2012.02.23.

Csodás reggelünk volt! A nap sütött, a madarak daloltak, a kellemes tavaszi szellő virágillatot hozott ... aztán felébredtem. Még alig múlt 5 óra és tök sötét, a szomszéd szobából bizonytalan eeeeeeeee hallatszott. Aztán Miki nyöszörgését hallottam és mire felültem már mászott az ágyamba. Maja meggondolta magát vagy Miki kikapcsolta útközben mert csend lett. Miki rajzfilmet kért és befészkelte magát a helyemre, békés 20 perc következett. A reggeli utánig ment minden a szokásos módon. Akkor Miki megállt a nappali közepén és az alig lenyelt tejet a tegnapi ebéd maradékával kirakta. Jól megijedt. Alig győztem megnyugtatni, hogy az élet megy tovább. Ádámot nyomatékosan megkértem, hogy maradjon a széken amíg föltakarítok. Mikit elvittem a fürdőbe levetkőztetni közben visszatért az életkedve. Ekkor Ádám jelent meg kétségbeesett arccal:
- Kakini keee! (még mindig hasmenése van) - Mikit gyorsan lekaptam a WC-ről megkértem, hogy üljön a szőnyegre. Felmarkoltam a vödröt és nagyon reménykedtem, hogy Mikire nem most jön rá a futhatnék mert hiába van még csak 6 óra hányás takarítás közben nem tudom őt is szórakoztatni. Persze titkon reméltem, hogy mégis csak futkározik kicsit mert szívesen megkérdeztem volna a szomszédot, hogy hányást szeretne takarítani vagy a virgonccal küzdeni, hogy legalább 3 percig maradjon egy helyben, közben fél szem Ádámon ha segítségre szorulna kakilás közben (néha még előfordul). Aztán végül is Ádám boldogult egyedül Miki sem fordította föl a lakást takarítás közben fedeztem fel a bűnöst, Miki zöldbabot evett. Valamiért azt mindig kihányja. Mire végeztem Maja fura tócsában tapicskolt az asztalán. Emlékeim szerint csak egy kekszet adtam neki ha összenyammogja az nem így szokott kinézni. A fiúk állították, hogy ő is hányt. A nyomozást felfüggesztettem kimostam a lányt, az asztalt felöltöztünk és megcéloztuk az ovit. Miki teljesen oviban adható képet mutatott, nem fájlalta a hasát, neki nincs hasmenése (még) mivel minden bajunk forrása a zöldbab volt, ami már kint van, így nem láttam okot rá, hogy itthon tartsam.
Már csak 5 háznyira voltunk, mikor Maja szolidan a nyakamba (nyakunkba) rakta a reggeli keksz maradékát. Nem végzett fél munkát mind a két oldalról beterített. Gyorsan felmértem, hogy a nálam lévő papírzsepi max a szétkenésre elég így csak folytattuk az utat. Mikit leadtuk és gyorsan hazajöttünk. Itthon Ádám fontoskodó hangon elmondta mi a teendőm:
- Ana, Maja kabájá és a tiédet tedd a szennyesbe. - a hangsúlyát hallva hirtelen kedvem lett volna egy hegyi beszédet tartani a ki kinek ad feladatot témakörben aztán kifelé mégis csak ennyi hallatszott:
- Igen, oda fogom tenni. - valahol már említettem a személyes példamutatás fontosságát tehát ha én is ezt a választ szeretném hallani ha én kérek tőle akkor most ez a helyes válasz.

A napunk csendesen telt. Ádám feltalálja magát egyedül vagy játszik Majával, néha olyan mintha gyerek se lenne itthon. Aztán délutánra már kezd unalmassá válni a nagy nyugalom akkor berobban kis mókus és kezdődik a civakodás.

Ádám elbűvölten nézte, hogyan készül a zenélő doboz. A tetejére kerülő intarzia különösen tetszett neki.
- Ana, majd mi is csinájuk ilyet?
- Mi nem tudunk ilyet csinálni, látod milyen sok fura szerszámot használ a bácsi? Nekünk nincs ilyenünk. - lógatta az orrát - Tudod ilyet az asztalosok csinálnak, ők megtanulják használni a szerszámokat. Ha nagy leszel te is lehetsz asztalos és ha sokat tanulsz te is csinálhatsz ilyet. És tanulhatsz mást is, amit csak szeretnél. Lehetsz asztalos, autószerelő vagy bármi. - visszajött a kedve, közben autófelújítós műsor kezdődött és kijelentette, hogy autószerelő lesz.

Pár hete próbálkozunk a masni kötéssel. Én igyekszem magyarázni bár nagyobb feladat mint gondoltam. Sokkal egyszerűbb megkötni azt a nyamvadt masnit mint elmutogatni mit hova. Ádám még nem ismeri az ujjak nevét és különben sem hiszem, hogy egy hivatalos "mutató ujjadat ide aztán a nagy ujjadat oda ..." típusú leckével sikert érnénk el. Szóval próbálkoztam a nyuszifülekkel meg hadováltam a körbe szaladásról de nem sikerült kerekre a történet. Viszont Ádám nem csüggedt. Már tud csomót kötni egyedül és ma először ketten összeügyeskedtünk egy masnit is. Ő fogta én hadováltam a nyuszikról (biztos vagyok benne, hogy egy kukkot sem értett belőle) de fogtam a kezét és pakoltam az ujjait a megfelelő helyekre, hogy érezze mit csinálunk és egyszer csak megszületett a csoda egy kissé viharvert de teljesen valódi masni formájában. Megismételni nem akarta, elment a kedve, majd máskor folytatjuk.

Miki este azt mondta fáj a hasa, óvatosan megtapogattam nagyon puffadtnak tűnt. Elment kakilni de végül is produkció nem volt. A többi reggel kiderül.