2011. január 30., vasárnap

2011.01.30.

Maja kapott egy szatyor csajos ruhát, kíváncsi fiaim hamar rácsaptak és leleltározták. Mikinek ez a sapi lett a kedvence, bár a rózsaszín nem kifejezetten az ő színe. :-D

Ádámnak ez a topánka tetszett legjobban

A hétvége nagy eseménye Ádám szülinapja, ez még nem a hivatalos ünneplés csak úgy szűk körben köszöntöttük meg, mert apa már nagyon oda akarta adni az ajándékot. Tegnap délután a két pihés aktív érdeklődése közepette megsütöttem a piskótát. Ádám gesztenye tortát kért, életében először választott szülinapi tortát. Eddig nem érdekelték ilyen apró részletek. :-) Hamar összeállítottam a krémet is, igazán büszke vagyok rá, finom lett pedig csak úgy fejből alkottam. Este takarodó után megtöltöttem. Reggel Ádám első dolgai között volt ellenőrizni a hűtőben várakozó tortát.


Ebéd után, a nap fénypontjaként jött el a torta ideje. Az ünnepelt elfújta a gyertyákat. A tortával nagyon elégedett volt, kisebb sokként élte meg, mikor délután elfogyott. A kitörni készülő hisztirohamot gyorsan megelőzendő, megígértem sütök máskor is. Egy visítással kevesebb, éljen!

Az ajándék

Az összeszerelő brigád

A kész mű és boldog tulajdonosa

Én is megnézhettem

3 megjegyzés:

  1. Kicsit lemaradtam de pótoltam.
    ELőször is,Boldog szülinapot Ádámnak!!!
    MIkinek nagy gratula a bilizéshez,agyon ügyes.
    NEm tudom én mit cisnálnék a szomszédoddal,de lehet kitekerném a nyakát.Igazán rossz lehet.:S
    Beus

    VálaszTörlés