2012.04.02.

Nehezen indult a ma reggel. Maját öltöztettem a szobába addig a fiúk cipőhúzás fedőnév alatt az előszobába civakodtak. Miki folyamatosan piszkálta Ádámot, Ádám folyamatosan vinnyogva árulkodott. Kicsi az előszoba ezért az egész közben hol a falon, hol az ajtón koppant egy kéz, láb, cipő. Természetesen közben folyamatosan navigáltam "hagyd békén Ádámot", "ne visíts", "felhúztad már a cipődet?" stb. de a szobából ez nagyjából annyit ért mint halottnak a csók. Vártam a szomszédot (ha emlékeztek még beígérte, hogy le fog jönni reggelente) nagy hasznát vettem volna amíg öltöztetek. Nem jött. Én igyekeztem Maját minél előbb becsomagolni, hogy tudjak menni szétszedni a kakasokat, a nagy sietségben elfelejtettem átpelenkázni a lányt és természetesen ez már csak a kabátnál jutott eszembe. Nagyjából ugyanabban a pillanatban Ádám ismét visítani kezdett, szóval csak futtában megszagoltam, nem volt kakis és rohantam rendet rakni. Végre mindenki indulásra kész állapotban volt és sikeresen elhagytuk a bázist. Ám ez senkit nem gátolt meg a civakodás folytatásában.
Egyszerűen fogalmam sincs ezt az állandó piszkálódást, hogy lehetne hatékonyan kezelni! Egyiknek sem tudok igazat adni mert egyformán benne vannak. Valamint egy Vekerdy Tamás könyvben azt olvastam nem is kell a szülőnek minden alkalommal igazságot tenni, a testvéreknek meg kell oldani egymás között is a problémáikat (ésszerű határok). Szóval tudatosan nem ugrok minden "a Mikiiii rám nééézett" kezdetű nyivákolásra. Miki élvezi, hogy a folyamatos bökdösésre, csipkedésre Ádám vinnyogni kezd, minél jobban vinnyog annál jobban piszkálódik a végén már üt. Ádám pedig azt hiszi ha vinnyog a védelmembe veszem de csak akkor szoktam ha látom, hogy Miki ok nélkül Ádámba rúg. Ilyenkor Miki büntetést kap és bocsánatot kell kérnie. Aztán lejár a bünti és minden ott folytatódik ahol abbahagyták. Nekem vékonyodnak az idegeim és sűrűsödnek az ősz hajszálaim. És baromira szeretnék beszélni Vekerdy Tamással!