2012. október 26., péntek

2012.10.26.

Egész októberben számolom a napokat, próbálom behúzni a féket de sajnos minden hiába idén is eljön, már kopogtat, az óraátállítás. Ez számomra azt jelenti, hogy eljön a brutál koránkelések ideje. Maja egész nyáron fél 6-kor kelt ha szerencsés napom volt csak 6-kor és ha már 6 után ébredt az maga volt a csoda. Nem is sűrűn fordult elő. A mai nap is ilyen csodával kezdődött, mert nyuszika fél 8-kor morgott először. Én már 6-tól ébren voltam, vártam Mikit aki szintén fél 6 és 6 között szokott megjelenni Büdikutyával az oldalán és bevackol mellém még egy fél órára. Ma valami álompor lehetett a levegőbe (lehetne gyakrabban is, mondjuk úgy minden nap) mert kis mókus is csak fél 7-kor került elő. Lehet éjszaka leléptek bulizni?
Szóval ezt a reggelt most megjegyzem és emlékeimben őrzöm úgy jövő március végéig mert a következő hónapokban legkésőbb 5-kor már tuti ébren lesz a két kisebb.

 A tegnapi nap felfedezése:
 
 Maja imádta ahogy fújta a haját, nagyokat sikongatott közben.
 
 Miki is próbálkozott de az ő haját nem fújta, nem szegte kedvét, ketten sikongattak.

Emlékeztek még erre a képre?


Tegnap mutattam.

Így néz ki sötétbe.

Hazajöttek a tökök az oviból. Sajnos Mikié égési sérüléseket szenvedett.

Hogy ne rontsunk a helyzeten az ajtó előtti szellemet raktuk bele.
Az arcokat a fiúk rajzolták rá az óvónéni faragott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése