2011.02.23.

Kicsit el vagyok maradva. Dédimama vasárnap elraboltatta a fiaim, ők azóta rántott húson és palacsintán tengődnek (sanyarú sors, legközelebb én megyek mamázni). Én pedig kihasználom az alkalmat, mikor nem Maját etetem csak lógatom a lábam és csinálom a semmit. Igyekszem feltöltődni, hogy amikor ma délután visszakapom kis csapatom újult erővel álljak szolgálatba. Jó volt ez a csönd és nyugalom.

Az utóbbi időben kezdem elveszteni a reményt, hogy kis pihéseim valaha békében fognak együtt játszani. Egyszerűen fogalmam sincs mit vagy mikor kellett volna másképp csinálnom. A játékot sosem volt szabad kikapni egymás kezéből, sosem volt szabad megütni egymást, mégis megteszik.
Ádám hörcsög módra begyűjt annyi játékot ami elfér a kezébe (vagy többet), nem játszik vele csak föl-alá mászkál a lakásba. Időnként kicsúszik a kezéből nagyot csattan a parkettán, ettől apa kap agyvérzést. Miki pedig folyamatosan lesi Ádámot és az alkalmas pillanatban elcsór bármit a kezéből amit elér. Ádám vad visításba kezd, apa ismét agyvérzést kap, én pedig szorgalmasan szervezem a csendes gumiszobám a helyi elmegyógyintézetben (a nethozzáférés még vitatott pont).
Miki feltalálja magát, egyedül játszik, békében (ritka alkalom) Ádám tuti odamegy és elszedi, lerombolja, összetúrja ha Miki megvédi magát, simán odacsap Ádámnak, ismét megy a visítás.
Ha véletlenül sikerül valamit együtt játszaniuk az pillanatok alatt átcsap drámába. Hihetetlen fantáziával a legártalmatlanabb játékból is életveszélyeset csinálnak. Az építőkockából hosszú, vékony tornyot építenek majd az alját rázogatják a teteje pedig kileng mint valami parittya. Ha nincs ilyen eredeti ötletük csak simán hajigálni kezdik a játékokat így válik életveszélyessé a matchbox, a kockakirakó, teáskanna, játéktelefon, fiókból elcsórt evőeszköz és lényegében bármi ami mozdítható.
Természetesen ezek mind tiltott tevékenységek de hiába minden, szépen kérem, elmagyarázom, határozottan rászólok, elveszem, sarokba állítom másnap vagy már pár perc múlva folytatják. Ilyenkor nem is tűnik olyan rossz ötletnek az asztallábhoz kötözés :-DDDD Oké, oké ez még viccnek is rossz de ha annyi pénzem lehetne ahányszor ezt már végig játszottuk, épülne a kacsalábon forgó csodapalotánk a város elit negyedében.

Ezek után igazi felüdülés Maja, aki ha lerakom ottmarad, nem ugrik ki a kiságyból, nem szaladgál, nem hisztizik. Lassan megszokom de az első hetekben komlyan figyelnem kellett, nehogy egyszer csak ösztönös mozdulattal lerakjam: "menjél szépen játszani" ahogy egy járóképes gyereket szokás. Ezt Mikivel is végigcsináltam, egyszer kiszaladtam a konyhába, a 3 hetes a kezemben maradt és majdnem beraktam az etetőszékbe: "maradj itt amíg berántom a főzeléket". Szerencsére még időben észrevettem, hogy melyik is van a kezemben.