folytatja. :-( Mamám zseniális ötlete: mondjam Ádámnak, hogy szóljon rá. Hát nem! Azért vagyok én az anyja, hogy én szóljak rá. Ádám már így is túl sokszor rászól Mikire pedig ez nem az ő dolga. A világból ki tudnék futni mikor fontoskodva pörög Miki fölött:
- Miki ne szaba! (nem szabad)
A másik igen bosszantó szokása amit az oviban szedett föl: az árulkodás.
- Anya, Miki fő mászi/leszete/evitte/stb. (föl mászik/leszedte/elvitte)
Ilyenkor mindig rászólok, hogy ne árulkodjon. Most komolyan, én tanítsam meg, hogy kell a tesóval a szülők ellen szövetkezni???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése