2012. február 16., csütörtök

2012.02.16.

Tegnap azzal az aljas hátsó szándékkal készítettem a zörgőket, hogy hajnalban azt nyugodtan lehet rázni, a lakásból nem fog kihallatszani. Ez egy tök jó terv volt! Csak épp a fiúk nem akartak vele rendeltetés szerűen zörögni. Aztán Maja is kapott egyet amit kis rázogatás után elkezdett nyalogatni, a papír átázott a rizs szétszóródott a szőnyegen. Utána folyamatosan azt figyeltük, hogy az őrizetlenül hagyott zörgők ne kerüljenek Maja kezébe.
Oviba is elvihették, délután Ádámé még egyben volt.
Ilyen bohócokat készítettek az ovis farsangra.
Már megint fordítva rakta be. De igazából a lufi a lényeg. Ezeket a lufikat apa közel két hete a zsúrra fújta föl és a túlélők még mindig olyan rugalmasak mint új korukba. Még sosem láttam ilyen lufikat!

Ádám száj:

- Majd Maja az ágyamba ajhat mejettem, az új kifiú pedig abba (és a kiságyra mutat).
Lefordítva ez azt jelenti, ha születik még egy testvére (reményei szerint fiú) akkor Majának csinál helyet a saját ágyában. Szóval el fog férni a negyedik, Ádám megoldotta. :-)

- Akoját jegeiztem! Olyan mézes hót, nagyon fiom , nem ettem bejője. (akkorát reggeliztem, olyan mézes volt, nagyon finom, nem ettem belőle)
Valószínűleg az ovis tízórairól vagy uzsonnáról beszélt.

A szomszéd ügy kapcsán elővettem az egyik gyereknevelős könyvemet. Nekem se jó, hogy korán kelnek de eddig semmi sem vált be ellene. Ha később rakom le őket még korábban kelnek, valamint jön egy másik szomszéd akit az esti műsor zavar. Nálunk a fürdés tényleg baromi hangos, főleg, hogy az előszobából nyílik a fürdő és így minden kihallatszik a lépcsőházba. Erre nincs szükségem.
Szóval a lényeg a könyvben van egy alvás táblázat* arra gondoltam, hogy talán keveset alszanak. Az eredmény 6 éves alvás igénye 10 3/4 óra délutáni szundi nincs, 4 éves 11 1/2 óra délutáni szundi nincs, 1 éves 13 3/4 ebből az éjszakai 11 1/2 óra.
Ovis napokon a fiúk többnyire alszanak délután, az éjszakai alvás pedig 9-10 órára jön ki. Nagyjából teljesítik. Majánál tapasztaltam némi eltérést, ő is kb 10 órát alszik éjjel viszont nap közben több mint 3 órát szokott. Tehát az átlagot teljesítik, ennyi alvásra van szükségük, korán kelnek, mert így állt be az órájuk.
* Imádom a táblázatokat. Természetesen mindig előveszem hozzá a józan eszem. A táblázatok csak adatok, sok-sok gyermek átlaga alapján. Ezért soha nem fogok sokkot kapni ha egy táblázatban szereplő adat nem vág össze az általam mérttel. De nekem ad egy kapaszkodót, hogy az átlaghoz képest merre vagyunk.
Aztán előszedtem régi vágyam tárgyát: szobai trambulin! Kedves rokonok, karácsonyra egy ilyen szerkezetet szeretnék a gyerekeknek. A kezdeti lelkesedés elmúltával akinek túl sok az energiája 5 perc bünti ugrálást kap. :-DDD A gyerek mozog de nincs kapcsolata a parkettával, zseniális!

Végül még valami kikivánkozik. Van egy kisfiú az oviban, az apukája mindig nyugodt, kedves hangon beszél vele, ezt baromira irigylem! Ami viszont tőlem teljesen távol áll az a folyamatos lelkendezés. Azt értem, hogy pozitív hozzáállás és csináljunk a gyereknek is kedvet a naphoz (élethez) de nekem akkor is olyan idegen a "jaj de jó, hogy megjöttünk az oviba!", "hűűű de szuper ma is kék melegítő nacit húzunk!", "annnnyira jó, hogy levetted a sapidat!" és hasonló teljesen apró dolgokat is üdvrivalgás kísér. Tényleg jó a gyereknek ha mindig mindent nagyszerűnek állítunk be?

1 megjegyzés:

  1. Háát,ha ez megnyugtat,én sem tudok mindig mindenért dicséretet adni,vagyis sokszor kedvem sincs a jajj de jó ....-ra.De lehet hogy ha Bence egyedüli gyerek lenne akkor lenne hozzá kedvem.A szomszédaid igazán megszokhatnák már hogy 3 gyerek van.Mi a 4.emeleten lakunk,és a 6.on lakik egy család 2 fiúval akik 8-10 évesek,de azok úgy rohangálnak hogy hozzánk is le lehet hallani,soha nem szóltam nekik hogy most épp altatnám a gyereket,vagy épp 10 óra van,viszont ha az én gyerekeim is rohangálnak,mások ugyanugy eltűrik.De elehet hogy csak jó szomszédom van!!!

    VálaszTörlés