Maja ma megpróbált lepisilni, nem talált de a pelenkázót eláztatta. :-) Bezzeg a fiúk! Ők már a kórházban megmutatták mire képesek. Persze spéci locsolócsővel felszerelkezve sokkal egyszerűbb. :-DDD
Fura dolgot figyeltem meg a méretekkel kapcsolatban. Mikor Mikit hoztuk haza a kórházból Ádám hirtelen olyan nagy lett mellette, pedig még ő is kicsi volt (2,5 éves). Most Mikinél nem ennyire szembetűnő, talán annyi változott, hogy egy héttel ezelőttig Miki volt a család babája. Azóta pedig egész nagyfiúsnak látom az arcát, már nem olyan babás. Maja igazi törékeny lány, egészen apró kezei vannak, arcvonásai finomak. Nekem ezek olyan új dolgok, a fiaim mindketten olyan "izmosan" születtek. Maja súlyát a karomban nem is érzem, közel 3 kiló lehet most de mikor fölveszem, nagyon kell kapaszkodnom bele mert mintha semmi nem lenne a karomba.
Igaz, hozzászoktam a fiúk súlyához, ők pedig már jóval 10 kiló fölött vannak régóta.Ádám ismét a fedélzeten! Délutánig volt kimenős de reggel már nem bírta tovább és addig nyaggatta messzi mamát, hogy délelőtt hazajöttek. Úgy örültem neki! Ő meg Majának, megcsodálta, majd bakancsostul (erről mikor tudunk leszokni?) berohant a nappaliba, átgázolt a konyhaszekrényem teljes tartalmán, amit Miki szórt ki. Megcsodálta a bútort is, majd megint Maját és ismét a bútort, sőt közben elkezdte összekapni a földről az edényeket amivel játszani akart. Alig bírtuk róla leszedni a kabátot is.
Maja befejezte a reggelit, közben a fiúk összevesztek az újonnan előkerült edényeken, majd az ajtónál civakodás közben Ádám ujját becsípték. A Királylányt letettem aludni, a fiúkkal kivonultunk a nappalba, ők folytatták az edények szétszórását, majd hagymát pucoltak, mikor a szeleteléshez (trancsiroláshoz) értek elkoboztam. Aztán szépen sorban elszedtem az evőeszközöket, a serpenyőket és mikor már sikerült egészen lehalkítanom a kis ördögöket Maja akkor nyöszörgött picit. Szó szerint picit, mert két nyafi után csend is lett, pedig a fiúk már kezdtek fölsorakozni az ajtóhoz. :-) Úgy látszik nagy volt a csönd a kisasszonynak :-DDD

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése