2011. február 9., szerda

2011.02.09.

Először is dicsekszem. Pár napja már írtam, hogy Maja egész magasra emeli a fejét és szépen tartja is. Ma csodálkozás helyett elrohantam a gépért és megörökítettem. Látjátok milyen nagy Miki keze a buksijához képest. :-)

Tegnap este három durranást hallottunk, mintha petárda lett volna. Leót nagyon megviselte, a durrogás után rögtön morgott, aztán pánikba esett és bemenekült a radiátor alá. Egy óra múlva előmerészkedett és az előszobában apa pulóverére kuporodott.

Miki ma is hozta a szokott formáját amíg főztem csak ötször kapcsolta le a lapot az ebéd alatt, kétszer észre sem vettem, csak azt, hogy a kaja abbahagyta a forrást. Hiába kértem, még az sem hatotta meg, hogy így nem lesz ebéd, pedig a hasát szereti.
A másik kedvenc ma a hűtő volt. Ha annyi pénzem lehetne amennyiszer ma a "csukd be a hűtőt" mondatot elmondtam, már épülne a kacsalábon forgó álom palotánk. :-DDD

Ma az öcsém járt nálunk, mikor elment Miki percekig kérdezgette:
- Báhu miko jö haza? (bátyus mikor jön haza - azaz hozzánk)

Ma végre először kivittem Maját és Mikit a játszótérre. Maja nem volt oda így elsőre a babakocsiért, Miki sem nagyon tudott mit kezdeni magával. Szóval kész siker volt a program. A Királylány jó néhány kör után volt hajlandó csendben maradni, ekkor Miki megragadta a lehetőséget és segítséget kért a csúszdázáshoz, pedig már tud egyedül is. Mit tehettem, mentem megmenteni a "hőst" közben Maja ismét tiltakozni kezdett. Most egy darabig nem vágyom ilyen programra.
"Anyaaa hegí nekem!!!" (segíts nekem)
Mindjárt elbújok

Ma porszívóztam, ez nem nagy hír, 2-3 naponta megteszem. De ma komolyan elgondolkodtam, hogy ez energia pazarlás. Minden erőfeszítésem ellenére porszívózás után 1 órával már pont úgy néz ki a lakás mint előtte. Múltkor apa megkérdezte:
- Porszívóztál?
- Igen, látszik? - csillant fel a remény bennem.
- Nem úgy van a porszívó ahogy hagytam. - nesze neked.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése