2012.11.29./2.

Az oviban történt, igaz régebben mert nehezen raktam össze, hogy is írjam le a sztorit.
Még beszoktatós időszak volt, a frissekért anyu ebéd után jött, én valami alkalom miatt mentem a fiúkért ebéd után. Vártunk az öltözőbe amíg ebédeltek. Az egyik anyuka szintén régi motoros, most a kisebbet hozta beszoktatni, érdeklődött Majáról, közben megbeszéltük, hogy nem volt egyszerű ez a nyár, testvér civakodások stb. Másik anyuka itt lecsapott:
- Legjobb az egy gyerek! Mért, neked nem volt jobb amíg egyedül volt??? - szegezte neki a kolléganőnek a kérdést.
Én levegőt is alig kaptam hirtelen. Ne értsetek félre ha neki egy gyerekkel kerek a világ az rendben van de egy ilyen mondat eleresztése olyan társaságban ahol ő az egyetlen egy gyerekes, igen szerény intelligenciára vall. Sosem értettem azokat az embereket akik példaértékűnek találják a saját életüket és ezt természetesen terjesztik is a buszmegállóban, a váróban, a pénztárnál sorban állás közben, a játszón, bárhol, bárkinek.
Másik alkalommal is sikerült kifognom IQ bajnok anyukát. Nekem próbált panaszkodni, hogy a lánya kistesóért nyúzza. Az volt a gyanúm, megértésre vár vagy legalább arra, hogy panaszkodni kezdek milyen borzalmas három gyerekkel de ebben nem óhajtottam partner lenni és szó nélkül otthagytam. Szerintem nagy ajándék egy testvér és egyre inkább vágyom ennél is nagyobb családra. De ez én vagyok és ez az én életem. Van aki mindig is egy gyerekre vágyott, megszületett és kész, többet nem kér. Van akinek kettő a vágya és van aki hidegrázást kap a gyerektől és nem vállal, ilyen is kell. A föld pedig forog tovább.

2012.11.29.

Gyerekszáj

Miki
- Mindájt kiesik a fogam!
- Azért addig ne állj féllábon. - lassan egy hete ezt a mondatot, szinte minden nap elsüti (többször is) meg sem számolom hányszor magyaráztam neki, hogy az még odébb van.

- Mi volt az ebéd az oviban?
- Lejes, vot rizs meg húsi, ne ettem meg de fiom vot!

- Ana megmondjam mi vot a tújójudiba?
- Mond.
- Tújoooóóó!

Ádám és Miki beszélget
- Miki ha nagy jeszek mehetek éted az oviba?
- Ne, apa jöjjö étem.
- És bicigivel mehetek?
- Apa visz és te jö étem bicigive!

2012.11.27./3.

Ádám tanító nénijéről akartam írni. A nyílt napon két helyre ültem be. Az első teremben tábla méretű monitor rákötve egy laptopra, az internet is bejött rajta és egy toll alakú izével írni lehetett rá. A technika lenyűgözött, ez az igazság. Azért gyorsan hozzátenném, hogy ez számomra nem létszükséglet. Valamely híres írónk vagy költőnk (bocs, nem emlékszem ki) a befagyott konyhaablakon tanult írni az anyukájától. De nyilván ha van jobb eszköz, használjuk.
A teremben a gyerekek egyébként mindent tudtak, voltak olyan jelentkezős feladatok ahol le se tették a kezüket két kérdés között. A tanerő viszont nem tetszett. Biztosan remek tanár de egész órán azt a hatalmas táblát őrizte (lehet ha tudnám az árát én se mozdulnék mellőle), a tananyag érdekelte és az, hogy minket meggyőzzön ő az iskola ásza, az ő módszere az egyetlen járható út. A módszereit logikus magyarázatokkal támasztotta alá, ezek megfelelnek egy jó képességű gyereknek de Ádámnak nem. Az egész óra gyors, pattogós, őrmesteres volt. Egy Ödönkének a témához kapcsolódó saját gondolata volt, látott egy idevágó műsort a tévében, leintette. Én az óra felénél azt kezdtem el felmérni, hogy mehetnék ki, aztán végül is nem akartam zavarogni.
Kicsit félve ültem át a másik órára. De már a terem sokkal jobban tetszett, mindenhol gyerek alkotások, a falon egy idézet: "Minket nem azért szeretnek mert jók vagyunk, mi azért vagyunk jók mert szeretnek." (az idézet lehet nem pontos és elfelejtettem kitől van). Ez kérem nagyon talált, Neill is ilyesmiről írt. Ebbe a terembe "csak" egy számítógépre kötött nagyméretű tévé volt a felszerelés és az előzőhöz képest alig használták (sok olyan tankönyvet használ az iskola amihez DVD is van). Óra előtt a tanító néni kiszúrt két Ödönkét akik nagyon pezsegtek, a fiúktól ilyenkor szellemi koncentrációt nem lehet elvárni (lányokkal nincs tapasztalatom még), megdorgálás helyett elküldte őket futni két kört a folyóson. Nálam ezzel kiérdemelt egy piros pontot. A fiúk megnyugodva visszaértek még órakezdés előtt. A gyerekek köszöntek nekünk, a tanárnéni bemutatkozott és mondott magáról pár szót, aztán felállította a gyerekeket és kicsit megmozgatta őket. A mozgás még többször megjelent az órán, pedig egy nyelvtan órára csöppentem. Használta a mágneses táblát is, a gyerekek mentek, rakták a helyükre a szavakat. Szerintem jó ha a gyerek kapcsolatba kerül azzal amit tanul, fogja, érzi, látja. A tanárnéni szinte egész órán keresztül a padok között mászkált, megérintette a gyerekeket, belenézett a füzetükbe. A gyerekekkel volt, az övéi is mindent tudtak, majd kiestek a padból annyira jelentkeztek. Ő értékelte a saját gondolatokat is. Óra végére teljesen megnyugodtam, itt jó helyen lesz a fiam.

Ez délelőtt kimaradt az egyik nagy szobaszétszedős projekt után Ádám sebes orral jött ki a szobából.
- Ádám mi történt az orroddal?
- Beugjottam a vízbe és beütöttem.

Tegnapi aranyköpés:
- Olyan jó idő vot, még a nap se sütött!

2012.11.27./2.

Vasárnap délelőtt apa megint dolgozott, jobb ötlet híján beraktam a Polár Expresszt. Ez az az egyetlen rajzfilm ami még Mikit is leköti akár fél órán keresztül. Én is nagyon szeretem, igaz furcsa pont tőlem amikor azon dolgozom, hogy a gyerekeim ne higgyenek a télapóban de ez a mese olyan varázslatos. A dolgok pedig a megfelelő időben a helyükre kerülnek. Ez az egyik kedvenc dalom a meséből:



Ez pedig a másik:



Foglalkoztunk mással is a héten. Ádámnak sokszor nehézséget okoz a szöveg értés. Egyszerűen nem érti a szavakat, nem tudja mit várnak tőle. A fejlődésért felelős tanerő azt mondta mese közben kérdezzek vissza. Megpróbáltam. Többnyire jól válaszolt. Amikor nem válaszolt jól elakadtam. Most mit csináljak? Ha megmondom a jó választ papagájként utánam mondja, sőt holnap ugyanerre a kérdésre jól fog válaszolni mert emlékszik a helyes válaszra de lövése sincs mért ez a jó válasz. Megpróbálom érzékeltetni a problémát.
"A róka ül a bokorba."
- Ádám hol ül a róka? - csönd
- A bokorban.
- A bokojban.
- Ádám tudod mi az a bokor? - csönd
És ez az én bajom. Ha fingja nincs róla mi a bokor, hiába mondok cserjét, bukszust, sövényt továbbra sem fogja tudni miről beszélek. A bokor szóhoz nincs kép a fejében.
Oké, a bokor csak egy példa volt, Ádám tudja mi a bokor és a fenti kérdésre is tutira jól válaszolna. De magyarázd el mi a büszke, hiú, boldog és még ki tudja hány elvont fogalom vagy olyan tárgyak amik léteznek de ő még a büdös életben nem találkozott vele: salakpálya, sparhelt, golfütő stb.
Ezért máshogy próbálkoztam. Verset tanulunk. Rövid de sok olyan szó van benne amit mi nem így használunk. Egy hét alatt megtanulta, úgy hogy nem foglalkoztunk vele minden nap és ha igen akkor is pár perc alatt 3-4-szer elmondtuk. Megkértem mondja el a saját szavaival miről szól a vers. Az eredmény szerény. Próbáltam neki segíteni nem lett jobb mert megint csak papagáj üzemmódba kapcsolt. Másik alkalommal megkértem csukja be a szemét én olvastam a verset (he-he én még nem tudom kívülről - mindig is utáltam verset tanulni) utána megkérdeztem mit látott amíg olvastam, neki egészen más kép jelent meg mint nekem. És most nem tudom, hogy ez tényleg baj? A vers egy olyan elvont dolog, én utáltam verset elemezni, asssszem akkor utáltam meg végleg a verseket és amint lehetőségem nyílt rá jó messzire kerültem őket. A jutalomkönyvként hozzám került Kosztolányi összest csak költözéskor veszem le a polcról vagy ha nehezéknek kell levelet préselni. Szóval tényleg nekem kell megmondanom, hogy Ádám számára mit jelentsen egy vers?

Végül egy aranyköpés Ádámtól:
- É csak a jekvájos szajonnacukojt szejetem! (lekváros szalonnacukor - asssszem maradok a kókuszosnál :-D)

2012.11.27.

Nagyon hosszú és húzós volt a múlt hetem. Sosem könnyű ha mind itthon vannak de most voltak nehezítő tényezők. Nagyjából egész héten küzdöttem a torok fájással, így sem a türelmem sem a koncentrációs képességem nem volt az igazi. Kimenni sem tudtunk, a játszó egész héten vizes volt, messzebbi célpontot nem mertem bevállalni. Szóval itt voltam összezárva két nem olyan beteg ám nagy mozgásigényű gyerekkel akik egyre jobban unatkoztak.
Többször is nekifutottam a téli dekor készítésnek ami mindenkit lekötött három csodálatos percig, majd a következő fél percben az alapanyagokkal teleszórták a szobát és érdekesebb elfoglaltság után néztek. Így nem készültek el a hópelyhek és az adventi naptár sem a mézeskalácsnak neki sem mertem állni (az gyerek nélkül is 3-4 óra).
Alkotás helyett volt szekrényre mászás, szoba szétrombolás, tévé törölgetése mosogató szivaccsal, konyha főleg a mosogató környékének feldúlása, a ruhás szekrény teljes tartalmának áthelyezése egy dobozba (bátyusékhoz utaztak és vittek magukkal ruhát, sőt Majának pelenkát is, előző nap pakoltam be a fiókba egy teljes MegaPackot), rájöttek, hogy tudnak felmászni az előszoba szekrényre és onnan elcsórni bármit amit elérnek, a szennyestartó gyakran átalakult űrhajóvá. Maját is bevonták a játékba ha hagyta magát.
Két napig a szekrény teteje volt a játék célpontja, Ádám óvatoskodik ki a szobából:
- Miki ki akaj jönni.
- Jöjjön ki.
- De ne tud. - ó jaj
- Mért nem tud?
- Gyeje ana. - úristen hova szorult be, egyre vadabb képek jelentek meg előttem. Belépek a szobába és Miki fekszik a babahordozóba becsatolva.
- Miki ne mozdulj mindjárt kiszedlek. - próbálok átkecmeregni az ágyról leszórt mindenfélén és valahogy átugrani a matracon. A rumlit és a két boldog gyereket látva Neill jelent meg a vállamon "a gyereket szereted vagy a rendet?" a másik vállamon másik Neill "a szabadság nem egyenlő a féktelenséggel". De Neill azt nem mondta meg ez most mégis melyik helyzet. Szóval odaértem Mikihez, kiszabadítottam és megkértem őket, hogy pakoljanak össze. A vacsoráig hátralévő időben ezzel le is foglalták magukat. A matrac visszahelyezése okozta a legnagyobb fejtörést, többször neki futottak, majd összevesztek, időnként játszottak végül a helyére került minden. Talán nem is olyan féktelenek. Az igaz, hogy a matracledobós akciót másnap is megismételték és ismét egy órát szívtak a visszapakolással de ez van, a ki rumlit tud csinálni helyre állítani is tud. És igazi sikerként könyveltem el, hogy rendrakás után megkértem őket, a babahordózót többet ne szedjék le, azóta nem tették.

Maja ismét új szavakat tanult
felismeri a mókust és rögtön utána Mikire is mutogat
ama - alma
kifi, fifi - kifli
szia - szia
ANYAAAAAAANYAAAAANYAAAA - lehetőleg fejhangon visítva folyamatosan akár 10 percen keresztül

Mint említettem húzós hetem volt, apa délutános volt, ez azt jelenti, hogy délben elhúz és csak 8 körül ér haza addigra én a fent vázolt délutánok után megetettem, megfürdettem és ágyba dugtam a bandát. Fizikailag nem olyan nagy dolog még betegen sem, elég régóta csinálom már. De idegileg nagyon kimerítő egyszerre háromfelé futkosni vacsorát osztani, "kéjek já mustájt", "ne kéjek já mustájt, kecsapot kéjek", "kéjek tejet", "ana a gyógyszejem", "kéjek még", közben a fürdést előkészíteni, pizsama, törölköző, a maradékokat elpakolni, mert Maja fürdés után ráveti magát és kezdhetem elölről, "ana bent vagyok a kádba", "hiiiiideg/mejeg", "ana ma ki vájaszt mesét", "é akajok", "ne azt akajok", (meglógni akarok), és ha mindez nem lenne elég Maja az etetőszékben visít "ANYAAAANYAAAAANYAAAAANYAAAAA" (általában még eszik mikor az első fiú már a kádban). Pénteken már annyira nem bírtam, hogy elsumákoltam a társas napot. Szerencsére még nem tudják mikor milyen nap van, így csak Ádám kérdezte meg közvetlenül villanyoltás előtt, könnyen elfogadta, hogy ma nem péntek van. És mentségemre másnap társasoztunk.
Apa szerencsére megérezte, hogy teljesítő képességem határán vagyok. Szombaton délelőtt elvitte Mikit magával, ezért a délelőtti civakodás kimaradt, csak Maja kotort a lábam alatt amíg fölkészítettem az ebédet. Délután pedig az egész csapatot elvitte sétálni, kb 2 órát egyedül voltam a lakásba. Nagyon rám fért egy kis csend, a bezárt mókusaimnak pedig a kültéri a program.

2012.11.22.

Nem passzol sehova de ezek a legfrissebb híreink ezért ezzel kezdek.

Miki már egy órája rágja a fülem a tea miatt (nagyon forró volt még) megyek a konyhába, keresem a kancsóba a filtert:
- Miki hol a filter? Apa megcsinálta a teát?
- A Pumuki vot! (Pumikli volt) - említettem már, hogy eredeti dumája van? Fontolgatom, hogy politikusnak adnom, lopásban is nagyon jó. :-D

Ádámnak tegnap kiesett az első foga. Nagy örömmel rohan hozzám mutogatja:
- Ana nédd kiesett és má ne is fáj!!! - gyorsan megölelgettem, megcsodáltam a kipottyant darabot, csendben elkezdtem félni, hogy megint jön a fogtündér de nem említette. Gyorsan fogtam egy kis dobozt és mikor már Miki is eleget csodálta beletettük. Ádám kezébe adtam dobozostul azzal, hogy ebbe fogjuk összegyűjteni mind. Nagyon örült neki és mikor apa hazaért büszkén mutogatta a dobozba a fogát. Az a nyamvadt fogtündér pedig este sem jutott eszébe. Éljen nyertem.
Azóta Miki is gyakran mutogatja a fogait, hogy neki is mozog, neki is kiesett, én meg mondogatom neki, hogy várjon még azzal egy kicsit.

Eredetileg a fejlesztésről akartam írni. Nekem tele van a puttonyom az egésszel. Hétfőn mikor úgy döntöttem a fiúk betegszabit kapnak, úgy örültem, hogy egy egész hétig nem kell fejlesztésre mennem. Persze jövő hétfőn jön a fekete leves, házinak megkapjuk az előző órák anyagát is.
Hogy mért is van elegem belőle? Mert évek óta a csapból is ez a fejlesztés mizéria folyik és szerintem sok olyan gyereket is fejlesztenek akinek mindössze lassúbb a tempója mint a többinek. Valamint fejlesztenek olyanokat is bőséggel akiknek semmi szükségük rá de a fejlesztő játszóház jó drága és olyan menő vele dicsekedni a homokozó szélén, hogy a 4 éves Ödönke tud egy lábon ugrálni. Lét fontosságú tudás, ha két évvel később magától tanulja meg még a végén lemarad két év fél lábon ugrálás élményéről. Borzalom.
Szóval szerintem siettetik a gyereket. Ádám elvileg a leggyengébbek csoportjába került, a vele foglalkozó tanerő minden erejét bevetve próbált lebeszélni az általam választott iskoláról. Azt már írtam, hogy többször úgy kaptam vissza a gyereket, hogy ez meg ez NAGYON nem megy nekem 10 perc múlva, másnap és 3 nap múlva is 90-100% között teljesítette a hasonló (direkt nem tök ugyanazt kérdeztem) feladatokat. Aztán volt olyan is, hogy a színezés nem sikerült jól. Tényleg sok helyen kiment a vonalból, elnagyolta, én betudtam annak, hogy kapkodott és gyorsan be akarta fejezni. Nem szóltam Ádámnak, szerintem ez nem főben járó bűn, még akkor sem ha a pontos színezésnek van valami jelentősége a későbbi tanulási képességekben. A szabadidős rajzait nagyon szépen színezi (majd mutatok képet). Két hete volt olyan feladat ahol az alatt-fölött dolgokat kellett elhelyezni. Egyszerű földi halandóként úgy gondoltam elég ha megmondja, de nem egész mondatban kell micsoda a mi alatt van. Itthon az összes feladatot hibátlanul, egész mondatban elmondta. Ádám mindent tud, csak ki kell várni. És jelenetem minden bizonnyal megtaláltam azt a tanító nénit aki Ádámot ezekkel együtt el tudja fogadni. Még egy utolsó teszt vissza van de most nagyon úgy érzem rendben lesz minden.
A logopédus is küzd vele (annak legalább van értelme, tényleg sokat tisztult a beszéde) Ádám nagyon sok hangot rosszul vagy egyáltalán nem használ, nekem lövésem sincs, hogy taníthatnám meg cs betűt mondani. Ennek ellenére, én elvetemült úgy gondolom ha elkezdik tanulni a betűket írni és olvasni akkor ezek a dolgok a helyükre kerülnek. Elméletem talán alátámasztja az, hogy az óvónéni szerint Ádám vizuális készsége nagyon jó, a kép alapján összerakós játékokban ő a legjobb. Nincs papírom a megállapításhoz de mégis úgy gondolom ha elkezdi sorba írogatni a betűket végre látni fogja hogy kell kimondani. Majd kiderül igazam van-e.

2012.11.21.

Neill azt mondogatta, hogy ők mindig a gyerek mellett állnak. Ez jól hangzik pedig sokszor nem egyszerű. Neillnek segítségére volt 50 év tapasztalat (évente 50-70 gyerek járt hozzájuk), tanár volt és pszichológus. Nekem ezekből egyik sem jutott.
Múlt héten történt, egyik reggel esett az eső. Öltözés közben szóltam a fiúknak, hogy ma gumicsizmát húznak. Általában kitörő öröm szokta fogadni a bejelentést, Miki most is ugrált egy (két) kört a nappaliba. Ádám egyezkedni kezdett, hogy ő bizony cipőt akar húzni és kikerüli a tócsákat. Ádám tényleg megteszi de mivel fél éjszaka esett és ilyenkor az ovi felé vezető út bokáig érő tócsává válik egyre kevesebb gázlóval, gyakran nincs hol kikerülni. Ádám cipője ekkora vízben nem vízálló. Ezt neki is elmondtam de nem érdekelték az érveim, visítani kezdett. Neill a hiszti kezelésről csak annyit írt, hogy náluk nem hisztiznek a gyerekek (de jó neki - sóhaj), ugyanakkor azt is írta a saját lányát sem hagyta télen meztelenkedni mert féltek a tüdőgyulladástól, persze arról nem írt, hogy győzték meg a felöltözésről (talán másik könyvben de itthon csak ez az egy jelent meg :-(). Szóval maradt a nincs közönség módszer, hagytam visítani és öltöztettem tovább a többieket. Mikit lebeszéltem a kabát húzásról mert Ádám, nadrág nélkül, még mindig visított, Maja egyre hangosabban követelte a kabátját, nekem fogyott a türelmem. Odamentem, megöleltem a visítóst (ezt is hiszti kezelésként olvastam) lassan megnyugodott, ismét nekifutottam határozottan de nyugodtan elmondani mért is kell a gumicsizma. A mondandóm végén ismét visítani kezdett, jobb híján megint otthagytam és egyre sűrűbben mondogattam magamban "csak egy gyerek" közben próbáltam leküzdeni a késztetést, hogy a térdemre fektessem. A gyerek mellett állunk, de akkor sem fér a fejembe mért tragédia, hogy esőbe gumicsizmát kell húzni? Mentem egy kört a lakásba de elfogyott a türelmem, megálltam előtte mélyen a szemébe néztem és kimért hangon elmondtam, hogy vége a játéknak, fejezze be a hisztit a testvéreire ráolvad a ruha, oviba kell menünk és ha tovább csinálja berakom a hideg zuhany alá. Na ez az amit Neill sosem tett volna, a tekintélyként fellépés súlyosbítva fenyegetőzéssel. Igaz, hogy dolgom felől ráértem volna kivárni amíg úgy fél óra múlva (vagy piros hó eséskor) abbahagyja a hisztit, az ovi sem szalad el de nekem gondolnom kell a másik kettőre is akik már tíz perce azt hallgatják, hogy mindjárt indulunk. Ha nem teszem, ők kezdenek hisztizni, jupiiiii!
A keménykedés hatásos volt, Ádám felöltözött hüppögve felhúzta a gumicsizmát, majd rögtön a ház előtt vigyorogva mászott bele az első tócsába. Én pedig csendben remélem, hogy nem okoztam benne végzetes elfojtást mert esőbe rákényszerítettem a gumicsizmát.

2012.11.20.

Ha nincs megoldandó probléma, csinálunk. Ádámnak már nagyon mozog a foga szerintem napjai vannak csak vissza. Hétvégén örvendezett a dolgon és ujjongva mesélte, hogy ha kipottyan akkor a párnája alá rakja és jön a fogtündér aki kicseréli pénzre, amit ő majd szépen összegyűjt. Mi ezzel a gond? Régi olvasók talán emlékeznek, hogy nem rajongok azért, hogy a gyerek ilyen személyekben higgyen. A télapó és jézuska kérdést is igyekszem minnél természetesebben kezelni. Nem akarom, hogy egyszer 10-12 évesen törjön össze, mert nincs télapó. Erre itt ez a nyamvadt fogtündér. Óvatosan érdeklődtem:
- Ádám hol hallottál fogtündérről?
- A Peppa majacba játtam. - Peppa malacot eddig se szerettem, béna rajz, bugyuta történetek de most már szívből gyűlölöm.
Fogtündérre visszatérve a gyerek csillogó szemét látva nem tűnt olyan nagy dolognak éjjel beosonni és kicserélni azt a fogat egy húszasra de valahogy mégsem akaródzik megtenni. Két éven belül Mikinél is várható a fogzás, Ádám okos fiú akkor már összerakja a képet, semmi kedvem két csalódott gyereknek magyarázkodni. Eleve hülyeségnek tartom ezt az egész fogtündéresdit. Tudományos szempontból érdekelne, hogy ezt ki és miért találta ki? Mi a fenét akart ezzel lenyomni a gyerek torkán? A fogcsere nem fáj, az egyik kipottyan nő a másik, néha talán kicsit nyom meg viszket, picit vérzik. Mikor én voltam fogváltós mi gyűjtöttük a fogainkat és mutogattuk egymásnak. Elmeséltem Ádámnak, hozzátettem, hogy akkor még nem volt fogtündér (én tényleg csak évekkel később hallottam róla). Háááát szemmel láthatóan lelombozta a dolog. Pedig csak arról meséltem, hogy velem mi volt nem mondtam semmi jövőbe mutatót. Majd remélem megjön a megoldás ahogy mindig. Sajnos Neill erről nem írt, sőt a télapóról sem.

Ha már ismét Neillnél lyukadtam ki azért kaptam a könyvből válaszokat is.
Miki szinte minden alkalommal utánam jön a fürdőszobába ha fogat mosok, fésükszöm, pisilok, csak belépek valami tisztító szerért. Vagy eleve jön velem, vagy kicsit később benyit valós vagy kitalált indokkal ("pisin ke") esetleg csak úgy szó nélkül megjelenik. Igyekszem együtt élni a jelenséggel, bár nem szoktam érte bátorítani. És nagy vágyam, hogy majd egyszer ismét egyedül moshatok fogat, sikálás közben hallom a gondolataim, majd egyszer ... Komfort vágyaimon túl van egy súlyosabb probléma ezzel, amíg Miki a résnyire nyitott ajtóban ecseteli halaszthatatlan mondandóját Maja is rástartol a nyitott fürdő ajtóra és a WC kefére. Vagy csak szimplán elém áll feltett kézzel majd ha, épp fogkefével a számban, nem veszem fel visítani kezd. Ezt a műsort mindig imádom. Főleg elkerülni. Próbáltam már Mikit megkérni ha már mindenképp utánam jön legalább gyorsan csukja be maga mögött az ajtót, egyszer biztos meg is fogja tenni.
Na de amiért elkezdtem ezt írni. Neill írt egy tanulójáról aki naponta többször is benyitott hozzá az irodába vagy volt mondanivalója vagy csak egy pillanatra bedugta a fejét. Jo ezt azért csinálta mert egy nagyon szigorú apától került hozzá, Jo számára Neill egy jóságos apa figura volt és naponta többször is meg akart róla győződni, hogy ez a jó még mindig megvan.
Lefordítva tehát Miki csak azt ellenőrzi, hogy még mindig megvagyok. Mióta ezt tudom gyakran úgy fogadom amikor bedugja a fejét:
- Igen, Miki, még itt vagyok! - ettől szemmel láthatóan megnyugszik.

2012.11.19./2.

Gondoltam szólok, hogy nem mondtam fel de nem sokon múlt. A mókusok porig rombolták a gyerekszobát, még a szekrény tetejét is lerámolták, ott pedig a mókusoknak nem ajánlott dolgokat tartjuk. Mentségükre összepakoltak, bár az sem volt könnyű menet.
Kúráltam a torokfájásom házi patikával, anyu népszerűsítette, hogy finom és ha szereted a karamellt és a hagymát akkor ez biztos igaz de én egyiket sem szeretem. Szóval eddig azt hittem a szoptatós teánál nincs rosszabb, jelentem van. Azért legyűrtem bár az utolsó pohár után pár órán keresztül attól féltem pocak kiszökik. Nem szökött, sőt a torokfájásom kicsit elviselhetőbb lett. Ha már borzalmas legalább hasson.
Négy óra körül már csak az ágyamra vágytam, rajtam kívül ez senkit sem érdekelt. A kültéri programra egyszerűen nem mertem vállalkozni. Iszonyúan fáj a hátam, koncentrációs képességem határán vagyok, szóval nem szándékoztam valakit elhagyni. A fiúk remekül szórakoztak a szoba szét majd össze pakolásával. Maja is egészen jól elfötörészett körülöttem.
Később persze volt visítás is bőven. Miki kitalálta, hogy tűzijáték lesz, fölsorakozott az ablaknál és behülyítette a bandát is. Ádám hamar átlátott a szitán, nyuszika csak örült, hogy az ablakhoz lehet rohanni majd leesett az asztalról és útközben lefejelte a radiátort. Szerencsére az est hátralevő része már viszonylag csöndes volt, jobb ötlet híján bekapcsoltam a gépet és sorba egymás után választottunk zenét, ezzel eltelt az idő fürdésig. Akkor megint kezdtek felpörögni nekem pedig elfogyott a türelmem. Mélyen a szemükbe néztem és rideg, tárgyilagos hangon közöltem, hogy baromi fáradt vagyok és beteg is, kapják össze magukat, fürdés után spuri az ágyba mert elegem van a civakodásból mára. Megértették de legalábbis megtették. Meseolvasás után elköszöntem, kijöttem, kezdtem élvezni a csendet, Ádám jön. Nincs meg a kacsája. ááááááááááá Keresi, kivételesen tényleg kutatott is, a jószág sehol. Én is beszálltam de még mindig sehol. Nincs mit tenni be kell menni, a gyerekszoba jön, mert kint nincs. Fölforgatom Miki ágyát nincs, túrok a polcon, nincs, egyszer csak Ádám elém áll kacsástul. Hurrá szabad vagyok!

2012.11.19.

Már megint alig bírom összeszedni a gondolataimat. Mentegetőzzek? Pénteken ovi szünet volt, szombaton apa dolgozott, vasárnap már alig vártam a mai napot de a mókusaim úgy köhögnek mint még soha. Szóval reggel lemondtam az oviról, a hétvégén elkezdett köptetős kúra lassan hatni kezd. Mivel a köhögésen kívül semmi más tünetük nincs, na jó folyik az orruk de ez télen nem olyan szokatlan, baromira élvezik, hogy itthon vannak. Nekem fáj a torkom, a hátam, éjjel talán 3 órát sikerült aludnom. Legszívesebben a takaró alól bámulnám a tévét és takarodó után meg is teszem csak addig éljem túl a napot. Most a nyafogás után megpróbálom összeszedni miért is ültem ide. A gondolkodás határozottan nehezen megy és az sem segít, hogy Ádám legozás közben szétszedni való feladatokkal lát el, Miki pedig alvást színlelve a hálóban fekszik.

A hétvége nagy részét egyedül töltöttem a gyerekekkel, gondoltam kipróbálom Neill módszerét és hagyom őket kibontakozni, a szomszédok pedig beállhatnak velük indiánosdit játszani ha nem tetszik a lárma. A péntek még egész jól eltelt, a pokol szombaton kezdett elszabadulni. Szokás szerint 6-kor nálunk már mindenki ébren volt és mivel nem sokkal 5 után keltek 6-kor már igenis baromira untak az ágyban heverészni mellettem. Miki elkezdte behurcolni a hagymákat majd megpucolni az ágyba, hol máshol? Edényt is hozott, mert ő főz. Én közben próbáltam kitalálni, hogy ez most szabadság vagy féktelenség? Summerhillben a szabadság az első de ez nem egyenlő a féktelenséggel. Kicsi Jo nem verhet szögeket Neill zongorájába mert épp ahhoz van kedve. A hagymapucolásból viszont kinek lesz kára? Azt úgy is meg kell pucolni azt a pár darabot pedig a napokban el is használom. A szemetet pedig összeszedettem vele.
Kiosztottam a reggelit és én is elkezdtem a dolgom, a rizs elkészítése (amíg magára hagyhatom fődögélni) kb 10 perc, a fiúk addig leszedték az asztalt. A hatékonyság még nem tartozik az eszköztárukba ezért minden bögrével és maradékkal egyesével szaladgáltak a konyhába. Utána az "öltözzetek fel" rész következett ismét mindenki egyesével szaladgált be a szobába zokniért, pólóért, majd a megszerzett darabbal ki:
- Ana e jó lesz???
- Nem az kimenős póló, húzz egy itthonit. - vissza csattog újabb darabért. Nem, közben a rizst már egy percre sem lehetett otthagyni, nem kívántam odaégetni amíg egyezkedek, hogy kék vagy zöld pólót óhajt húzni. Igazán ki tudja választani egyedül is, legfeljebb harmadikra vagy negyedikre. (Miki épp lerámolja a DVD polcot, Neill szerint hagynom kéne és hajlok is rá csak apa fog megint agyvérzést kapni.) Aztán előkészítettem a húst, hogy legyen ideje a fűszereknek átjárni. Utána elvezényeltem a csapatot fogat mosni és úgy terveztem kimegyünk a játszóra de még iszonyatosan hideg volt és csupa víz volt minden. Miki és Maja pedig épp teljes egyetértésben "mosogattak" Ádám is elfoglalta magát. A mosogatást messziről felügyeltem úgy tűnt ésszerű határokon belül marad, még le is fényképeztem őket (majd egyszer megmutatom), gondoltam elmehetek megfésülködni, ez nekem két percnél kissé tovább tart pedig csak fésűt használok mert erre is alig van időm. Mire visszaértem a konyha fele úszott a habban a két gyerek pedig köldökig vizesen de még mindig boldogan pancsolt. Neill bennem csilingelt, hagyjam de elnyomtam. A két kiskorút szárazba csomagoltam majd nekiálltam a konyhát kibányászni a hab alól. Olyan 15-20 perc múlva ismét felismerhető lett. Gyermekeim addig behúzódtak a gyerekszobába és azt verték szét. (DVD polc visszarámolva)
Miki délutáni alvás helyett mindent kitalált amit lehet, hiába kértem, hogy feküdjön csöndben, ne ébressze fel a húgát. A csúcs az volt amikor:
- Kakini keeee! - felkiáltással elindult de útközben feltétlenül meg kellett piszkálnia Ádámot valahol összeszedte az előző nap beszerzett papucsomat és a következő kiáltás már a fürdőszobából érkezett:
- Ana kikakítam!
A fürdő padlója végig csöpögtetve és az egyikben heverészik a papucsom, gyermek ücsörög a fajanszon valami játékot szorongatva. Itt elfogyott a türelmem. Meg sem tudom számolni, hányszor betiltottam már a játék és minden nem oda való dolog behurcolását a WC-be. Mikor Ádám macerálásánál tartott utána szóltam, hogy kakilni indult, azzal foglalkozzon. Az én személyes szabadságomat erősen korlátozta a nyilván valóan elkerülhető kakipucolás és az új papucsom tisztogatását is kihagytam volna. Persze ezt a négy évesnek hiába magyarázom.
Délután szellőztetés céljából kinyitottam az erkély ajtót, a két mókus kiszabadult és kettő ismétlem kettő perc alatt kirámolták a télire elpakolt homokozó játékot és minden egyebet ami a játék és közéjük állt. Tudom, hogy nem kellett volna hagynom de az első pillanatban megígérték, hogy összepakolnak én pedig nem a mesékben hiszek hanem nekik. Általában tényleg összepakolnak ha megígérik. Most is biztos megteszik de Miki egy rossz mozdulattal leverte a hamutartót ami ezer darabra tört. Beszedtem őket fölsöpörtem, ismét kimentek összepakolni de szétszórták a virágföldet. Itt véget vetettem a programnak. Azt csak zárójelbe teszem hozzá, hogy a hamu és a föld is az új papucsomon kötött ki.
Vasárnap délután már nagyon kellett volna mindenkinek a kültéri program Miki egyre jobban sündörgött körülöttem:
- Mejü ki a jászótéje!
Kimentünk. A lépcsőházból kilépve vettem észre, hogy esik. Az az alattomos apró szemű ami nem látszik de átáztat kabátot, sapkát, bármit. Na jó egy kicsit maradunk.
- Miki nem hintázunk vizes, menj fussál kicsit aztán megyünk haza.
- É csúzdázok!!!
- Vizes a csúszda, ne használd!
- Itt ne vizes! - ácsorog a kis házban a csúszda tetején. Amíg Maját meggyőztem, hogy ő se hintázzon Miki lecsúszott.
- Jaaaaaaj vizeeeeee! - (esik az eső, mégis milyen lenne?) felmérem a kárt, a nadrág teljesen átázott, bokától derékig, megyünk haza. Miki bömbölni kezdene, Maját lefejtem a létráról, kicsit tiltakozik, Miki is meggondolja magát már csak kicsit szipog. Itthon tűnik fel a macska kakiszag. Majára gyanakszom de a cipője tiszta. Talán csak a vizes homok vette át a szagot. De nem, ma fedeztem föl, hogy Miki cipője kakis.

Ezen a hétvégén egyébként sem úgy sikerültek a dolgok ahogy terveztem. Miki pénteken eltávot kapott a mamához de mire mama ideért fájlalni kezdte a fülét. Nem igazán akartam elengedni, menni akart, majd még oda sem értek meggondolta magát és hazajött. Iszonyatos erőkkel sikerült csak rábeszélni a fülmelegítésre, fél hétkor egy fél adag Nurofennel elaludt. Reggel teljesen boldogan ébredt.
Vasárnap Messzi mamához akartunk kimenni de apa már lassan egy hete ismeretlen eredetű hasfájással küzd ami vasárnap ismét erősödött. Szóval ez is elmaradt.
Szombaton egy kísérleti sütit csináltam ami a nem rossz de többet nem kérünk kategóriába került. A vasárnapi kalácsom pedig egyszerűen nem sült át. Ez persze egy órával később a szeletelésnél derült ki amikor már minden mindegy.
Szerettem volna a gyerekekkel téli dekorációt készíteni a kezdeti lelkesedés pillanatok alatt elszállt nem is készült el még egy aprócska darab sem hozzá. Délután kezdték keresni, majd nyivákolni, hogy mért nincs kész.
Most pedig Maja felébredt, ordít pedig több mint egy órája lett volna még a szundiból én pedig lehet a délután folyamán felmondok.

2012.11.15.

Már hetek óta próbálom összerakni, hogy is írjak erről a témáról. Az van, hogy olvasok egy könyvet A. S. Neill Summerhill - A pedagógia csendes forradalma. Egy gyökereiben más iskoláról szól, vagy inkább szerencsésebb az oktatási forma, mint amit mi ismerünk. Röviden, nekem nagyon tetszik. És borzalmasan érzem magam amiért az én gyerekeim nem járhatnak ilyen iskolába. A Waldorfot szokták hozzá hasonlítani és valóban van pár egyezési pont de én olvasom a könyvet, jártam a Waldorfban, higgy nekem (vagy járj utána) a kettő mégis ég és föld.
Mióta olvasom azon igyekszem hogy is tudnám a szemléletét itthon alkalmazni. Egyenlőre én próbálok változni, ez nem könnyű, mert generációk óta egy egészen más szemlélet szerint lettünk nevelve vannak reakcióim ami egyszerűen ösztön szerűen jön akkor is ha hasonlót már számtalanszor megbántam. Mert igen gyarló ember vagyok és mikor a gyerek a napi 739. visításnál tart mert a testvére ránézett, akkor elfogy a türelmem és ordítok, büntetek, csupa olyan amit Neill elítél, értelmetlennek tart. Tapasztalatból tudom, hogy a büntetés tényleg nem megoldás, lassan 7 éve vagyok anya ez idő alatt büntetéssel még soha nem értem el semmit csak az idegeimet őrli. Neill a dicséretet sem tartja jó megoldásnak (most felhördülsz, mert egyébként a csapból is a pozitív nevelés folyik) mert a gyerek a dicséretért/jutalomért tesz meg valamit ez pedig lényegében lefizetés. Valahol a könyvben egészen részletesen leírta ez mért nem jó én nem teszem, olvasd el a könyvet. A sok ne így, ne úgy mellett megmondja ő mit csinált, gyakran konkrét példákkal szemlélteti.
Sajnos sokszor rajtam kívül álló akadályokba ütközök. Neill mindennél fontosabbnak tartja a személyes szabadságot ami addig tart amíg a másikét nem sértjük. És itt az én bajom. Hiába tudom, hogy a gyerekem akkor fogja abbahagyni a lakásban futkosást ha hagyom, hogy kiélje ezt a korszakát ha ez a szomszédom személyes szabadságát sérti.
Tetszik az önkormányzati rendszer is de maga Neill írta, hogy ez náluk is akkor működik igazán jól ha egyensúlyban van a 12 év alattiak és felettiek aránya. Mert 12 év alatt nem igazán értik a lényeget, lelkesek, javasolnak, szavaznak, részt vesznek aztán három nap múlva elfelejtik és pont ők szegik meg a saját szabályukat. Tehát ezzel várnom kell még min. 6 évet.
Neill besorolása szerint az én fiaim még a bandita korukban vannak (az elnevezés nagyon találó) amikor fő elfoglaltságuk az üldözés, "add meg magad", párbaj, lövöldözés. A jó hír az, hogy kb 12 éves korukra kinövik, főleg ha most hagyom őket kedvükre banditázni. Neill szerint ugyanis az a gyerek aki kiélheti minden korszakát nem lesz neurotikus, nem lesznek benne elfojtott vágyak amik később nagyon durva pszichés tüneteket okozhatnak. Vannak dolgok amiket a gyerek csupán egyetlen hétig tart érdekesnek aztán elunja és többet nem foglalkozik vele. Ez a szabadság vezet el odáig, hogy a gyermek megtalálja azt ami érdekli. Summerhillben nem kötelező órára járni (most megint felhördülsz) ott a játék maga a tanulás. Írt egy szélsőséges példát, Jo imádott szerelni, 12 éves koráig nem akart olvasni akkor is csak a műszaki könyvek kedvéért tanult meg. Az iskola elvégzése után remek autórádió szerelő lett. De továbbra is csak a szakmájába vágó könyveket hajlandó olvasni. Most lehet hörögni, hogy általános műveltség és kötelező olvasmányok de mi is történt valójában? Jo boldog felnőtt, van munkája, eltartja a családját, a Háború és béke pedig nem szaladt el a polcról. Lehet egyszer öreg korában mégis rászánta magát és elolvasta. Rengeteg hasonló példa van a könyvben de talán sikerül összefoglalnom a lényeget. A gyermek megtanulja azt amire feltétlen szüksége van az életben, lehet nem lesz menő orvos/jogász/bankár ahogy az apukája de megtalálja a helyét a világban mint óvónő, autószerelő, műszerész és abban nagyon jó lesz.
Summerhillről egy összefoglalót találsz ITT informatívabb mint amit én följebb összekapkodtam belőle.

Mivel a fentihez hasonló iskolát közel s távol hiába is keresek, az adott lehetőségekből asssszem sikerült megtalálnom a legjobbat. Tegnap megtaláltam azt a tanerőt akire Ádámot nyugodt szívvel bízom.

2012.11.13.

Miki hétvégén meggyógyult, tegnap óta ismét jár oviba bár tegnap és ma is bepróbálkozott, hogy neki fáj a hasa és holnap nem menne oviba. Az előadás nem volt hiteles.

Mikinek mindig is elképesztő szövege volt, szerintem majd csajozós dumáért sem kell a szomszédba mennie. Néhány a frissek közül:
Hétvégén általános hajnyírást rendeztem, már nagyon lobogott a fiúk haja. Miki utána összegezte a dolgot:
- Neke fojama 1, anának sumaher, apa alonzó, Ádám cobja. (ez lényegében azt jelenti, hogy neki forma 1-es frizurája van, gyakran hozzá teszi, hogy kék, Ádámnak kobrás frizurája van - Cobra 11 - én vagyok Schumacher, apa pedig Alonso, de ezt hogy hozta össze és mi köze a hajához azt nem tudom, lejegyeztem talán egyszer elmondja :-))

- Maja ha átmegyü(nk) az úton foghatod a kezeme(t)! - mondja ezt csak úgy bele a délutánba amikor már megjöttünk és nem is készültünk ismét elhagyni a házat.

- Apa tojtája diós legye és tegyé já golót meg pézet! (apa tortája diós legyen gólyóval (francia drazsé) és pénzzel (csokipénz)) - akkor ez most kinek a tortája is lesz?
- És ki eszi meg a golyót és a pénzt?
- ÉÉÉÉÉéé a pézt, Ádá meg a golót!

Maja újabb szavai, igazából szinte minden nap bővül a repertoár csak nem mindig tudom lejegyezni
tüt -csücs és mutogat a szőnyegre ez lényegében azt jelenti, hogy üljek le mert az ölembe akar ülni
bomba - gomba

Tegnap Márton nap volt az oviba, ez általában nagyon jó program, az volt most is, rajtunk kívül mindenki élvezte. A menet a következő:
- elmegyünk a gyerekekért, az udvaron várjuk a sötétet addig a gyerekek izgatottan futkosnak
- mécsesek meggyújtása, közös éneklés az udvaron
- hosszú tömött sorban körbejárjuk az ovit, közben libás dalok éneklése
- visszaérkezés az udvarra, libazsíros kenyér, meleg tea fogyasztás
- a sötét udvaron gyermekek begyűjtése távozás
Nálunk ez idén úgy történt, hogy Maja indulás után nem sokkal úgy döntött csak és kizárólag az én karomba hajlandó bömbölés nélkül meglenni, onnan viszont nagyon bátran vigyorgott. Gondoltam ha odaérünk a többi gyerek lelkesedése magával ragadja. Elvittük Ádám első mécsesét és újrahasznosítva Majának adtam, ez tetszett neki. A fiúk nem akartak énekelni, nem akartak mécsest vinni, aztán mégis akartak mécsest vinni. Végül hajlandóak voltak enni egy kis zsíros kenyeret és még teát is ittak, ezek beszerzése nem könnyű mikor kb 100 gyerekhez tartozó család tolong a tálcák körül, Mikit egy időre szem elől tévesztettem mert Majával a karomon egyszerűen nem tudtam a tömegben haladni. Apa közben már égnek álló hajjal haza akart menni. Ez már a harmadik Márton napunk volt, évek óta arra vágyom, hogy ehessek egy szelet zsíros kenyeret (a libazsírost hajlandó vagyok megenni) és igyak egy pohár teát. De mivel nálunk a kör végére már mindenki haza akar menni ez még nem jött össze. Most is csak véletlenül sikerült egy szelet kenyérhez jutnom a teáról letettem, majd jövőre.
Majával egyébként nem tudom mi történt mert mikor hazaértünk akkor is csak az ölemben volt hajlandó ücsörögni, 7-kor majdnem elaludt, akkor gyorsan megfürdettem és ágyba dugtam. Esküdni mertem volna rá, hogy beteg lesz de ma reggel 7-kor vidáman ébredt és egész nap jól érezte magát sötétedésig. Akkor megint megzuhant de nem annyira mint tegnap.
 
 Kis gúnárok

 Maja nem igazán akart együtt működni. A libás fejfedőt és a mécseseket múlt héten csinálták, Mikinek Ádám készített.

 Körmenet

2012.11.09.

A legfontosabbal kezdeném, Mikit ma reggel gyógyultnak nyilvánítottam mivel két napja tünet mentes. Maja lehet fölöslegesen böjtölt ezért ma ő is befejezte a diétát, ebédnél kitörő örömmel látott neki a krumplis tésztának. Ádám továbbra is jól van.

Ezen a héten sok hosszú délutánunk volt az élményekből szemezgetek.

A kis asztalt behurcolták a szobába, mire utánuk mentem az asztal és a székek fölhalmozva Miki ágyára és épp a betakargatásán fáradoztak, Ádám különösen zaklatottan ügyködött. Az asztal lába pedig nagyon természetellenesen meredezett kifelé. Ádám szemmel láthatóan szeretett volna valamit eltusolni. Teljesen világos volt ha keménykedek elszabadul a pokol. Csendben megkértem őket szállítsák ki a garnitúrát a nappaliba közben felmértem a kárt. Az asztal egyik lába tőből kitörött. Nem láttam értelmét a büntetésnek, én a gyereket szeretem nem az asztalt. A kár pedig javítható. A kihurcolkodás közben Ádám megnyugodott, óvatosan érdeklődtem, hogy történt a baleset. Sokkal felvilágosultabb nem lettem. A sztoriban szerepelt tornaóra, csónakázás sok hadonászás és Ádám szemén egy piros foltot is felfedeztem. Erre annyit mondott: beütöttem.

Egyik délután tábortüzest játszottunk. Az asztalon volt a narancs-mécses, lekapcsoltuk a villanyt, körbe ültünk a szőnyegen és elképzeltük, hogy a tűz (-et szimbolizálló mécses) itt lobog a kör közepén (nem volt kedvem égő szőnyeget oltani ezért maradt a mécses az asztalon) és énekeltünk, mint egy igazi tábortűznél. Tetszett a fiúknak.

Ádám minden fejlődős órán kap házi feladatot. A kivitelezés mindig sok türelmet és még több leszarom bogyót igényel. Ádám szívesen csinálja a feladatot, nekem mondani kell ő utánoz vagy kérdezek válaszol, szóval ott kell lennem. Miki közben színezni akar, ami tök jó lenne de közben ő is folyamatosan velem akarna kommunikálni.
- Et milyere színezem? - mindegy, te színezel de csak ennyi hallatszik ki:
- Pirosra.
Ha ezt elunta elkezdi azt lesni, hogy tudna Ádám munkájába belerajzolni.
Maja is a lábamnál tombol, kap papírt, ceruzát, két vonal után kiharapja a ceruza hegyét, és újabbért tombol vagy addig settenkedik, amíg sikerül megragadnia Ádám papírjának a sarkát. A héten tovább színesítette a programot, hogy Mikivel 5 percenként el kellett rohanni hányni.
Imádom a házi feladatot. Azt már csak zárójelbe teszem hozzá, hogy egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy Ádám nem ettől fejlődik. A héten komolyan elkezdtem azon gondolkodni, hogy a világon semmi értelme sincs hetente kétszer elcipelnem. Volt, hogy azzal kaptam vissza a gyereket, hogy ezt meg ezt nagyon kell gyakorolni mert nem tudja. A hazafelé úton teszteltem, hibátlanul válaszolt, a következő napokban előszedtük a témát 90%-ot teljesített. Nekem ez elég. Ott olyan szinten elfárad, hogy a délután hátralevő részét rombolással vagy hisztivel tölti. Szeret ott lenni de erős a gyanúm, hogy ez a váróban található labdás medencének köszönhető. A két foglalkozás közti szünetben abban fetrengenek a többiekkel. Ez pedig állandó bajok forrása. A medence 4 év alattiakra van méretezve, 3-4 hat éves belehuppan és a labdák engedelmeskednek a fizikának, beterítik a teret pedig csak rendeltetés szerűen használják. De hogy tiltod el a játszani vágyó gyereket ekkora kísértéstől? Mert ki van írva, hogy a labdákat nem szabad dobálni.
Aztán volt egy olyan szitu is a héten ami tényleg feszegette a tűréshatárom. Én ott vagyok, figyelek és mikor kezdenek a fiúk durvulni Ádámot megfogom, na de van egy Ödönke akinek nincs ott az anyukája, őrá elvileg a helyi tanerők figyelnek. Gyakorlatilag szabadon garázdálkodik ha rászólnak amint lehet folytatja. Most is ő kezdett dobálózni egy másik kislánnyal, aztán Ádám is beszállt. Hárman álltak körbe egymástól egy-egy lépésre és egyetlen labdát dobáltak egymás kezébe. Más nem volt a játszó területen tehát más testi épségét nem veszélyeztették. Kövezzetek meg, nem szóltam. A labda pontos dobása és elkapása rengeteg dolgot fejleszt és nagy koncentrációt igényel, ez pedig egy fejlesztő központ vagy mi. Kijön az ügyelőnéni és megdorgál engem, hogy fegyelmezzem a gyerekem. Aztán a második óra után Ödönke anyukáját is elkapta, aki feltételezem dolgozik örül, hogy elengedik amikor a gyereket ide, majd visszaszállítja az oviba, rájuk bízza a gyereket és szerintem joggal várja el, hogy figyeljenek rá és ha szükséges kapják el a frakkját.
Ödönke védelmében még elmondanám, hogy igazából nem csinál semmi retteneteset, csak eleven és szeret beleugrani a labdás medencébe (én is nagyon szeretnék legalább egyszer), szeret focizni, szaladgálni, ugrálni mint az összes vele egykorú. És igen egy zárt térben, főleg ahol sokan vannak különböző korú gyerekekkel, ez nem olyan jó de ő egy gyerek és baromira nem érdeklik a szabályok. A folyamatos fegyelmezéssel pedig nem fognak menni semmire.
Szóval én egyre jobban utálom ezt a fejlődősdit és fogalmam sincs hogyan tovább.

Majának van egy kedvenc szava: NEM. Teljesen tisztán kimondja, lényegében ez az egyetlen szó amit tisztán kimond. Viszont szerencsére (vagy nem?) nem mindig jelent valóban nemet.
- Ki akarsz szállni a hintából?
- NEM! - és nyújtja a kezét, hogy vegyem ki.
- Jól laktál?
- NEM
- Kérsz még?
- NEM - én pedig találgassak.
Alkotott újabb pár saját szót a repülő és a helikopter hasonló néven fut leírni nem tudom, valami átmenet a börrögés és a zssssáááá között, a vonat hu-hu.

A héten székelykáposztát főztem, izé valami arra hasonlító dolgot. Ritkán készítem mert azt igazából két személyre nem érdemes, hozzátáplálós gyermeknek szintén nem célszerű és az utóbbi években gyakran volt ekkora egyedünk, valamint a nem hozzátáplálósok sem ugranak nagyot a káposztáért, kivéve ha salátaként kerül a tányérra. Szóval nem nagyon volt közönség aki elfogyassza. Most viszont nekem becsípődött, hogy székelykáposztát ennék, nem úgy csinálom ahogy az igazit de nálunk így jobban fogy. Már rotyogott a hús mikor apa sündörögni kezdett körülöttem.
- Milyen hús van benne?
- Egy darab comb, legalábbis nekem annak tűnt. (a disznóölős csomagba volt és én nem vagyok hentes ebben a formában már nem ismerem fel teljes biztonsággal)
- De ugye nem raksz bele csontost meg bőröst? - ilyenkor tudnék kifutni a világból, több mint tíz éve élünk együtt, tudom, hogy nem eszik meg semmit ami zsíros, csontos, bőrös ebből kifolyólag nem igazán székely az én káposztám.
- Nincs is itthon olyan, hogy rakhatnám bele???
Aztán elkészült és igazán finom lett, bár székelyeket továbbra se kínálgatnék vele, apa szép nagy adagot befalt, és képzeljétek nem volt benne sem csontos, sem bőrös.

Ádám a héten egy kislánytól üveggolyót kapott. Már az oviból azzal jött haza, hogy szeretne neki valamit vinni cserébe. Az egyik féltett kincsét választotta én pedig féltem, hogy esetleg később visszakéri. Felajánlottam neki egy üveget amit régebben ő szatinált csak nem használtuk fel. Nem kért belőle. Másnap reggelre meggondolta magát, út közben még virágot is szedett az üvegbe. Aranyos volt amikor átadta.

Lapzárta után érkezett. Miki estére megint hányni kezdett. Hét körül rábeszéltem a fürdésre és beraktam az ágyába ahol egy vödör társaságában pillanatok alatt el is aludt.

2012.11.06.

Miki ma is hasfájással ébredt. Egyre jobban kezdtem félni a vakbélgyulladástól, felcsaptam hát kedves Google barátomat és elolvastam a tüneteket. Sokkal okosabb nem lettem de arra jutottam, hogy vakbélre minimális esélyünk van. De akkor mégis mi a manó miatt fáj a gyerek hasa? Hányás nincs, hasmenés nincs, láza nincs csak szenved.
A mamám mindenre tud megoldást (ezzel gyakran az agyamra megy) szerinte fel kell öltözni a gyereknek és akkor nem lesz beteg. Isten bizony minden reggel kiosztom a zoknikat és melegítő nacikat aztán fél óra múlva gatyás kiskorúak szaladgálnak körülöttem a hiányzó ruhadarabok pedig elképesztő helyekről kerülnek elő. Maját úgy kell lefogni a visszaöltözéshez majd szabadulás után első dolga ismét lecibálni mindent magáról. A fiúkat is hiába kérlelem, érvelek hideggel, téllel, megfázással, akármivel meg se hallják. Ez egy igazi szélmalom harc én pedig nem vagyok Don Quijote. A lakásban még egy gyerek sem fagyott meg, az én gyerekeim önállóan gondolkodnak ha fáznak felöltöznek (nyáron 50 fokban mindig megteszik, még sapkát és kabátot is húznak) tényleg semmi kedvem folyamatosan zoknival a kezemben kergetőzni velük. Egy télen átlagosan kétszer, háromszor taknyosak az enyhébb fajtából ami ritkán jár lázzal és itthon kikezelhető. Nem hiszem, hogy ezt felöltözéssel megúsznánk.
A kis kitérő után a lényeg, összecsomagoltam Mikit már kabátban állt az ajtóban, én is épp indultam cipőt húzni mikor pocak kiszökött. Pontosítok a reggelije töredékét viszont láttuk. Miki jól megijedt, megnyugtattam, lepucoltam, apa hősiesen vállalta a többit és suhantunk a buszhoz. A dokinéni vírus fertőzést állapított meg (ismereteim szerint nincs az a vastag zokni ami ezt megakadályozta volna), diétát javasolt és elengedett. Hazafelé nagyon örültem, hogy csak ennyi, és elkezdtem rettegni, hogy akkor most ismét sorra kerül a többi is. Alig három hete kezeltem ki az előző hasmenős vírusból a bandát.
Itthon Miki nagyon örült, hogy legálisan ehet kekszet, majd betelepedett a szobánkba mesét nézni és hamarosan el is aludt. Délután egészen virgoncan ébredt, segített diétás kiflit sütni, elmentünk Ádámért az oviba majd itthon Miki befalt néhány kiflit amit nem sokkal később ki is rakott. Persze rögtön utána újra enni akart de úgy gondoltam most jobb a koplalás. Csak a teát engedélyeztem ami szintén kiszökött. Utána már nem akart sem enni sem inni. Estére egészen elesett, megfürdött és a mese végére már aludt is. Az ágy mellé kapott egy vödröt megbeszéltük mire kell használni és azt is ha nem sikerül semmi gond.
A programot Maja színesítette aki a délután folyamán három kakis pelussal lepett meg, békeidőben ez egy egész heti kaki mennyiség, szóval az a gyanúm valami készül.
Most megyek megpróbálok aludni. Miki éjjel fél 1-kor telepedett mellém, egy óra múlva meggyőztem, hogy próbálja ki a saját ágyát de fél 6-kor ismét nálam volt. Szóval friss vagyok.

Még egy aranyköpés Mikitől a végére:
A nadrágjával küzdött:
- Ana segítesz. - elkaptam a ráncát, fölhúztam a sliccét. apró sikoly
- Ne a füfimet ke megfogi! - amit én ráncnak néztem az a fütyije volt, hupsz.

2012.11.05.

Fodrászosat játszottunk. Kezébe adtam a kis tükröt az ölembe ült és türelmesen hagyott alkotni. Aztán nagyon tetszett magának, végül kirángatta a hajából. Majd újra a kezembe nyomta a gumikat és az ölembe huppant újabb copfokért.

 Illat mécses. Valahol a neten láttam egy képet, bocs hivatkozás nincs mert nem emlékszem rá. Tegnap találtam megfelelő narancsokat és megvalósítottam. Gyorsan hozzátenném, hogy forog a gyomrom (szó szerint) minden lakás illatosító gyertyától, sprétől és szerkentyűtől. Ha véletlenül illatos gyertyát kapok azt is elzárom a szekrénybe vagy megvárom míg az erkélyen kimegy a szaga. Nem bírom a tömény illatáradatot, ősi eljárással rendszeresen szellőztetek meg rendszertelenül ha szükséges. De ez a narancs nagyon becsípődött, meg kellett csinálnom. Jó ötlet volt, csak a közvetlen közelébe és ott is csak enyhén lehetett érezni az illatot, nekem ez így pont megfelelt, gondolom többel az illat is jobban érvényesül, a héjon átderengő fény pedig nagyon hangulatos volt. A fiúk nemes egyszerűséggel letöközték új kedvencem de nem hagytam elvenni a kedvem és már két napja gyönyörködöm benne.

 Mi van benne?

Jééé gyertya!
Ma vittünk egyet az oviba is, sikerem volt. :-)

Miki reggel fél 5-kor bújt mellém majd nem sokkal később meghúzta az apja dugi lónyálát. Fél órával később pedig szenvedni kezdett, először csak aprókat nyögött és vergődött az ágyban, ahogy észlelte, hogy rá figyelek a jelenség erősödött, mire a többiek fölébredtek már zokogott, hogy fáj a hasa. Többször elindult kakilni de nem történt semmi. Én vártam hátha pocak kiszökik és végre megoldja a gondunk de nem. Maradt a szenvedés. Gyerek nem lázas, időnként el is felejti, hogy épp szenved és viháncolva futkos a testvéreivel. Elhatározom, hogy megy oviba, nem lesz semmi baj csak a bubis lónyál éhgyomorra nem volt nyerő választás, pár böfi és kész. Aztán újabb zokogás, megy kakilni de még mindig semmi, ezt eljátszottuk nem tudom hányszor. Végül is csak Ádám maradt az oviban. A délelőttünk hasonlóképpen telt de gyermek reggelizett, ebédelt, délután összeevett mindent amit megszerzett, pocak csak nem szökött ki és kaki sem volt, egyáltalán. A hasát viszont továbbra is fájlalta és a rengetegedik nekifutásra végre megmutatta. A gyomrára bökött, ettől kicsit megnyugodtam mert már vakbéltől kezdtem rettegni. Holnap még nem megy oviba itthon tartom megfigyelésen és várok.

2012.11.04.

Ígérem idén utoljára halloween de ezt még muszáj különben belém szorul. Alkotás közben megpróbáltam némi ismeretet terjeszteni a fiúknak a szokás eredetéről. Mivel őket a hogyan jobban érdekli mint a miért ezért csak röviden, annyit mondtam, hogy régen az emberek féltek és démonokat ijesztettek a töklámpásokkal azért szoktunk rémisztő vigyort faragni rá. Próbáltam felmérni, hogy tudják-e egyáltalán mi az a démon, nem és nem is érdekelte őket viszont eszükbe se jutott, hogy félni kéne tőle. Úgy döntöttem idén ennyi ismeret pont elég és nem feszegettem tovább a témát nehogy pont a nagy felvilágosítás következtében kezdjenek félni. Ha érdekelni fogja őket úgyis kérdeznek, és ha érdekli a választ is meghallgatja.

A fiúk csak tegnap délután jöttek haza a mamámtól, csendesen voltunk itthon Majával. Nyuszika ugrás szerű fejlődést mutat beszéd terén. Ha valami érdekli szinte olvassa a számat és próbálja utánozni a sajátjával, sokszor hang nélkül de teljes belefeledkezéssel. Ilyet a fiúk sosem csináltak. Van egy kedvenc könyve abba mindig végig kell mutogatni az állatokat és a növényeket, már a bonyolultabbakat is felismeri megmutatja. Van saját szava a békára, pókra, katicára. Aztán van még:
kaga - általában kacsa de egyéb madarak is ezen a néven futnak,
mé - még (kérek)
ana - anya de gyakran használja "figyelj rám" helyett is
enéééé - enyém, nagy visítás kíséri
tö - tök, ezt a szót egész hétvégén gyakorolta az ö betű két nap alatt sikerült és ha nem figyel oda a k is megy a végén.

Egészen összetett dolgokat is megért, simán végrehajtja a tedd oda, add oda, vidd oda, dolgokat. És már beszélgetni is tudunk, bár én még gyakran nem értem a választ.
Azt is megtanulta, ha székre áll magasabb és így új távlatok nyíltak előtte, többek között a fürdő ajtó és tegnap segített croissant-ot sütni. Ez egészen pontosan abból állt, hogy mellém rakta a kisszéket, egészen szorosan, a lábam még épp ki tudtam húzni a szék lába alól, aztán ráállt, röviden élvezte a kilátást és egy kiflire való tésztát elcsórt majd megevett nyersen, megpróbálta elcsórni a lisztet, a kést és főleg a lekváros üveget, valamint a tepsibe is nagyon szeretett volna rendezkedni de azt nem engedtem. Nem vette a szívére folytatta a lekváros üveg megszerző expediciót. A süti viszont finom lett.

Itt vannak a hosssssszú sötét esték, amikor a spórolás jegyében este egy órával korábban sötétedik és egy órával tovább égetjük a villanyt takaródó előtt. Valamint reggel egy órával korábban kelnek amikor még szintén kuk sötét van és ismét égethetem a villanyt. Éljen az óraátállítás! De amiért elkezdtem, tegnap előszedtük a diavetítőt (nálunk mozi néven fut), tavaly Maja az egész akciót végig ordította mert azt hitte a nagy sötét miatt, hogy aludni kell pedig még határozottan nem volt vége a napnak. Most annyi fejlődés már van, hogy nem ordít csak mászkál, a képbe ritkán és hamar megértette, hogy onnan el kell jönni de amíg megpróbálta lefoglalni magát Mikit is jobban érdekelte mit ügyködik mint a mese. Ádám pedig ült csöndben és áhitattal hallgatta.