2011. július 22., péntek

2011.07.22.

Maja éjjel úgy döntött, hogy az alvás időpocsékolás és ugyebár ha ő nem alszik én sem. Egymást szórakoztattuk fél 12 és 1 óra között aztán 3 és 4 között ismét. Ádám reggel 7 előtt jött ébreszteni, negyed 8-kor már sikerült is felülnöm az ágyba. Rutinból bóklásztam a konyhába és Ádám tányérjába majdnem Maja tejpépjéből öntöttem csokigolyó helyett. Friss voltam és kipihent, mint mindig. :-DDD

Sikerült letudni a reggelit, elmentünk boltba. Két gyerekkel mennnnyivel könnyebb vásárolni mint hárommal! Hazafelé egy autókereskedés mellett Ádám boldogan fedezte fel a kedvenc autóját:
- Ana néz, mizimozi! (anya nézd, Mini Morris)
- Igen, látom.
- Ha maj nagy lesze neke lesz mizimozi, neked me apának vesze outót! (ha nagy leszek nekem Mini Morisom lesz neked meg apának veszek autót) - azzal rámutatott egy hatalmas Merci kombira.

Estére Miki is hazajött, rövid idő alatt sokat mesélt, amit sikerült megjegyeznem: jól érezte magát, megy máskor is, mama szépen evett, öntözött virágot, legozott.

Éééés a nagy hír: életemben először kajszi lekvárt főztem. Azt tudtam, hogy a feladat nehézségi foka nem a technikában rejlik, tehát képes vagyok rá. Gyümölcsöt megpucol, cukorral összeönt és a tűzhely mellett ácsorogva (fődögélve) keverget. Ehhez nem kell mesterszakácsnak lenni. Na de kitartásból kell hozzá néhány hordónyi vagy még több! Már a pucolás közben forgott a szemem olyan nehezen akart fogyni a kajszi hegy, pedig csak 2,5 kiló lett a hasznos mennyiség. A felénél nem értettem mért pancsolok a forrázással mikor így is alig jött le a héja vagy szétfolyt a kezembe. Aztán a főzéssel is küzdöttem, mert ez a nyamvadt kerámialapos masina (de úúúúútálom) olyan lassú közepes lángon, hogy a lekvár a forrást is abbahagyta. Dupla ideig főztem, mint a könyv javasolta, aztán üvegbe tettem, az üvegeket a száraz dunsztba és most várom a végeredményt. Meg a vállveregetéseket. Én roppant büszke vagyok magamra, ha a lekvár is sikerül akkor pedig óriás reklámokon fogom hirdetni országszerte. :-DDD
Ja és ha sikerül kezdhetek gondolkodni hol fogom tárolni fogyasztásig. A mostani nem okoz gondot csak néhány üveg lett azt berakom a hűtőbe. De ha jó lesz, jövőre is kell csinálnom. Spájzom nincs, az erkélyen nyáron felforr, télen megfagy, a szekrény tetején mindig meleg van, a lépcsőházba mégsem rakhatom ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése