2011.10.11.

Szolgálati: a tegnapihoz raktam képeket!

Olvastam egy cikket a magyar iskolarendszerről, oktatásról. Hosszú cikk de nekem nagyon tetszett, szerintem érdemes időt szánni rá. Bennem egészen eretnek gondolatokat indított el és most kimásolok a cikkből részleteket amikhez muszáj hozzáfűznöm a saját véleményem/gondolataim, különben belém szorul.

"az iskola számára sohasem az a fontos, hogy egy gyerek mit tud, mihez van kedve vagy tehetsége, hanem hogy mit nem tud, mi az a tantárgy, amiből roszszabb az átlagnál, hogy aztán azon legyen, hogy az illetőt az átlagra "felhozza"."

Felnőtt életemben, különösen mióta anya vagyok, sosem éreztem helyesnek a porosz nevelést.

"Saját gyerekeim tapasztalatából tudom, hogy az amerikai iskolát azért lehet szeretni, mert pozitív visszajelzésekre épít."
"Az ember nem találkozik olyan bornírtsággal, hogy a tornaórán "kislabdahajításból" osztályozzanak. Az amerikai iskolában a tornaórákon baseballoznak, röplabdáznak, úsznak és eveznek, vagy éppen görkorcsolyázni tanulnak. Az egyik gyerek ügyesebben, a másik sutábban, de mindenki jól érzi magát. Nem gondolom, hogy az amerikai iskolarendszer tökéletes, de van néhány olyan pozitív vonása, amelyre érdemes odafigyelnünk. "

A tornaóra sosem volt kedvencem. Már gyerekként sem értettem mi a manónak kötelező nekem megtanulni kötélre mászni. Minden évben begyűjtöttem 4-5db egyest kötélmászásból. Két fogásig nem tudtam magam megtartani, ez azóta sem változott. Mért kell egy tornaórán kötelező feladatokkal nyüstölni a gyerekeket? Most komolyan, megváltozna a Duna folyása ha szekrény ugrás helyett labdajátékkal/úszással/pingponggal/zenés ugribugrival töltenék az időt? Közben mozognak, jó idő esetén levegőn vannak és nézz oda, még élvezik is a kis szemtelenek! Oké az úszáshoz medence kell ami nem minden iskolában adott. DE minden iskolában van többféle labdajátékhoz labda és pálya, valószínűleg magnó is akad valamint egy lelkes tornatanár aki mutatja a koreográfiát. Már csak egy kis rugalmasság kell, mert egy osztályon belül valószínűleg nem fog mindenki örömmel focizni vagy úszkálni, pont kedden 4. órában.

"Hol van ebben, az iskolai mechanizmusban figyelembe véve például az az egyszerű tény, hogy egy hat-hétéves gyerek átlagosan 15 percig képes valamire egyfolytában figyelni, és hogy ez az idő még tízéves korban sem több 20 percnél? "

Ezek szerint ha az én közel 6 évesem képes 15 percig egy dologra koncentrálni (márpedig képes csak Miki ne sertepertéljen körülötte mert akkor ő is az izgalmasabb tevékenység után néz) akkor nagy valószínűséggel iskolaérett.

"De értelmetlennek tartom a halmazelmélet, a szimbolikus logika, a relációelmélet és a matematika más absztraktabb részeinek tanítását az általános iskola alsó osztályaiban is (a felső tagozatban is, de ott szerencsére nem tanítják). A gyerek, a tanító és az otthon segítő szülő idejének tökéletes pocsékolásáról van szó. A tananyagnak ezek a részei semmilyen képességet nem fejlesztenek, mert nem az életkornak megfelelők. Hiszen az egyszerű számfogalom is - Mérei Ferenc szerint - csak a hatodik életév végén alakul ki, és még sokáig a számolási folyamathoz és konkrétumokhoz kötődik."

Tehát nem az én gyerekem debil mert gondot okoz neki akár 5-ig elszámolni.
Iskolásként utáltam a halmazos feladatokat, sosem értettem mire jók csak csináltam mechanikusan mert KELLETT.
Meg csináltam sok mást is amit KELLETT. Én voltam a tanárok álma, aki csöndben ül az órát nem zavarja, nem pusmog, igaz nem is kérdez de a leckéje rendben van, jó tanuló. Mindezek ellenére az életemben amit elért sikernek érzek köze nincs az iskolai tanulmányaimhoz.

"Hasonlóan érthetetlen, hogy a mértékegységek átváltása hogyan előzheti meg a tananyagban az osztás fogalmát, és hogy egyáltalán miért téma ez a második és harmadik osztály tantervében, amikor tudományos vizsgálatokból ismert fejlődéslélektani tény, hogy a súly és a térfogat fogalma tíz-tizenkét éves korig bizonytalan a gyerekek gondolkodásában."

Nagy titkot árulok el, nekem a mai napig probléma a mértékváltás. Ha hirtelen rá kérdezel, egy kiló hány deka nem fogom tudni. Viszont a konyhában a sütés közben mindenféle probléma nélkül átkonvertálom a mennyiségeket ha történetesen nem a receptben írt adatokkal akarok dolgozni.

"A gyermekek számára evidens, szemléletes fogalmakat is - valamiféle álmatematikuskodás jegyében - a lehető legbonyolultabban vezetünk be, de legalábbis nem a koruknak megfelelő módon. Tipikus példa erre az egyik hetedikes matematika tankönyv, amely a henger - amúgy mindenki számára egy rajzzal tökéletesen elmagyarázható - fogalmát hosszú és bonyolult definícióval írja le."

Fel a kezekkel, ki szeretett definiciókat tanulni? Én utáltam, igaz verset is, meg mindent amit szóról szóra kellett bebiflázni. Viszont nagyon gyakran értettem a lényeget, na jó a verseknél nem, ott csak a tartalmat jegyeztem meg.

"Ebben a korban, tíz-tizenöt évesen, a gyerekek legtöbbje nagyon is fogékony mindenféle tudományos ismeret befogadására, de nem az erejüket meghaladó, absztrakt formában, hanem a közvetlen szemléletre támaszkodva, élmények és kalandok formájában."
"A komputer használatát úgy tanítják sok helyen, hogy bebifláztatják a DOS-utasításokat vagy körülményes definíciókat arra, hogy mi az a "file". Ez olyan, mintha úszni tanítanánk úgy, hogy fél évig táblánál, elméletben magyarázzuk a helyes láb- és kézmozdulatokat, majd felmérő dolgozatot íratnánk belőle."

Utáltam a számítástechnika órát. Most azért tudom használni a gépet mert apa megtanította mindazt amit elvileg a suliba kellett volna. Valamint igazi géniuszként időnkét magamtól is rájövök dolgokra. Apának pedig boldogan újságolom, hogy ismét felfedeztem: a cső lyukas!

"Ha egy gyerekről az alsó tagozatos tanítója kimondja, hogy nincs tehetsége a matematikához, akkor ez így is marad. Az iskola erről gondoskodik."

Tapasztaltuk...

"A súlyos hiba persze nem az, hogy ilyesmiket tanítunk feleslegesen, hanem hogy ezzel szemben teljesen kiaknázatlanul hagyunk ezekben az években egy nagyon fontos életkori sajátosságot. Arról a képességről van szó, amit Mérei a "mesére való fogékonyságnak" nevez."
"Hangsúlyozom: a szó legszorosabb értelmében vett meséről van szó, és nem az olvasókönyvek tudálékoskodó, március tizenötödikét, a törökök elleni küzdelmeinket vagy Illyés nagyapjának kovácsmesterségét bemutató olvasmányairól."

"Vagyis az iskola, a gyerek és a szülő az alsó tagozattól kezdve a felvételik körüli (egyáltalán nem alaptalan) hisztéria légkörében él. A felvételiknek ez a nyomása az iskolai élet egészére rátelepszik. Nem számít semmi más. Ördögi kör ez, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet az iskolai munka legfőbb célja és motivációja az, hogy a gyerek az egyik iskolai periódusból a másikba jusson. Teljesen felborult értékrend! "Nem az iskolának, az életnek tanulsz!" - hogyan lehetne ezt a triviális igazságot ma képmutatás nélkül kimondanunk?"

Tényleg ez van. Mi 3-4-es korunktól kezdve azt hallgattuk, hogy tanuljunk mert 5-től az összes jegy beszámít a felvételibe.

"A következő gond az a - meglepően sok értelmiségi szülő által is osztott - tévhit, hogy tudniillik annál jobb, minél jobban leköti, leterheli a gyereket az iskola."

És mikor lesz "csak" gyerek?

"A gyerekek túlterheltségének legfőbb oka az eltúlzott méretű, mindenkinek kötelező tananyag. A kritikákat az általános műveltségre hivatkozva szokás elhárítani. Felháborító képmutatás ez a felnőtt társadalom részéről! Egyszerűen hazugság, ha azt akarjuk elhitetni a gyerekeinkkel, hogy a felnőttek világában - akár csak a műveltnek mondott elit körében - lenne bárki is, aki a gimnáziumok teljes kötelező tananyagát tudná. Egy alkalommal, játékból, tíz-tizenöt elméleti fizikus kollégámnak kérdéseket tettem fel a gimnáziumi kémia anyagból. Az eredmény nem lepett meg: legtöbbje (velem az élen!) megbukott volna az iskolában. Azt állítom tehát, hogy az ott e tárgyban tanultak nem tekinthetők az általános műveltség részének."

Van valaki aki a való életben hasznát vette a sinus, cosinusnak? Na jó ha véletlenül emlékszel rá pont akkor amikor a gyerek a suliban ezzel szenved. De kaptál ezen ismeretért előléptetést, fizetésemelést, jobb helyet a koncerten?

"Az iskolában csak annyit volna szabad tanítani, aminek a tanár a többszörösét tudja."

Hallottátok már a mondást: Aki tudja csinálja, aki nem az tanítja, aki azt sem igazgatja.

"Végül szólni kell egy nem kevésbé jellemző problémáról. Kritizáltuk már, hogy a tananyag nem a megfelelő korosztály adottságaihoz igazodik és túlméretezett. Mindvégig feltételeztük azonban, hogy - eltekintve e didaktikai problémáktól - tudományos szempontból helytálló. Sajnos, ez nincs így. Az iskolai tananyag, úgy, ahogyan az a tankönyvekben és - sajnos - a tanárok által előadott formában megjelenik, egyszerűen borzalmas. Alig találni tankönyvet, amelyik világos, netán szellemes, élvezhető stílusban lenne megírva. A legtöbbjét kicsinyes, fontoskodó nyelv, a kevés tényleges mondanivaló tupírozott, túlbonyolított tálalása, erőltetett (ál)tudományoskodás jellemzi. Mindeközben zavartalanul jelen vannak tárgyi tévedések, melyek furcsa módon még a tankönyvek javított, átdolgozott kiadásaiból sem akarnak eltűnni. De még a legjobb tankönyveinket is sokszor a szelektálás és a lényeg megragadásának hiánya jellemzi."

Imádtam azokat a tanáraimat akik nem tankönyvből tanítottak.

Én most csak kiollóztam ami nyomta a bögyömet de kérlek olvassátok el a teljes cikket. Úgy nyer értelmet az egész.

Itt van egy beszélgetés Vekerdy Tamással, ez is érdekes. Ádám beszédproblémája nem új. Jelenleg ott tartunk, hogy kora szerint jövőre iskolába mehetne de a logopédus és az óvónéni is melegen ajánlotta, hogy maradjon még egy évet. Véleményüket értem és hajlok rá de félek Ádámnak nem ez a jó. A fenti beszélgetés alapján komolyan gondolkodom egy alternatív iskolán. Egy olyan iskolán ahol azt fejlesztik amiben jó, ahol a beszéde kényszer mentesen fejlődhet, ahol mellette kibontakozhat másban. Nem tudom melyik lenne a jó döntés. Pedig dönteni nekem kell és ezzel vagy sínre rakom, vagy elrontom örökre az iskolás éveit (meg azt is ami utána jön).