2012.11.27.

Nagyon hosszú és húzós volt a múlt hetem. Sosem könnyű ha mind itthon vannak de most voltak nehezítő tényezők. Nagyjából egész héten küzdöttem a torok fájással, így sem a türelmem sem a koncentrációs képességem nem volt az igazi. Kimenni sem tudtunk, a játszó egész héten vizes volt, messzebbi célpontot nem mertem bevállalni. Szóval itt voltam összezárva két nem olyan beteg ám nagy mozgásigényű gyerekkel akik egyre jobban unatkoztak.
Többször is nekifutottam a téli dekor készítésnek ami mindenkit lekötött három csodálatos percig, majd a következő fél percben az alapanyagokkal teleszórták a szobát és érdekesebb elfoglaltság után néztek. Így nem készültek el a hópelyhek és az adventi naptár sem a mézeskalácsnak neki sem mertem állni (az gyerek nélkül is 3-4 óra).
Alkotás helyett volt szekrényre mászás, szoba szétrombolás, tévé törölgetése mosogató szivaccsal, konyha főleg a mosogató környékének feldúlása, a ruhás szekrény teljes tartalmának áthelyezése egy dobozba (bátyusékhoz utaztak és vittek magukkal ruhát, sőt Majának pelenkát is, előző nap pakoltam be a fiókba egy teljes MegaPackot), rájöttek, hogy tudnak felmászni az előszoba szekrényre és onnan elcsórni bármit amit elérnek, a szennyestartó gyakran átalakult űrhajóvá. Maját is bevonták a játékba ha hagyta magát.
Két napig a szekrény teteje volt a játék célpontja, Ádám óvatoskodik ki a szobából:
- Miki ki akaj jönni.
- Jöjjön ki.
- De ne tud. - ó jaj
- Mért nem tud?
- Gyeje ana. - úristen hova szorult be, egyre vadabb képek jelentek meg előttem. Belépek a szobába és Miki fekszik a babahordozóba becsatolva.
- Miki ne mozdulj mindjárt kiszedlek. - próbálok átkecmeregni az ágyról leszórt mindenfélén és valahogy átugrani a matracon. A rumlit és a két boldog gyereket látva Neill jelent meg a vállamon "a gyereket szereted vagy a rendet?" a másik vállamon másik Neill "a szabadság nem egyenlő a féktelenséggel". De Neill azt nem mondta meg ez most mégis melyik helyzet. Szóval odaértem Mikihez, kiszabadítottam és megkértem őket, hogy pakoljanak össze. A vacsoráig hátralévő időben ezzel le is foglalták magukat. A matrac visszahelyezése okozta a legnagyobb fejtörést, többször neki futottak, majd összevesztek, időnként játszottak végül a helyére került minden. Talán nem is olyan féktelenek. Az igaz, hogy a matracledobós akciót másnap is megismételték és ismét egy órát szívtak a visszapakolással de ez van, a ki rumlit tud csinálni helyre állítani is tud. És igazi sikerként könyveltem el, hogy rendrakás után megkértem őket, a babahordózót többet ne szedjék le, azóta nem tették.

Maja ismét új szavakat tanult
felismeri a mókust és rögtön utána Mikire is mutogat
ama - alma
kifi, fifi - kifli
szia - szia
ANYAAAAAAANYAAAAANYAAAA - lehetőleg fejhangon visítva folyamatosan akár 10 percen keresztül

Mint említettem húzós hetem volt, apa délutános volt, ez azt jelenti, hogy délben elhúz és csak 8 körül ér haza addigra én a fent vázolt délutánok után megetettem, megfürdettem és ágyba dugtam a bandát. Fizikailag nem olyan nagy dolog még betegen sem, elég régóta csinálom már. De idegileg nagyon kimerítő egyszerre háromfelé futkosni vacsorát osztani, "kéjek já mustájt", "ne kéjek já mustájt, kecsapot kéjek", "kéjek tejet", "ana a gyógyszejem", "kéjek még", közben a fürdést előkészíteni, pizsama, törölköző, a maradékokat elpakolni, mert Maja fürdés után ráveti magát és kezdhetem elölről, "ana bent vagyok a kádba", "hiiiiideg/mejeg", "ana ma ki vájaszt mesét", "é akajok", "ne azt akajok", (meglógni akarok), és ha mindez nem lenne elég Maja az etetőszékben visít "ANYAAAANYAAAAANYAAAAANYAAAAA" (általában még eszik mikor az első fiú már a kádban). Pénteken már annyira nem bírtam, hogy elsumákoltam a társas napot. Szerencsére még nem tudják mikor milyen nap van, így csak Ádám kérdezte meg közvetlenül villanyoltás előtt, könnyen elfogadta, hogy ma nem péntek van. És mentségemre másnap társasoztunk.
Apa szerencsére megérezte, hogy teljesítő képességem határán vagyok. Szombaton délelőtt elvitte Mikit magával, ezért a délelőtti civakodás kimaradt, csak Maja kotort a lábam alatt amíg fölkészítettem az ebédet. Délután pedig az egész csapatot elvitte sétálni, kb 2 órát egyedül voltam a lakásba. Nagyon rám fért egy kis csend, a bezárt mókusaimnak pedig a kültéri a program.