2011. május 19., csütörtök

2011.05.19.

Ezt a napot jobb lett volna el sem kezdeni. Tegnap nem sokkal 10 után aludtam el, Maja fél 11-kor ébresztett és egészen 1-ig nem is hagyott aludni. Majd fél 4-kor ismét hivatott és a szokásos fél 5-ös ébresztőt szigorúan betartotta. Ilyen szuper éjszaka után vágtam neki a napnak. Ja a bal szemem be van gyulladva, valószínűleg most én vagyok a soros.
Majával a dokinénihez voltunk hivatalosak csöpp leányom 70 (azaz hetven) dekával nehezebb és 2 centit nőtt. Ádám ennyi idősen fogyott (átmeneti tejelési nehézségek miatt), Miki 60 dekát hízott. Assssszem a Királylány étvágyával és a tejmennyiséggel sincs probléma. Ez megnyugtató nekem. Leány megkapta a soros oltásokat. Valamint a dokinéni azt mondta, hogy a legújabb hozzátáplálási előírás szerint 4-6 hónap között el kell kezdeni hozzászoktatni a gyereket a gluténhez. Vagyis Maja kaphat napi egy háztartási kekszet anyatejbe áztatva. Győztem összeszedni az állam mert a fiúknál a glutén, mint valami mumus szerepelt az étlapon. Ha jól emlékszem valamikor 10 hónapos koruk körül tettem a főzelékbe rántást, később jött a kenyér a háztartási keksz pedig csak egy éves koruk után. Most mi ez a hajtű kanyar? Dokinéni látva az elképedésem, gyorsan hozzátette, hogy neki a tájékoztatás a kötelessége, ha úgy csinálok mindent ahogy a fiúknál a gyermek akkor is föl fog nőni. :-)
Hazafelé a buszon két néni felváltva sajnálta a hasamon alvó Maját. Igen, valóban elég lehetetlen pózba tekeredve feküdt és azt is elhiszem, hogy ortopédiailag nem a legmegfelelőbb az a zseb ami nekem van de babakocsival buszozni felér a kiskorú veszélyeztetése tétellel. Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a gyerek egyszerre rövid időt tölt a zsebemben.
Itthon Miki még aludt apával szinte a küszöbön váltottuk egymást. Reméltem, hogy a mozgalmas délelőtt után Maja nagy alvásba kezd. De nem. Lerakni se nagyon engedte magát. Mikit kiengedtem az erkélyre motorozni, helyette ki-be rohangált, az ajtót csukdosta és összetört két dunsztost. Amíg föltakarítottam az üvegszilánkot a fürdőbe szabadult be kézmosás ürügyén kipancsolta a teljes család egy heti szappan adagját. És így ment egész délután. Miki folyamatosan valami "figyelj rám" akcióba fogott anya, Majával a karján, ment menteni a menthetőt. Maja 2 körül végre elaludt nekünk viszont 3-kor indulni kellett Ádámért. Húztam halasztottam de fél 4 előtt muszály volt felébreszteni. Összeszedtük az óvodásomat, hazafelé beígértem a játszótér programot:
- Jójesz!!!!!! - Miki
- Jaj ana nem akaok játszótéje menni! - Ádám
Most mi legyen. Ha Ádámot mégis elrángatom csak nyöszög, így Miki is csak nyüglődik a játszón és 10 perc után az egész bandával mehetek haza. Ezt a programot kihagytam. Itthon kiengedtem őket az erkélyre egy marék krétával. Ádám rajzolt, Miki hamar elunta és a kréták nyalogatásába fogott, Maja a karomban ordított, Ádám folyamatosan tájékoztatott Miki épp milyen színű krétát eszik, közben az egyben lévő darabokat a földhöz csapkodta. Ezen kívül még 5 percet motoroztak és 15 perc múlva az erkély már nem is volt érdekes. Folytatták a tombolást bent. Miki ki-be rohangált a szobákban, a fürdőből kifelé felrúgta a bilit tartalmával együtt, és összességében olyan volt mint egy forgószél. Alig vártam az estét.
Ez sem ment simán, Maja lázas, nem mértem túl magasat, így egyenlőre nem adtam lázcsillapítót, remélem csak az oltástól van. Reggelre kiderül. A fiúk viszonylag rendben megfürödtek de csendben fekszünk dolog most sem ment. Nem bánom ha nem alszanak el rögtön, az sem baj a ha csendben ismétlem csendben beszélgetnek. De az ágycsere, ajtókilincsen lógás, hangos börrögés tilos és kész. Fél óra alatt csak háromszor voltak kint büntetésben. Még egy ilyen nap és felmondok. De most rohanok aludni amíg Maja hagy.

2 megjegyzés:

  1. Én mindig csodálom a türelmedet!
    Ma írtam egy bejegyzést a lányokról, ahol agyon dicsértem őket......hát.....egy kicsit elkiabáltam a dolgot..... Estére mindent bepótoltak és kiakasztottak...

    VálaszTörlés
  2. És még le se írtam mindent...

    VálaszTörlés