2012.11.15.

Már hetek óta próbálom összerakni, hogy is írjak erről a témáról. Az van, hogy olvasok egy könyvet A. S. Neill Summerhill - A pedagógia csendes forradalma. Egy gyökereiben más iskoláról szól, vagy inkább szerencsésebb az oktatási forma, mint amit mi ismerünk. Röviden, nekem nagyon tetszik. És borzalmasan érzem magam amiért az én gyerekeim nem járhatnak ilyen iskolába. A Waldorfot szokták hozzá hasonlítani és valóban van pár egyezési pont de én olvasom a könyvet, jártam a Waldorfban, higgy nekem (vagy járj utána) a kettő mégis ég és föld.
Mióta olvasom azon igyekszem hogy is tudnám a szemléletét itthon alkalmazni. Egyenlőre én próbálok változni, ez nem könnyű, mert generációk óta egy egészen más szemlélet szerint lettünk nevelve vannak reakcióim ami egyszerűen ösztön szerűen jön akkor is ha hasonlót már számtalanszor megbántam. Mert igen gyarló ember vagyok és mikor a gyerek a napi 739. visításnál tart mert a testvére ránézett, akkor elfogy a türelmem és ordítok, büntetek, csupa olyan amit Neill elítél, értelmetlennek tart. Tapasztalatból tudom, hogy a büntetés tényleg nem megoldás, lassan 7 éve vagyok anya ez idő alatt büntetéssel még soha nem értem el semmit csak az idegeimet őrli. Neill a dicséretet sem tartja jó megoldásnak (most felhördülsz, mert egyébként a csapból is a pozitív nevelés folyik) mert a gyerek a dicséretért/jutalomért tesz meg valamit ez pedig lényegében lefizetés. Valahol a könyvben egészen részletesen leírta ez mért nem jó én nem teszem, olvasd el a könyvet. A sok ne így, ne úgy mellett megmondja ő mit csinált, gyakran konkrét példákkal szemlélteti.
Sajnos sokszor rajtam kívül álló akadályokba ütközök. Neill mindennél fontosabbnak tartja a személyes szabadságot ami addig tart amíg a másikét nem sértjük. És itt az én bajom. Hiába tudom, hogy a gyerekem akkor fogja abbahagyni a lakásban futkosást ha hagyom, hogy kiélje ezt a korszakát ha ez a szomszédom személyes szabadságát sérti.
Tetszik az önkormányzati rendszer is de maga Neill írta, hogy ez náluk is akkor működik igazán jól ha egyensúlyban van a 12 év alattiak és felettiek aránya. Mert 12 év alatt nem igazán értik a lényeget, lelkesek, javasolnak, szavaznak, részt vesznek aztán három nap múlva elfelejtik és pont ők szegik meg a saját szabályukat. Tehát ezzel várnom kell még min. 6 évet.
Neill besorolása szerint az én fiaim még a bandita korukban vannak (az elnevezés nagyon találó) amikor fő elfoglaltságuk az üldözés, "add meg magad", párbaj, lövöldözés. A jó hír az, hogy kb 12 éves korukra kinövik, főleg ha most hagyom őket kedvükre banditázni. Neill szerint ugyanis az a gyerek aki kiélheti minden korszakát nem lesz neurotikus, nem lesznek benne elfojtott vágyak amik később nagyon durva pszichés tüneteket okozhatnak. Vannak dolgok amiket a gyerek csupán egyetlen hétig tart érdekesnek aztán elunja és többet nem foglalkozik vele. Ez a szabadság vezet el odáig, hogy a gyermek megtalálja azt ami érdekli. Summerhillben nem kötelező órára járni (most megint felhördülsz) ott a játék maga a tanulás. Írt egy szélsőséges példát, Jo imádott szerelni, 12 éves koráig nem akart olvasni akkor is csak a műszaki könyvek kedvéért tanult meg. Az iskola elvégzése után remek autórádió szerelő lett. De továbbra is csak a szakmájába vágó könyveket hajlandó olvasni. Most lehet hörögni, hogy általános műveltség és kötelező olvasmányok de mi is történt valójában? Jo boldog felnőtt, van munkája, eltartja a családját, a Háború és béke pedig nem szaladt el a polcról. Lehet egyszer öreg korában mégis rászánta magát és elolvasta. Rengeteg hasonló példa van a könyvben de talán sikerül összefoglalnom a lényeget. A gyermek megtanulja azt amire feltétlen szüksége van az életben, lehet nem lesz menő orvos/jogász/bankár ahogy az apukája de megtalálja a helyét a világban mint óvónő, autószerelő, műszerész és abban nagyon jó lesz.
Summerhillről egy összefoglalót találsz ITT informatívabb mint amit én följebb összekapkodtam belőle.

Mivel a fentihez hasonló iskolát közel s távol hiába is keresek, az adott lehetőségekből asssszem sikerült megtalálnom a legjobbat. Tegnap megtaláltam azt a tanerőt akire Ádámot nyugodt szívvel bízom.