2012.02.10.

A mai napom fél 2-kor kezdődött. Percekig nem tudtam hol vagyok, milyen nap van mikor Maja nyöszörögni kezdett, aztán kitisztult a kép és az is, hogy ez nem a "mindjárt visszaalszik" nyöszögés. Összeszedtem és sétáltunk a nappaliban, úgy 20 perc múlva a lábam már térdig lefagyott de a lány egyenletesen szuszogva szendergett a vállamon. Becsempésztem az ágyába én is visszafeküdtem, mire a lábam átmelegedett és elhittem, hogy alhatok ismét sírt, megint sétáltunk és ezt játszottuk 4-ig. Olyan 3 körül az egyik házban lakó kutya vonyított, ő színesítette a programot. Ha jól céloztam be a hangot két emelettel fölöttünk laknak ráadásul a ház tőlünk legtávolabbi pontján. Nagy unalmamban azt találgattam ha én itt a nappalimba hallom a vonyítást mit hallhatnak a közvetlen szomszédok. Negyed 6-kor kelt a gyerekszoba én próbáltam összekaparni magam. Addig a következő hallatszott: kuncogás, nevetés, röhögés, ordítva röhögés, Maja minden röhögtetésnél rázta az ágyát ami vagy a falnak vagy a földnek csapódott a fiúk pedig egyre jobban röhögtek. Klassz volt. Biztos élvezték a szomszédok is.

Az ovi felé vezető út sosem unalmas, általában egészen összetéveszthetőek vagyunk a vándorcirkusszal. A mai előadás szerintem különösen látványosra sikerült. A szokottnál korábban kellett mennünk, baromi hideg volt. Még itthon megkértem őket, hogy az úton fogják egymás kezét mert az én kezem le fog fagyni az oviig ha Miki kezét fogom. Ez ma úgy nézett ki, hogy az út első harmadán azzal küzdöttem, hogy fogják egymás kezét, ha Ádám nyújtotta Miki nem, aztán Miki nyafogott, hogy Ádám szorítja a kezét, ekkor tűnt fel: kis mókus kezén fordítva van a kesztyű. Megfordítottuk. Utána jött a szokásos terelőkutya szerep: "lassabban", "járda szélén állj meg", "gyere ki a mély hóból" és a legújabb lecke ha szembe jönnek egy sorba fejlődni. Muszáj összehúzódni mert csak két embernyi helyen van letaposva a hó. De ők jó esetben is csak ledermednek és megállnak a járda járható részének teljes szélességében, aztán volt még egymás belökdösése a hóba is. Ilyenkor iszoooonyúúúú messzi van az ovi. Azért ma is odaértünk.
Az átöltözés viszonylag simán ment, még csak a gyűjtő csoport működött, átkísértem őket és elfelejtettem Mikitől elkérni az autót. A kapuban jutott eszembe, nem mertem visszafordulni, féltem Miki zokogva ugrana a nyakamba. Viszont tőle szokatlan módon autóstul jött haza. (Ez az autó egyszer már elveszett az oviban és csak 6 hét múlva került haza.)

A korai indulás oka pedig az volt, hogy ma munka szerződni mentem reggel 8-ra. Megpályáztam egy 4 órás állást a közeli boltba. Már az önéletrajzomat is az esélytelenek nyugalmával adtam be, az interjúról majdnem megléptem, mert nagyon sokan voltunk és az én szememben mindenki esélyesebbnek tűnt. Szóval jól meglepődtem, hogy engem választottak. Aztán ma mégis nemet mondtam. A munkabeosztással nem jutottunk egyezségre. Én akkor tudok dolgozni menni ha apa itthon van, ez azt jelenti, hogy egyik héten délelőtt másik héten délután. Így nem tudtak beilleszteni a többiek munkabeosztásába. A mamák jelentkeztek bébiszitterkedni de akárhogy gondolkodom az mégsem járja, hogy heti 6 napból 5-ször Maja a mamával van, az pedig csak hab a tortán, hogy a fiúk oviba szállítását is meg kell oldani. Túl sok szervezéssel járt volna és összességében alig kaptam volna több pénzt mint ha itthon vagyok és kézben tartom a családot.
A reményt nem adtam fel, kell, hogy legyen olyan munka amit család mellett simán be tudok vállalni. Mert ha a fene fenét eszik nekem akkor is a családom lesz az első. A gyerekek hamar megnőnek és én hiszem, hogy az első három évben a legjobb nekik itthon.