Csütörtök (Maja nem akart aludni ezért lemaradt a vége)
Ha már a városban voltam benéztem az utamba eső cipőboltokba is. Talán említettem már, hogy macerás vásárló vagyok. A gyerek cipő pedig különösen érzékeny pontom. Először is ott kezdődik, hogy nem adok a gyerekre használt cipőt, a tesóét se. Mindenki tapossa ki a saját cipőjét. Aztán van egy sor egyéb hasfájásom:
- a cipő belseje legyen bőr vagy textil
- ne legyen benne lábboltozat emelő
- a kérge tartsa a sarkát
- a talpa legyen rugalmas
- én könnyen rá tudjam adni de a gyerek ne tudja leszedni
- legyen szép
- ár (ezt a csak a végére, mert általában mire ideérünk már elbukott a cipő)
Még mindig Majának keresek cipőt ezért a fenti kívánságlistához szorosan hozzátartozik, hogy legyen belőle apró méret. Na ez az ami szinte lehetetlenné teszi a vállalkozást.
Bemegyek a cipőboltba, megtámadom a gyerekrészleget, hamar kiszúrom azt a 2-3 darabot ami ugyan nem szerelem első látásra de egyéb kívánalmaim többségének megfelel. Aztán közelebbről is szemlélni kezdem és kiderül, hogy nincs méret, a talpa kemény mint a kő, csupa műanyag, van benne emelő, ill ezek tetszőleges kombinációban. Az árát már meg sem nézem az ilyet nem veszem meg sem 10 forintért sem 30.000-ért.
Szóval tudom, hogy sznob vagyok de akkor sem adok akármit a gyerek lábára. Végigjártam az összes valamire való cipőboltot és nagy nehezen sikerült találnom egyet ami kiállta az összes próbatételem csak épp nem létezik belőle 18-as. Brühühühüüüüűűűűű
Fogalmam sincs merre tovább. Mert a gyerek menni akar de nem tudom letenni a játszón, mert nincs cipője. ááááááááááááá
Péntek
Az oviban országos szabad nap volt, a fiúk itthon maradtak. Igazából pont jól jött ki mert mind taknyos. Ádám kezdte, Maja csatlakozott és természetesen Miki sem akart kimaradni a buliból. Csütörtök este volt a mélypont Ádám köhögött, Maja nem aludt, péntek reggel Miki 5-kor mellém telepedett. Aztán reggeli és orrszívás után mindenkinek visszajött a kedve. Azóta intenzíven kezelem őket, szerintem hétfőre rendben lesznek.
Csendben hozzá teszem, hogy két napja az én torkom is fáj.
Mikit délután kölcsön adtuk a mamának, mivel a taknyos bagázsból ő volt a legjobban így aláírtam az eltávját.
Apa előkotorta Ádám egyik távirányítós autóját kihasználták, hogy Miki nem dugja bele mindenbe az orrát és lementek a parkolóba játszani.
Szombat
Délelőtt megint autózni mentek a fiúk, Maja itthon maradt velem főzni. Igazi élmény volt a következő szűk egy óra.
Az úgy kezdődött, hogy a fiúk kihúzták a lábukat, Maja észlelte, hogy csökkent a létszám, jobbhíján a lábamba csimpaszkodva ordítani kezdett. A hagymavágáshoz két kéz kell (nekem legalábbis) tehát ő ordított én vágtam, aztán dinszteltem, szerencsére kicsi a konyhám így lépkednem nem kellett. Közben Maja felfedezte a konyhaszekrényt. Csend lett. Fölvágtam a káposztát is, próbáltam minél gyorsabban haladni, némiképp akadályozott a tűzhely előtt rámoló gyerek de még elég hajlékony vagyok, megoldottam. Feltűnés nélkül elkoboztam a szekrényből előkerülő sütőpapír tekercset, alufóliát, cserébe hagytam had vigye a sütis rácsokat. Percekig zörgött vele a szőnyegen, aztán a sodrófa következett. Egy 7 kilós embernek nehéz darab. Némi bűntudattal néztem ahogy megkaparintja de olyan boldog volt és a húst épp nem is tudtam otthagyni egy "deaddide" hiszti miatt. Szóval elkezdte hurcolni, többször a földhöz csapta útközben, aztán elment a kedve és ismét ordítani kezdett. Majd újabb csudaizgi dolgot fedezett fel: magát a szekrény ajtót. Hiszen ez mozog! És a második lendítéssel orrba vágta magát. Innentől kezdve minden mindegy volt, felvettem, ordított, kekszet adtam neki, ordított, letettem ordított, leültünk a szőnyegre ordított, pakolászni kezdtem (ilyenkor jön és újra kirámol) ordított. És akkor megjöttek a fiúk Maja pedig lassan abbahagyta az ordítást. Nagyon szeretek Majával főzni.
Miki délután megérkezett, alkotós programot találtam ki. Hetek óta gyűjtögetem a tojáshéjakat, egy részüket befestettem. Ezekből tördeltem ma nekik, hogy készítsenek mozaikot. Férfiasan megoldották a feladatot nagyjából öt perc alatt. A színekkel és vonalakkal foglalkozzon aki ráér. :-D Éljen a művészi szabadság!
A pillangó Ádámé, aztán elunta. Miki lelkesebb volt ő kettőt is alkotott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése