2011. október 27., csütörtök

2011.10.27./2.

Kérem vissza a bilimeeeeeet!
Reggel Ádám áll a WC mellett és a samliról körbelocsolta az egészet, még a mosógép is olyan volt. Ő már samli nélkül is eléri, úgy a találati arány is jobb. Kőszívű voltam, kezébe adtam a rongyot és feltöröltettem vele. Persze az igazi hatékonyság miatt nekem is át kell törölnöm. *

A másik hasfájásom még mindig az őszi szünet. Elvileg itthon unatkozó kismama vagyok, akinek tök mindegy egy vagy három van itthon. És ha Miki az előző két hetet nem betegszabin tölti valamint apa nem túlórázik annyit, simán itthon tartanám őket. De így nagyon sok volt ez a két hét. Reggel összeszedem mind, elcipelem őket az oviba, Maja a hasamon lóg, hazafelé már nagyon nehéz, Mikit hurcolom magam után, mert ő minden fűszálat egyesével akar megnézni, vagy amikor rosszul volt azért nem akart jönni. Hazafelé még be kell menni a boltba, azt Miki szereti. A vállamra akasztom a szatyrot amit már alig érzek Maja súlya miatt (milyen szerencse, hogy még nincs 7 kiló), és úgy érünk haza mint egy vert sereg. Ezenkívül hivatalos intézni valóm is volt amit már nem tudtam tovább halasztani, szintén két gyerek fölpakol, elgyalogol, ismét vert sereg pózban hazakúszik. Kis pihi után, megint összeszedtem a csapatot elcaplatunk Ádámért, majd a teljes fészekaljjal haza a megszokott vert sereg formában. Tök jó, hogy holnap végre vége a hétnek és remélem apa túlóráinak is.
Szóval ezek után én már alig várom, hogy szerdán oviba mehessenek a fiúk. Apának nincs őszi szünet, csak a keddi ünnepnap. Mindössze annyit nyerek a dolgon, hogy jövő héten nem kell elcaplatnom az oviba, helyette tölthetem a napom a folyamatosan civakodó pihések szétszedésével. Itt a hideg, a játszóra is csak rövidebb időre tudunk kimenni.
Valamint két hét múlva hétfőn Ádámot vizsgálatra viszem. Miki egyedül megy oviba, ilyen még nem volt. Baromira félek, hogy fogja fogadni. Ha jövő héten mehet talán nem lesz akkora gond, de három hét szünet után rögtön egyedül kezd, ez veszélyes. Így is félek, mi lesz ha megint megyünk, annyira megszokta, hogy itthon van. A dadusnéni optimista volt, szerinte nem lesz gond. Viszont pillanatnyilag én csak reménykedem, hogy túl pörgöm a dolgot.

* Lapzárta után érkezett: Miki a mosdó környékét locsolta meg. Ő is megkapta a rongyot, utána megbeszéltük, hogy legközelebb bele teszi. Undok leszek és következetes, vagy ülve pisilnak, vagy takarítanak maguk után pont.
Most pedig megyek feltörlöm azt amit nekik nem sikerült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése